Ez az év is eltelt...

Eljött az idő, hogy megirjam 2015 utolsó bejegyzését. Igen, az utolsó lesz annak ellenére, hogy még az évnek nincs vége, hiszen alig 18 órán belül itt lesz New Yorkból a bartánőm és a fia, és a 2015 utolsó egy hetét együtt fogjuk tölteni. Ennél szebb befejezése szerintem ennek az évnek nem is lehetne, hiszen ez egy hihetetlenül fantasztikus 365 nap volt minden negativum ellenére, ami szintén megjelent.


Egy évvel ezelőtt semmi mást nem kivántam csak azt, hogy végre elkezdhessek utazni és követni az álmaimat. Ez az év utazásokkal teli volt, mindenhová eljutottam az elmúlt 12 hónap során, ami a bakancslisátom szerepelt. 


Pózoltam Baywatch kocsival Santa Monicaban, teáztam Bostonban, futottam ugyanazon a lépcsőn fölfelé ahol Rocky Balboa, integettem Mr. Obamának, valamint eljutottam Key Westre is. Arról nem is beszélve, hogy hihetetlen alacsony költségvetéssel sikerült mindezt kiviteleznem.


Számomra a 2015-ös év volt a tökéletes év, ettől szebbet és jobbat kivánni sem lehetett volna. Nem tagadom, bőven voltak mélypontok az életemben ebben az évben is, de hát kinek nincsenek?! Viszont ha összességében nézem, akkor egy nagyon boldog évet tudhatok magam mögött. 


De, hogy mi lesz a folytatás 2016-ban? Egy sokkal jobb, még több utazással teli 365 napot szeretnék magamnak kivánni és megvalósitani. Mivel már van autóm, igy kitűztem egy célt magam elé, és még a tavasz elején szeretném a nyakamba venni az országutat, és elindulni egyenlőre itt az Egyesült Államokon belül. Bár már korábban meséltem róla, hogy a hatalmas álmom Ausztrália, de egyenlőre a USA az a hely, ahol lennem kell. Terveim között szerepel a Route 66, a Monument Valley, a Grand Canyon több pontja, valamint Los Angelesből fel egészen Seattle-ig a Csendes-óceán mentén. Mivel Szeptemberben fogom átlépni azt a bizonyos 3. X-et, szeretném egy nagyon különleges helyen megünnepelni, amelyet egyelőre még nem találtam ki, de ami késik nem múlik.

Az én Új Évi kivánságom az, hogy MINDENKI kövesse az álmait, mert igenis valóra tudjuk váltani ha igazán akarjuk, ne féljünk az ismeretlentől, erősek és bátrak vagyunk, sokkal többre vagyunk képesek, mint ahogyan azt el tudnánk képzelni, és ne törődjünk azzal, ha mások az álmaink miatt kinevetnek bennünket, hiszen tudjuk, hogy valójában csak az irigység szól belőlük, az irigység, hogy mi igenis megcsináltuk!

Minden kedves blog olvasómnak nagyon boldog és utazásokkal teli új évet kivánok!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szegények és gazdagok

Mit is eszünk Amerikában?!

5 dolog ami teljesen más az USA-ban mint Magyarországon

Habla español?- avagy túlélni Amerikát