Nem félek!

Beköszöntött a tél Dél-Kaliforniában is ami azt jelenti, hogy a hőmérséklet éjjelre 10 fok alá csökken, nap közben pedig 20 fok körül ingázik. Mivel még mindig autó hiánnyal küszködök és nem akarok bérlésre költeni, igy most egy ideje nem nagyon tudok kimozdulni, ami nekem eléggé pocsékul esik, mert alapjáraton egy olyan ember vagyok, aki legszivesebben megállás nélkül csak menne. A nagy autókeresgélés közben észre sem vettem, hogy mennyire elszálltak a hetek és már ünnepi szezon van, igy erre az évre a Seattle utam is ki van lőve, ott folyamatosan esik az eső és hűvös van ebben az időszakban, igy sajnos várnom kell vele Februárig. 

A minap az otthoni barátnőmmel pont erről beszélgettem Skypeon és kérdezte tőlem, hogy "Judit te nem félsz igy egyedül?". A válaszom habozás nélkül azonnal egy határozott NEM volt. Ezek után megállás nélkül azon kezdett el zakatolni az agyam, hogy mi is volt az a dolog az elmúlt 4 és fél évben, ami a legmeggondolatlanabb de egyben a legjobb dolog is volt az életemben?! Nos, kettő ilyet is tudok mondani.

2013 Szeptember elején elveszitettem a munkámat Texasban, de a költözéssel egészen November elejéig vártam. Utólag visszagondolva hülyeség volt, de hát ez van. Ha azt mondom, hogy 400 dollár megtakaritott pénz volt a számlámon azt hiszem még sokat is mondok, hiszen hiába kerestem ott helyben munkát, nem találtam sehol és ugye élni pedig kellett valamiből. Végül egyik napról a másikra döntöttem, hogy elmegyek New York Citybe szerencsét próbálni (mellesleg már elegem is volt Texasból, ha lett volna munkám sem hiszem, hogy túl sokáig maradok ott, egy iszonyatosan unalmas hely, ahol az embernek még a tej is megalszik a szájában). New Yorkba közel 3 nap alatt értem fel Texasból, mert én okos busszal mentem repülő helyett. A buszjegy ára nagyjából ugyanannyi volt mint egy repjegyé, de én szerettem volna végre utazni egy kicsit. Igen ám de azt nem tudtam előre, hogy én leszek az egyedüli fehér ember a buszon. Ha ezt előre tudom gyanitom, hogy nem szállok fel rá. Nem ugyanazzal a busszal mentünk végig, kb. 5-6 óránként buszcsere volt, de az utasok 80%-a végig ugyanazok voltak. Az első másfél napban meg sem szólaltam angolul egy szót sem, igy senki más sem szólt hozzám. Aztán az egyik buszállomáson ahol éppen buszt cseréltünk, a büfében vettem meleg ételt és az egyik utas (aki egy fiatal fekete srác volt) meghallotta, hogy beszélek angolul. Azonnal oda is jött hozzám és csodálkozva mondta, hogy "Mindenki azt hiszi, hogy nem beszélsz angolul. Miért nem szólaltál meg eddig?" Én erre csak annyit feleltem, hogy "Ez igy van jól". A srác erre csak annyit felelt, hogy "Megértelek, de tőlünk nem kell félned". Innentől kezdve néha a buszon oda-oda szólt hozzám, kérdezgette, hogy minden rendben van-e, hogy tetszik a táj stb. Ezek után már elég sok emberrel szóba elegyedtem a buszon, végülis egy egész jó kis társaság volt. Mire New Yorkba értem összesen 150 dollár volt a számlámon, amely 1 heti ágybérletemre (igen, mert New Yorkban ágyat is lehet bérelni egy szobában, erről majd egyszer bővebben is irok) valamint a heti metró bérletre volt elég. Szerencsémre másnap már volt munkám, azt inkább hagyjuk, hogy milyen a lényeg, hogy volt bevételi forrásom a kezdeti nehézségek átvészelésére.


