2015. november 7., szombat

Szegények és gazdagok


Tudom, az egész világon észre lehet venni a különbséget a szegény és a gazdag réteg között, de ez itt Miamiban igencsak látványos. Olyannyira, hogy szó szerint az egyik utcában a teljesen legalja él, majd egy utcával arrébb már hihetetlen hatalmas házakkal találod szemben magadat. Vannak olyan utcák, ahol még aszfalt sincs az úton, és igen Miamiról beszélünk még mindig. Némely helyekre, még fényes nappal sem ajánlatos befordulni a kocsival nem, hogy még biciklivel.


Persze itt is jelen van a középréteg, ahol már modernebb apartmanokban, esetleg családi házakban laknak egy viszonlag jobb környéken, persze hitelt fizetve, vagy éppen albérlet ként. Nagyon ritka az a középosztály, akinek már ki van fizetve a lakóhelye, és saját tulajdonának mondhatja. 


De térjünk most vissza a szegény-gazdag témához. Nem először dolgozom nagyon gazdagéknál, de ilyen helyen ahol most vagyok még korábban sosem jártam. Valójában úgy érzem magam, mintha egy latin amerikai telenovellába csöppentem volna bele. Szó szerint mint a Vad Angyalban volt anno, van egy hatalmas, nem is hatalmas inkább óóóóóóóriási ház, ahol van a házon belül mozi, 1 medence, egy uszoda bent a lakáson belül, konditerem, 6 hálószoba, 2 nappali, 1 hajó és még sorolhatnám. Minderre van egy takaritónő, egy szakácsnő, egy kertész, egy karbantartó, és vagyunk mi ketten, akik a 3 gyerekre felügyelnek. 




Rajtam kivül az összes alkalmazott dél-amerikai, és a szakácson kivül senki nem beszél angolul. Ezek az alkalmazottak a nagyon szegény régetből vannak itt és dolgoznak heti 6 napban 10, vagy akár 12 órát is azért, hogy a saját országukban maradt családjuknak küldjék haza a pénzt. Egy ilyen óriási házban rengeteg munka van, sokszor van úgy, hogy én is besegitek vagy a szakácsnak, vagy a takaritó nőnek amig a lányok délelőtt iskolában vannak azért mert látom, hogy tényleg kell nekik a segitség, pedig nem lenne a munkakörömben benne megcsinálni ezeket. És ilyenkor elgondolkozom azon, hogy mi mennyit dolgozunk és közben a munkaadók mennyit dolgoznak. A férj Hétfőtől Péntekig eljár az irodájába, mig a feleség szó szerint semmit nem csinál. A délelőtt nagy részét azzal tölti, hogy be van zárkózva a szobájába és a kis laptopján a kamerán figyeli és hallgatja az alkalmazottakat, hogy mit csinálnak és miről beszélgetnek. Majd az ebéd után pedig fogja magát, bevágódik a kocsijába és elmegy, és mielőtt a gyerekek hazaérnek az iskolából szépen visszajön. És ez igy megy minden egyes nap. Az, hogy a hétvége hogyan telik, nem tudom, mert nem vagyok itt, de gondolom pihenéssel töltik a hét fáradalmait.



Mielőtt bárki bármi negativra is gondolna, távol álljon tőlem az, hogy féltékeny lennék rájuk. Egyáltalán nem vagyok az, mert tudom, hogy nem boldogok (én legalábbis biztos, hogy nem lennék az, pénz ide, vagy oda). A nő egyáltalán nem az, egyértelműen észrevehető az arcán, valamint szerintem akinek az a szórakozása, hogy az alkalmazottait lehallgassa, annak egyáltalán nem lehet valami nagyon boldog élete. Nos, hogy én miért csinálom mégis mindezt? Azért, mert hosszú ideje ez az első olyan munkahelyem ahol nem baszogatnak (bár a Nagytestvér figyel), ingyen tanulom a spanyolt, valamint van egy kitűzött célom amihez pénz kell és ezt a pénzt ezen a munkahelyen tudom összegyűjteni. Egyszóval most tűrök és nyelek 4 vagy maximum 5 hónapig, ugyanis ennyi idő alatt fog összejönni a magam elé kitűzött összeg.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.