New York, New York...

16 hónap telt el azóta, hogy elköltöztem New York City-ből. Egyszerre örültem és voltam szomorú, hiszen egy olyan várost hagytam a hátam mögött, amelynek az ott eltöltött 2 és fél év alatt rengeteget köszönhettem annak ellenére, hogy sokszor gyűlöltem ott lenni. Utáltam a helyet ahol laktam, mert pici és zsúfolt volt, utáltam órákig metrózni, utáltam a tömeget, a koszt és a bűzt, a csontig hatoló hideg teleket. Amikor 2015 Augusztusában felszálltam a Miamiba tartó repülőgépre, egy hatalmas megkönnyebbülést éreztem, úgy éreztem szabad vagyok és egy hatalmas mázsás súly esett le a mellkasomról. Örültem, de valahol ott mélyen legbelül mégis egy kicsit bánkódtam.

Mint utólag kiderült, a Miamiban eltöltött 8 hónapos kitérőm ha másra nem is de arra jó volt, hogy felkerüljön egy újabb pipa a Bakancslistámra vagyis, hogy keresztül vezessem az Egyesült Államokat.


Azt hiszem a itt eltöltött 4 és fél évem alatt a tavalyi Karácsonyom és Szilveszterem sikerült eddig a legjobban, hiszen a barátnőm és a fia eljöttek hozzám Miamiba New Yorkból és egy tökéletes hetet töltöttünk együtt. Az idei karácsony viszont más. Idén én voltam az, aki meglepte őket. Nem mással mint, hogy átrepültem hozzájuk az ünnepekre New Yorkba. A városba, ahonnan úgy távoztam 16 hónappal ezelőtt, hogy tudtam egyszer még vissza fogok térni de azt nem, hogy mikor.


Most itt ülök náluk a nappaliban a kanapén és hallgatom New York zaját. Igen, mert ilyen is van ennek a városnak. Aki járt már itt legalább egyszer, az tudja, hogy miről beszélek, aki nem annak viszont megpróbálom elmagyarázni. A városról tudni kell, hogy tényleg SOHA nem alszik. A nap 24 órájában lehet hallani egy folyamatosan morgó zajt, amelyet az közútiforgalom-metró-emberek együttese tesz ki. Ebben a városban nem ismerni azt a szót, hogy csend. Lehet hallani ugyanúgy délután 2-kor valamint hajnali 3-kor. Utáltam, sosem tudtam miatta aludni, most viszont valahogy mégis élvezem, másképpen hallom, mint másfél évvel ezelőtt.

A repülőtérről ide felé a metró utat is teljesen másképpen éltem meg, mint mikor itt éltem. Mosolyogva néztem a tömeget, azt, hogy egymás hegyén-hátán állunk a metrókocsiban. Most egyáltalán nem zavart az, hogy mindkét irányból két különböző ember lihegett bele a nyakamba viszont ezzel egy időben a fejemben megállás nélkül az zakatolt, hogy én már nem tudnék újra itt élni és nap, mint nap ugyanezt végig csinálni.


Hiányzott ez a város és most jó újra itt lenni. Igaz a mondás, hogy az idő minden emléket megszépit. John Steinbeck mondta egyszer, hogy "ha egyszer New Yorkban éltél és az otthonod volt, soha másik hely nem lesz elég jó". Én erre azt mondom, hogy kinek a pap, kinek a papné, hiszen nagyon szeretem Californiát és Los Angelest, ahol végre otthon érzem magamat. Tény, hogy vannak dolgok (pl. az egyszerű közlekedés) amelyek sokszor hiányoznak, viszont nem tudnék újra ebben a rohanó és zsúfolt városban élni és örülök, hogy csak egy hetet töltök el itt és megyek vissza a picivel nyugodtabb nyugati partra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szegények és gazdagok

Mit is eszünk Amerikában?!

5 dolog ami teljesen más az USA-ban mint Magyarországon

Habla español?- avagy túlélni Amerikát