A másik hasonló meggondolatlanság idén Márciusban történt, amikor Miamiból elindultam Los Angelesbe. Hónapok óta érlelődött bennem a gondolat, ide-oda csapongtak a gondolataim, akartam indulni aztán mások visszatartottak, mig végül besokalltam a munkahelyemen ahonnan szó szerint megszöktem. A számlámon 800 dollár volt. Két lehetőségem volt, vagy visszamegyek New Yorkba a barátnőmhöz, vagy elindulok Los Angelesbe. New Yorkba egy nap alatt felértem volna, viszont mindig is nagy álmom volt keresztül vezetni Amerikát. A Walmart parkolójából kétségbe esetten hivtam a barátnőmet New Yorkban, hogy mondja meg mit tegyek, mert döntésképtelen vagyok. Nem tudom ennyi pénz elég lesz-e egy Road Tripre, nem csinálok-e egy hatalmas őrültséget. A barátnőm azt mondta, hogy ő nagyon szeretné, hogy visszamenjek hozzájuk de tudja, hogy ez az álmom és igenis menjek, induljak el nyugatra. Orlandonál álltam meg először tankolni Miamiból jövet. A benzinkút parkolójában álltam legalább fél órát és kattogott az agyam, mert ott volt az utolsó választási lehetőség az autópályán, hogy New York vagy Los Angeles. Fél óra majdnem begolyózás után kijött egy "szarok bele, egyszer élünk" és elindultam Pensacola irányába, Los Angeles felé. Pensacolanál egy benzinkút parkolójában aludtam a kocsimban kamionok között. Na ez az a dolog amit még egyszer egyedül nem hiszem, hogy megteszek. Bár nem történt semmi, de volt egy csapat fiatal, totál betépett fekete banda a kúton, akik egész éjjel ott bandáztak. A tervem az volt, hogy hajnalban gyorsan lezuhanyzom és megyek tovább. Nos a zuhanyt inkább hanyagoltam mivel láttam, hogy figyelnek, és eljöttem. A következő estémet már Texasban, Dallas mellett egy motelben töltöttem. Amikor éppen Texasban vezettem a kocsiban kigyulladt az olajcsere lámpa. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér hiszen egy héttel korábban volt a kocsim olajcserén és tudtam, hogy annyit még nem mentem, hogy ez esedékes legyen. Az első autószerelőnél meg is álltam és mondtam, hogy mondják meg mi történt, mert képtelenség, hogy olajat keljen cserélni (valamint több, mint 100 dollár egy olajcsere az Audiban nekem pedig nem volt erre keret). Szerencsém volt, az előző olajcserekor elfelejtették a kocsiból kiütni a kódot, ezért villant fel a lámpa. Végülis Los Angelesbe kevesebb, mint 300 dollárral érkeztem meg, de egy percet nem bántam meg az egész útból.


Ezt a két történetet leszámitva van még elég sok dolog a hátam mögött, amit igy utólag visszagondolva nem biztos, hogy újra megcsinálnék, viszont egyet sem bántam meg. Amiket megtanultam ezekből az az, hogy nyilván jó ha van anyagi tartalék amihez szükség esetén hozzá lehet nyúlni, de nem szabad, hogy csak e miatt ne merjük megtenni azt amire valóban vágyunk. Sokkal kevesebb pénzből is meg tudjuk csinálni amit szeretnénk, mint ahogyan azt képzeljük. Nem szabad, hogy a negativ gondolatok és negativ emberek miatt ne merjük megtenni azt amit őszintén szeretnénk. Sokszor egyébként nekem is kell egy jó seggberúgás, hogy végre elinduljak, de mindig csak az első lépést megtenni a legnehezebb. Utána a többi már jön magától.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szegények és gazdagok

Mit is eszünk Amerikában?!

5 dolog ami teljesen más az USA-ban mint Magyarországon

Habla español?- avagy túlélni Amerikát