Parancs! Értettem!

Többen is jeleztétek üzenetben, hogy irjak arról milyen volt több, mint 5 év hivatásos szolgálat után leszerelni a Rendőrségről és kiköltözni az Egyesült Államokba, ahol jócskán visszaléptem a ranglétrán és takaritásba kezdtem. Akkor most leirom erről az őszinte gondolataimat.


Tudom közhelyként hangzik, de én amióta az eszemet tudom, mindig is rendőr szerettem volna lenni. Más pályát nem is tudtam elképzelni magamnak. Azt ne kérdezzétek, hogy miért, ez valahogy jött és mindig is ott volt a lelkiszemeim előtt. Nagyon keményen felkészültem a felvételire, amit nagyon jó eredménnyel csináltam meg. Hihetetlen büszke voltam és azóta is vagyok ezért magamra. Nagyon sokáig szerettem amit csináltam. De 2011 őszén hirtelen valami megtört egy nyaralás alkalmával. Éreztem, hogy én ezt az életet nem tudom és nem akarom tovább folytatni. Hivatásos jogviszonyban dolgozni túl sok lemondással és megkötöttséggel jár. 25 évesen túl fiatalnak éreztem magamat, hogy én egy életen át igy éljek. Igy nagyon sok álmatlan éjszaka után úgy döntöttem, bevállalom. Egy percet nem bántam az egészből és ha visszamehetnék az időben, akkor is ugyanigy cselekednék.


Beleszokni egy új környezetbe, egy teljesen más időzónába, vadonatúj munkakörbe nagyon nehéz volt. Sokan nem is gondolják, de bizony a szállodatakaritás nem egy leányálom. Egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy mi azt otthon gondoljuk. Kő kemény fizikai munkáról van itt szó és rengeteg megaláztatásról. Őszintén mondom, én felnézek azokra az emberekre, akik ezt hosszú éveken keresztül birják csinálni. Nekem 4 hónapnyi takaritás után már nagyon ki voltak eresedve a kézfejeim és kezdtek bütykösödni az ujjaim. A derekamat minden nap úgy éreztem, mintha valaki egy tonna súlyt pakolt volna rá. Viszont valahol örülök neki, hogy belecsöppentem ebbe az egészbe. Nagyon sok jót tanultam meg a takaritások alkalmával. Megtanultam törölközőből hattyút és kosarat hajtogatni, valamint teljesen máshogyan takaritok már a saját lakóhelyemen is. De viccet félre téve nagyon sok pozitiv előnye is volt ennek a néhány hónapnak.


Többen is megkérdeztétek, hogy gondolkoztam-e már azon, hogy újra rendőrnek álljak, még ha nem is Magyarországon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg többször is a fejemben. Mert igen. Az ember ezeket a dolgokat elfelejni amig él nem fogja. Bár már 3 év eltelt mióta leszereltem mégis még mindig azt kell, hogy mondjam sokszor "rendőr szemmel" látom a világot. Valahányszor megyek az utcán, vagy kocsiban ülök mindig észreveszek olyan dolgokat amit egy civil ember biztos, hogy nem látna. A mai napig mindig megnézem a rendőrautókat akármerre is járok, mindig köszönök a rendőröknek, sőt ha alkalmam adódik rá, még egy közös fényképre is sor kerül.


Az, hogy a jövőben mi fog történni, nem tudhatjuk. A külfödre költözés 180 fokban megváltoztatta az életemet pozitiv irányba. Egy teljesen más ember lett belőlem, mint aki 3 vagy 4 évvel ezelőtt voltam. Teljesen más módon értelmezem most már az életet, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet élek, minden döntésemet többszörösen meggondolom, a számomra hozzám közel álló személyek véleményét kikérem. Azt pedig, hogy leszek-e még valaha is újból rendőr, a jövőre bizom.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szegények és gazdagok

Mit is eszünk Amerikában?!

5 dolog ami teljesen más az USA-ban mint Magyarországon

Habla español?- avagy túlélni Amerikát