2015. november 28., szombat

Autó nélkül sehova!

Nem igazán beszéltem róla, csak a közeli ismerőseimnek, hogy egy hónappal ezelőtt vettem egy autót. Nem akartam, nagyon nem, hiszen aki ismer az tudja, hogy én bizony nem vezetek, tehát akkor most tádáááám, igen végre vezetek, közel 10 év után! Bár van jogositványom, hiszen a Rendőrséghez kötelezően meg kellett csinálnom, de mindig is utáltam vezetni. Mivel már éltem korábban Floridában és Texasban is tudtam, hogy amint New York Cityből elköltözöm, nem lesz elég a munkába járáshoz a helyi tömegközlekedés, ezért is szereztem be legelőször egy biciklit. De utána sajnos kénytelen voltam venni egy autót. A kénytelen alatt valóban kénytelent értek.


Az autó persze még nem az enyém. Viszont az Egyesült Államokban kocsit venni olyan, mint bemenni a boltba vásárolni. A legegyszerűbb és leggyorsabb módja, ha bemegyünk egy autókereskedésbe, lerakunk annyi összeget amennyit akarunk és az úgynevezett "Buy here, Pay here" módszerrel megvesszük. Ez azt jelenti, hogy az autókereskedő hitelezi meg nekünk a kocsit, és mi azt hetente vagy havonta, ahogy mi akarjuk, törlesztjük. Bár a szerződésben benne van, hogy mennyi összeggel törlesztjük, de valójában annyival fizetjük, amennyivel csak szeretnénk. Én Karácsony után már ki fogom teljes egészében fizetni a kocsit annak ellenére, hogy a szerződés szerint még 10 hónapom van rá. Viszont ameddig a kocsi nincs teljesen kifizetve, addig a tulajdonos papirforma szerint az autókereskedő. De ez nem jelent akadályt a rendszám megvételében sem. Egyszerűen csak besétálunk a kocsi papirjaival a DMV-be (helyi Okmányiroda) és megmondjuk, hogy szeretnénk egy rendszámot. Ez kb. 20-40 dollárba kerül, ha mi magunknak intézzük. 30 napon belül postázzák a rendszámot, addig próbarendszámmal közlekedünk. Az autóra a vásárlástól számitott 10 napunk van, hogy bármilyen biztositást kössünk rá. Nos igen, mivel az eladóé a kocsi, igy egy kicsit drágább a biztositás, de amint már az én nevemen lesz, lejjebb fog menni ennek is a havi dija. Valamint a jogositvány is szintén számit, hogy "milyen idős", tehát ha friss, pl. 1-2 éves jogositványunk van, akkor számitsunk rá, hogy nem fogunk olcsó biztositást kapni függetlenül attól, hogy kié az autó. Egy 11 éves kocsit vettem, ami szerintem nagyon jó állapotban van kivülről és belülről is, nincs benne sok mérföld sem. Persze az első utam a kereskedésből azonnal egy auto szervizbe vitt. Bár a kereskedőnél átnézték a kocsit, én biztos ami biztos alapon inkább átnézettem egy másik szerelővel is. 




A rendszám érdekessége még, hogy itt Floridában évente meg kell hosszabbitani. A jobb felső sarokban látható sárga matrica mutatja, hogy mikor fog a rendszámom lejárni. 2016 Szeptemberében majd be kell mennem a legközelebbi DMV irodába ahol egy újabb évre meghosszabbitják majd, ha szeretném. Ami még érdekes, hogy ha eladom az autót és veszek egy másikat, akkor nem kell új rendszámot kérnem, hanem az előzőt egyszerűen csak felszerelem egyik kocsiról a másikra, bemegyek a DMV-be és közlöm a változást.

Maga a vezetés az Egyesült Államokban, azon belül is Floridában egy rémálom. Itt szó szerint bárki jogositványhoz juthat, annyira egyszerű a Kresz vizsga valamint maga a vezetési vizsga is. Erről majd később szerintem egy másik bejegyzésben bővebben beszámolok, mert ez bizony sokkal hosszabb lélegzetvételű lesz.


