2016. február 25., csütörtök

Meg kell tanulni váltani

Életem egyik legjobb December utolsó hetét töltöttem 2015-ben. Korábban már irtam róla, hogy a barátnőm és a fia jöttek hozzám az ünnepekre, mivel szerették volna velem együtt tölteni. Nos az az 5 nap annyira jól sikerült, hogy nekem közel 2 hetembe telt, hogy lelkileg feldolgozzam azt, hogy ők bizony visszamentek New Yorkba én pedig itt maradtam. Rólam tudni kell, hogy egy nagyon érzelgős tipusú ember vagyok, és sajnos hajlamos vagyok nehezen feldolgozni dolgokat.

Közel 2 hete kezdődött el bennem zajlani egy nagyobb hiányérzet, egy honvágy szerű érzés. Valami különös okból kifolyólag, amit én magam sem tudok megmagyarázni, hogy hogyan jött, de elkezdett hiányozni New York, a barátnőm és a fia, valamint a többi ismerős onnan, akikkel elég jó kapcsolatot alakitottam ki a két év alatt.



Dél Florida egy csodálatosan gyönyörű hely, viszonylag mindig meleg van (most inkább kellemes, október közepi időjárásnak mondanám), de egy rettenetesen unalmas hely. Minden lassú, minden lassan történik, valamint este 10 órakor minden bezár. Kevés a szórakozási lehetőség. Ez az az állam, amit nem véletlenül hivnak nyugdijas államnak. Éppen apukámmal beszéltem a minap telefonon és neki ecseteltem, hogy ezen a helyen csak úgy lehet élni, ha van ideje az embernek élvezni. Márpedig élvezni csak az tudja, akinek elegendő pénze van rá. A gazdagokat leszámitva a nagytöbbség heti 6 napot dolgozik napi minimum 8 órában (de elég gyakori a napi 10-12 óra vagy még több), majd a maradandó heti egy szabadnapján próbál mindent bepótolni amit csak lehet, de igazán élvezni nem tudja ezt az egészet.

Elég sok helyen éltem már Magyarországon, valamint ebben az országban. Mindenhol volt jó és rossz. Mindenhol otthon éreztem magam, és mégis idegennek. Nincsenek gyökereim az Egyesült Államokban. Az első másfél évben csak vendégnek éreztem magamat, nem éreztem azt, hogy ide tartozom. Itt jöttem rá arra, hogy mennyire európai vagyok. Ég és föld a különbség egy európai és egy amerikai ember gondolkodása, mentalitása és a dolgokhoz való hozzáállása között. Olyan apró pici dolgok tudnak hiányozni, hogy amiket ha bármikor az Európában maradtaknak emlitek, akkor kiröhögnek. Csak azok nem szoktak, akik innen mentek vissza Európába.



De aztán 2013 Szilveszterén megismerkedtem a mai legjobb barátnőmmé vált volt munkaadómmal. Olyan szintű tökéletes barátság alakult ki kettőnk között, hogy bármit mondhatunk egymásnak hiszen tudjuk, hogy a másik nem fog azon megsértődni. A tavalyi évem első fele lelkileg elég mélypontra került és nagyon nehezen tudtam belőle kikecmeregni. Még nem emlitettem, de New Yorkban egy pincében éltem 2 és fél évig egy tömegszálláson. Erről egyszer majd bővebben is fogok irni. Annak ellenére, hogy nagyon jó munkám volt, viszonylag a szállás is olcsó és tiszta hely volt, de a nyár elejére besokalltam és semmi mást nem tudtam csak azt, hogy nekem el kell mennem New Yorkból. Szó szerint menekültem abból a városból. Az utolsó két hónapban már minden idegesitett. A metró, az emberek, a zaj, az utcán lévő kosz. Mindenben csak a negativumot láttam, mert azt akartam. Semmi más nem lebegett a szemem előtt csak az, hogy nekem innen mennem kell, és szünetet kell tartanom, egy csendes helyre kell mennem. Igy érkeztem meg Floridába, Miamiba. New Yorkhoz képest ez igenis egy nagyon csendes és unalmas helynek számit.

