2016. április 3., vasárnap

Kérd, és megadatik

Valamelyik nap vezetés közben pont azon agyaltam, hogy eddig minden amit őszintén, tiszta szivből kivántam valóra vált. Nagyon sokáig vártam arra, hogy ott lehessek ahol most vagyok. Sokáig álmodoztam, vágyakoztam, majd végül az idő segitett abban, hogy elérjem és megkapjam azokat a dolgokat amelyeket mindig is szerettem volna.



A héten beköltöztem véglegesen ahhoz a barátnőmhöz, aki Playa Vistán lakik. Azért döntöttem mellette, mert egy korosztály vagyunk és mindenben ugyanaz az érdeklődési körünk. Szerettem Torranceban is lenni, de az a barátnőm az idősebb korosztályba tartozik és ez úgy mégis más. Évek óta arra vágytam mindig, hogy egy velem hasonló korú lakótársam legyen végre, és most megkaptam. Playa Vista nem tartozik a legolcsóbb környékek közé, de azért annyira drágának sem mondanám és a legjobb, hogy minden itt van a közelben, nem kell órákat ülni a dugóban.


A munkámmal most elvagyok. Kellett már a változatosság. Nagyon szeretem a gyerekeket, de most végre jó egy kicsit távol lenni tőlük és csak külső szemlélőként figyelni őket. Végre van saját magamra időm, végre kezdem újra nőnek érezni magamat, nem pedig egy házi robotnak. Sajnos az elmúlt hónapokban eltöltött bezártság nagyon levitte az igényeimet. Oké, előtte sem sminkeltem magamat és extramenő frizuráim sem voltak, de azért amikor az ember egy családnál lakik heti 6 napban és nem jár el sehova, eléggé le tudja amortizálni saját magát. Most újra bontogatom a szárnyaimat, kezdem megtalálni önmagamat.


Most már nem szoktam rágódni a múlton, nem teszek szemrehányásokat magamnak azért, hogy mit és miért nem tettem igy vagy úgy, vagy hamarabb. Minden úgy történt ahogyan annak lennie kellett, a hibáinkból tanulunk és erősebbek leszünk lelkileg. Én most egy lelki egyensúlyt érzek magamban, úgy érzem, hogy megérkeztem a helyemre és biztos vagyok benne, hogy elég hosszú ideig fogok Californiában élni. A héten voltam a DMV-ben (helyi okmányiroda) ahol megcsináltam a Kresz vizsgámat és egy hónapon belül megyek és megcsinálom a forgalmi vizsgát, igy már az amerikai jogositványom is készen lesz. Szépen, lassan de biztosan haladok előre. Tehát semmit sem szabad feladni, nem szabad lemondani az álmainkról, mert igenis bármire képesek vagyunk amit csak szeretnénk. Tessék merni nagyon álmodni!



2 megjegyzés:

  1. Gratulálok Neked! Igazán megérdemled, hogy a helyeden légy! :) Én azt nem tudtam még megtanulni, hogy hogyan lehet jól vágyni? :( Nem elég, ha szeretnék valamit, mert akarni is kell. Ugyanakkor nem szabad görcsösen se akarni. Ördögi kör ez. Máskor meg olyanok sikerülnek, bár ezek inkább apró nyeremények vagy ilyesmi, amit kb. mint egy postai levelet feladtam, aztán el is felejtettem és láss csodát, sikerült. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmit sem szabad erőltetni, görcsösen akarni. Sajnos én is hajlamos vagyok arra, hogy befordulok és olyankor hirtelen, azonnal akarok mindent, de miután letisztulnak a gondolatok minden visszatér a megfelelő mederbe. A lényeg, hogy a vonzás törvénye valóban működik. Javaslok egy vision boardot amit minden nap látsz, nagyon sokat segit :)

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.