Negyedik Karácsonyomat fogom tölteni az Egyesült Államokban távol a családomtól. Valójában egyetlen karácsonykor sem voltam egyedül, mert mindig barátokkal töltöttem, igy kellemesen elviselhető volt. Viszont idén egy kicsit megijedtem, mivel zsidó vallású családnál dolgoztam, hiszen vallás ide vagy oda, a Karácsony azért mégis csak Karácsony. Eléggé megviselt az ünnep közeledtének a gondolata, elég sok álmatlan, pityergős éjszakám volt emiatt. Aztán egy hónappal ezelőtt váratlan meglepetésben volt részem.
Gondolom azzal mindenki tisztában van, főleg azok akik már nem Magyarországon élnek, hogy a barátok jönnek-mennek az életünkben, mint a buszok. Elmegy az egyik, jön a másik, de tartós nem igazán marad. Nagyon nehéz igaz barátot találni, egy olyat aki nem beszél szemét dolgokat a hátad mögött rólad, hanem azt a szemét dolgot bizony a szemedbe fogja megmondani mert tudja, hogy ezzel nem fog megbántani, hanem csak segiteni akar. Egy barátot, aki bizony mindent megtesz azért, hogy amikor depressziós vagy bármilyen úton-módon, de felrázzon, ha kell szó szerint lekeverjen egyet, csak térjél már észhez. Egy barátot, aki képes 18 órát vezetni azért, hogy veled töltse az ünnepeket. Én találtam egy ilyen barátot.
A New York-i munkaadóm egyben a legjobb barátommá vált. Nagyon féltem akkor amikor Augusztusban elváltunk, hogy majd ez a barátság is, mint ahogyan az legtöbbször lenni szokott, szépen lassan majd elmúlik, elmaradoznak majd az üzenetek és a végén már csak lájkolgatjuk egymást a Facebook-on. Nos, ez nem igy történt. A mai napig minden ugyanúgy van, mint mielőtt eljöttem, mintha nem lenne távolság közöttünk.
Amikor megtudtam a hirt, hogy jönnek le New Yorkból Miamiba egy hétre, nem akartam elhinni. Úgy voltam vele, hogy jó-jó bármi közbejöhet még. De ahogyan egyre jobban közeledik a nap, egyre jobban tervezzük a közös programokat rájöttem, hogy semmi más nem lehet mint az, hogy azokkal töltsük az Ünnepeket, akik a családunk. Igen, a családomnak hivom őket, mert annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy már szó szerint családtagnak éreztem magamat mellettük. Bár mint ahogyan az lenni szokott, voltak kellemetlen pillanatok is, inkább az én részemről, ugyanis én hajlamos vagyok sokszor túlreagálni, jóóóóócskán túlreagálni dolgokat, de egy ilyen barátság mindennél többet ér a világon, és ezt az érzést bizony nem cserélném el semmire.
Hogy a munkával mi lesz abban az egy hétben? Erre most nem akarok gondolni, mert ez az én életem, az én boldogságom, az én családom, és ez minden pénznél többet ér. Nem a pénz tesz minket boldoggá, hanem a szeretet.
Igy kivánnék én most mindenkinek, aki a blogomat olvassa nagyon szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.