Most igy 6 hónappal az ide érkezésem után, 3 munkahellyel a hátam mögött úgy érzem, hogy eljött az ideje annak, hogy újra váltsak. Nem akarok beragadni ide. Imádom a kisbabát akivel vagyok, gyönyörű a lakókörnyezet, tényleg szavakkal leirni iszonyatosan nehéz, de ez ami igy megy 6 hónapja, nem engedhetem meg magamnak, hogy tovább folytatódjon. Idén Szeptemberben fogom a 30-at betölteni és nagyon fiatalnak tartom magamat ahhoz, hogy ennyi idősen egy 6 napos bentlakásos munkám legyen. Bár pénzt félre tenni csak igy lehet, de idő közben rájöttem, hogy az életemet élni és boldognak lenni sokkal fontosabb mint az, hogy minél több pénzem legyen. Nem igazán sikerült az elmúlt 6 hónapban túl nagy ismerettségi körre szert tennem, hiszen szinte végig dolgoztam. Most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek. Eljött az ideje újra a váltásnak.



Hálás vagyok mindenért, amit az elmúlt 6 hónap alatt itt kaptam az ÉLETtől, hálás vagyok minden sikerért és kudarcért. Hálás vagyok azért, hogy csodálatosabbnál csodálatosabb helyeken jártam, hogy gyönyörű lakásokban éltem, újra felfrissitettem a spanyol tudásomat. De lépni kell. Szeretnék azokkal az emberekkel újra együtt lenni, akik a családommá váltak itt Amerikában, akikkel a mai napig ugyanolyan jó a kapcsolatom, mint ha el sem váltunk volna egymástól. Még ha nem is vagyunk vér szerint rokonok, de egymás családjává váltunk és nekem ez mindennél többet jelent. Eljött az ideje, hogy elköszönjek újra Floridától.

2016. február 21., vasárnap

A bentlakásos munka előnyei és hátrányai

Amit eddig még nem emlitettem az az, hogy 4 héttel ezelőtt beköltöztem ide az új munkahelyemre. Legfőbb oka egyébként az volt, hogy ha valamit nagyon utálok, akkor az a lakbérért és az azzal együtt járó költségekért fizetni. Mert ugyebár ha bérelek egy szobát valahol, akkor az minimum egy heti fizetésembe kerül, plusz még mellé jön az összes vele járó rezsi, valamint a kocsi törlesztés, a biztositás, a telefonszámla, és hupsz, már el is ment közel 3 heti fizetésem. Egyértelműen a legegyszerűbb és legkényelmesebb az, ha oda költözik az ember, ahol dolgozik. Vagy mégsem?!

Beköltözni egy idegen család otthonába közel sem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elsőre gondolja az ember. Ez már a második család ahová beköltöztem. Az első még ugye az ősszel, ami elég jól indult, de a második héttől kezdve kezdett szó szerint rémálommá válni. A mostani munkahelyemmel mondjuk úgy, hogy elvagyok. Nyilván nem tervezem azt, hogy örökre itt fogok élni velük, és ezt ők is tudják, nem is várják el. Bár alapvetően kényelmes az, hogy nem kell korán kelni reggel, a dugóban ülni órákon át amig odaér az ember a munkahelyére, hanem elég egyszerűen csak fél órával kezdés előtt felkelni, amikor végez akkor pedig csak szépen besétál a szobájába és vége is a munkaidőnek.



Egy bentlakásos munkánál annak a személynek aki a családnál lakik rendelkeznie kell egy saját szobával, saját fürdőszobával. Ez egy amolyan iratlan szabály, mindig igy van, ugyanis mindenkinek kell a privátszféra. Nyilván az ember mivel a családdal él, igy nem kell azon gondolkodnia, hogy mit egyen aznap. Vagy mégis?! Igen, sajnos sokszor alkalmazkodni kell a családhoz, mert az van, amit ők esznek. Bár megszokták kérdezni, hogy mit szeret az aki beköltözik hozzájuk és olyankor elkezdik azt is vásárolni, de ez általában a második hét után abba is szokott maradni és a saját életüket folytatják. Nem egyszer volt rá példa, hogy a hűtő szó szerint üres volt, és alig találtam bármit is enni. Itt most nem csak a saját példámból indulok ki, nagyon sok ismerősöm van akinek bentlakásos munkája van, ez úgy látszik egy visszatérő probléma tud lenni a családoknál. Ugye akkor most jön a kérdés, hogy miért nem vásárol be az ember magának, vagy esetleg miért nem rendel valamit? Ez is egy úgynevezett iratlan szabályba tartozik bele. Amint az ember elkezd bármilyen kaját is venni vagy rendelni, a család ezt azonnal úgy veszi, hogy nekik akkor már nem kell ezzel foglalkzoniuk, és akkor te megoldod magadnak az étkezésedet. Tehát marad a megszoksz, vagy megszöksz. Ez a család ahol én vagyok nem nagyon szokott főzni, inkább kimennek esténként étterembe enni, vagy rendelnek valamit, az ebéd is általában házhoz jön. Egy héten 2-3 alkalommal engem is magukkal szoktak vinni. Szerencsére még nem kértek meg, hogy főzzek, igy nem is áll szándékomban. Ugyanis ha az ember egyszer elkezd főzni, akkor azt ők már úgy veszik, hogy bizony az illető mostantól rendszeresen fog a sok munka mellett még nekik főzni is. Ez olyasmi mint a saját magadnak be ne vásárolj dolog.



Mint ugye emlitettem kap az ember egy saját szobát, ahol tud relaxálni. Nos, amint beköltözünk egy családhoz a munkaidőnk azonnal megnövekszik, mert ugyebár kéznél vagyunk. Az előtte 8 órás munkaidőt felváltja a 12, esetleg 14 órás munkaidő. A szülők tisztában vannak vele, hogy te ott vagy, ők nyugodtan elmehetnek szórakozni az éjszakába, nem kell nekik extra pénzt fizetni. Sok esetben az 5 napos munkaidő is megnő 6 napra. Volt már arra is példa, hogy az éjszaka közepén felköltöttek, mert túl hisztis volt a gyerek és azt akarták, hogy én aludjak a gyerekkel. Nyilván nem állitom azt, hogy ez minden családnál igy van, mert hallottam már olyat, hogy a család fizet túlórát ha elmennek hétvégén szórakozni, és igen van 5 napos bentlakásos munka is. De a nagytöbbség akiktől visszahallottam az elmúlt évek során mindenki ugyanebben a cipőben járt, amelyikben én is vagyok.



A héten a kocsimat szerelőhöz kellett vinnem, ugyanis az olajcserénél kiderült, hogy van egy probléma amit amilyen hamar csak lehet rendbe kell hozni. Szerencsére a főnököm jött utánam és miután leraktam a műhelyben a kocsit, ő hazahozott, majd mikor készen lett, akkor elvitt érte. Egy bentlakásos munkánál a munkaidő alatt nem igazán lehet semmilyen időpontot kérni szinte sehova sem csak akkor ha nagyon sürgős, például az orvos. De egyébként azt szokták mondani, hogy bármi van, intézd el a szabadnapodon. Ami ugye azért is nehézkes, mert a szabadnap általában a hétvégén van, és ha csak egy szabadnap van, akkor még nehézkesebb, mert mindent egy napba kell bele zsúfolni.

Tény ami tény, nem egyszerű egy ilyen munka, mert az ember a saját szabadságáról mond le annak érdekében, hogy minél több pénzt tudjon félre tenni minél rövidebb idő alatt. Mindezért cserébe ingyen lakik, nem kell költenie jóformán semmire, és az esetek többségében még egy gyönyörű panoráma is jár a munka mellé, legalább is itt lent délen. Bár nekem New Yorkban is gyönyörű panorámám volt a munkahelyemen. Most már csak azt kell mindenkinek eldöntenie magában, hogy mennyit bir elviselni mind idegileg, mind fizikailag. Én nem akarok se jót, se rosszat irni, maradjunk annyiban, hogy semmi sem tart örökké, minden csak egy átmeneti állapot.

2016. február 14., vasárnap

Hétvégi állatkerti túra

Tegnap a főnököm, a két gyerek és én elmentünk a Miami Állatkertbe. Én személy szerint egyáltalán nem szeretek állatkertbe járni, mert nagyon sajnálom az ott lévő állatokat. Tisztában vagyok vele, hogy ezek az állatok már fogságban születtek, igy valójában fogalmuk sincs arról milyen lehet a vadonban élni, de rólam tudni kell, hogy hatalmas nagy környezet- és álladvédő vagyok. Mivel dolgoztam a hétvégén, igy muszáj volt mennem.




New Yorkban a Brooklynban található Prospect Park Állatkertbe vittem el egyszer a két kisfiút még 2014-ben, amikor Bronxban dolgoztam. Oda is csak azért mentem, mert a szülő szó szerint zavart a két gyerekkel. Nem is értem miért nem a Bronxi Állatkertbe kellett mennünk, hiszen az csak 15 percre lett volna. 2014 előtt utóljára 2010-ben jártam Nyiregyházán, de akkor 20 perc után elsirtam magamat és közöltem az akkori párommal, hogy én nem vagyok hajlandó maradni annak ellenére, hogy a Nyiregyházi Állatkert elég nagynak számit.


Ha azt vesszük, a Miami Zoo is elég nagy. Az állatoknak van bőven mozgásterük. A New York-i Prospect Park Zoo elég kicsinek számit, nem sok mozgásteret kapnak az állatok. Van egy icipici állatkert a Central Parkban is, de annak én még csak a környékére sem mentem.


A Miami Zoo több részre van felosztva. Rögtön a bejártanál van egy állatsimogató, ahol pónilovak, kecskék találhatóak. Ez után találhatjuk az Ázsia részleget, ahol az Ázsiában őshonos állatokkal találkozhatunk. Engem itt leginkább a Komodo Sárkány érdekelt, mert még élőben egyszer sem láttam.




Ezután következnek az afrikai állatok, összesen 5 gorillája van az állatkertnek. Egyik kedvenc filmem a Gorillák a ködben, gombóc volt a torkomban amikor néztem őket, hogy teljesen másmilyen körülmények között élnek, mint ahogyan valójában kellene.
Ezután következnek az esőerdei állatok és növények, majd végül az Ausztrál élővilággal találkozhatunk. Majd ezzel körbe is jártuk az állatkertet. Persze az állomások között rengeteg kisebb büfével és játszótérrel is találkozhatunk. Van egy csónakázó tó is az állatkert közepén, ahol lehet vizibiciklizni.


Az állatkertben található egy úgynevezett Monorail nevezetű vonat, ami az út felett halad. A vonatnak összesen 4 megállója van. Iszonyatosan lassan megy, igy lehet csodálni a panorámát, és a kabinok nagyon picik. Egy 4 tagú család fér el benne, plusz egy összezárt babakocsi. A Monorail nem ingyenes, 3 dollár 50 centbe kerül a jegy rá.

A 18 hónapos kislány nagyon élvezte a kis kirándulást, vettünk jegyet a zsiráf etetésre is, de annyira hosszú volt a sor, hogy az anyuka úgy döntött inkább majd valamikor máskor visszamegyünk egy hétköznap, amikor nem lesznek olyan sokan, ugyanis ez a jegy a vásárlástól számitott 1 évig érvényes. Aki szereti az állatkertet és egyszer Miami környékén jár, annak javaslom, hogy jöjjön el, mert egy egész napos kikapcsolódás. Nagyon remélem, hogy egy jó darabig nem fog kelleni mennem.






2016. február 7., vasárnap

Új év, új kezdetek

Nem teltek unalmasan az elmúlt hónapok, elég sok változás történt az életemben. A legfontosabb az, hogy December elején felmondtam a bentlakásos munkahelyemen. Elég hosszú lenne leirni a történteket, a legegyszerűbb talán az, hogy az álom hirtelen átváltozott rémálommá. 8 hetet töltöttem abban a hatalmas házban, ahol a 2. hét után a napi 10 óra helyett már 16-17 de volt rá alkalom, hogy 20 órát is dolgoztam, amikor a szülők elmentek az éjszakába. Elég sűrűn előfordult ez az eset. Valamint az, hogy nannynek lettem felvéve, nos a 4. hét után már szinte mindent kellett csinálnom, még egy lombfúvót is kaptam. Kimerültem, felmondtam és eljöttem.


Decemberben nem igazán akartam dolgozni, mert jöttek az ünnepek valamint a barátnőm és a fia New Yorkból, tehát azt a hónapot jóformán pihenéssel töltöttem. Persze próbáltam munkát is keresni, mert valahol idegesitett a dolog és nem akartam Januárig várni a keresgéléssel. 12 interjúm volt csak Decemberben. Volt ami nekem nem tetszett és inkább már az interjú alatt megmondtam, hogy mi nem passzolunk egymáshoz. Volt olyan, ami nekem tetszett volna, de valamiért én nem voltam szimpatikus.


Végül jött a Január és már szó szerint a hátam közepére nem kivántam a további interjúkat. Január 4-én délutánra volt egy időpontom, de már úgy indultam neki, hogy engem már nem érdekel, elfáradtam. Előtte persze a Google-n megnéztem, hogy hová is megyek, tehát tudtam, hogy egy viszonylag átlagos amerikai családi házról van szó. Mikor csengettem egy fiatal, de eléggé lepukkant lány nyitott ajtót egy kisbabával a kezében. Egy pillanatra megrémültem, mert nagyon lepukkanva nézett ki, kócos haj, foltos póló, valamint láttam a lakásban a nagy rendetlenséget. Legszivesebben sarkon fordultam volna, de úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok lássuk mit ajánlanak és mit akarnak. A lány 27 éves ügyvéd, akinek van egy 18 hónapos lánya és egy (most már) 3 hónapos kisfia. 


Végig sirta az interjút. Igen, ő sirta végig. Mondta, hogy nagyon fáradt, két gyereke van, semmire nincs ideje, a férje nagyon sokat dolgozik, most már neki is vissza kell mennie lassan dolgozni, és bizony a ház szalad, ő is elhanyagolta saját magát. Nem akart sose babysittert a gyerekei mellé, de nincs más választása, mert nagyon szétcsúsztak a dolgok. Egy pillanatra megijedtem, mert ennyire pici babával én még korábban nem voltam de mondta, hogy ne aggódjak, hamar belejövök. Végül elvállaltam a munkát, már másnap kezdtem is. Egy hét alatt sikerült a lakást rendbe szednem, valamint a két picivel is viszonylag hamar egymáshoz szoktunk.

Már egy hónapja vagyok itt, de hosszú ideje ez az első olyan munkahelyem ahol jól érzem magam és érzem azt, hogy engem is szeretnek. Jó érzés az, hogy van egy korombeli (oké 2 évvel fiatalabb) lány, akivel teljesen egyhullámon jár az agyunk. Jó érzés az, hogy olyan munkám van, amibe nem szakadok bele sem fizikailag sem pedig szellemileg. Jó érzés az, hogy végre jól érzem magamat. Itt tartok most, egy jó munkával és egy sci fi függő főnökkel akivel jó barátnők lettünk.