2015. november 24., kedd

%%%% avagy újra itt a Black Friday!

Holnap Hálaadás Ünnepe lesz az Egyesült Államokban. Ez az az ünnep, amit én egyáltalán nem tartok, és számomra az ünnepek közé sem tartozik. Mindennek történelmi okai vannak, és szerintem ezt a napot egyáltalán nem kéne ünnepelni. De a másik legfontosabb dolog az az, hogy a Hálaadást követő napon, ami minden évben ugye Péntek, Black Friday-nek nevezik. Azért ez a neve, mert ezen a napon a kereskedők tömegesen adnak el árut, ezzel jelentős bevételt termelve. A számlakönyvekben a fekete a nyereség szine a könyvelésben, és ez győzedelmeskedik a piros felett, amely a veszteséget jelenti.


Én amikor 2012 nyarán kijöttem elhatároztam, hogy amint lesz egy kis spórolt pénzem az első dolgom egy új laptop beszerzése lesz. Szeptember vége felé már elérkezettnek láttam az időt, de mindenkitől azt hallgattam, hogy várjak a Black Friday-ig. Fogalmam nem volt róla, hogy mi is az valójában mindaddig amig el nem magyarázták. Mint ahogyan az Amerikában van, itt mindig minden Sale-en, vagyis akción van, de ezen a napon az akciós ár akciós árának az akciós árán kaphatjuk meg a termékeket. Vagyis hisszük ezt mi. Mert bár valóban minden hihetetlenül akciós, de a sok "olcsó" ár miatt sokkal több pénzt költünk el, mint azt egyébként megtennénk. Az Egyesült Államokban Halloween után a reklámok már másról sem szólnak csak a Black Fridayről és a Karácsonyról.


Ezen a pénteken az üzletek már reggel 6 vagy 7 órakor kinyitnak és hihetetlen tömeg várja minden évben a nyitást. Vannak akik a Hálaadási vacsora után azonnal a kiválasztott üzlethez mennek és bizony ott töltik az éjszakát az üzlet előtt a nyitásra várva teljesen függetlenül attól, hogy éppen minuszok vannak. Tavaly New Yorkban volt olyan üzlet, amely már Hálaadás napján este 7 órakor megkezdte az árusitást és egész éjszaka nyitvatartott.

Valójában tudni kell, hogy általában a Black Friday-re meghirdetett árak a teljes hétvégére vonatkoznak, tehát mindent ugyanazon az akciós áron megkapunk még Szombaton és Vasárnap is, már amennyiben marad raktáron az adott termékből. De hát persze, hogy marad, hiszen jön a karácsony. És ez után a hétvége után sem nagyon kúsznak fel magasba az árak. Amerika az eladásról szól. Itt mindig minden akciósan beszerezhető, főleg hogyha van még hozzá kuponunk is, amelyről itt irtam.

Én személy szerint nem vagyok egy nagy költekező, még egyszer sem vettem részt a hires Black Friday tolongáson, és nem is áll szándékomban, az új laptopot 2012 December 23-án vettem. Viszont ami már tényleg kicsit röhejesnek számit az az, hogy Január 1-én már a legújabb nyári kollekciót vásárolhatjuk meg a bikinikből, szandálokból, és ha téli ruhát akarunk venni, azt majd Július közepétől újra kereshetjük a boltok polcain.

2015. november 22., vasárnap

Néha ilyen is kell...

Szombaton fogtam magamat, és ismét lementem Key Westre. Key West egyébként elég messze van tőlem, közel 4 órát kell autózni oda, majd 4 órát vissza, és mivel egyedül vagyok, igy útitárs nélkül mindezt, amit most egyébként nem is bántam. Valójában szinte mindig egyedül utazom mindenhová, de most kellett ez a 8 óra csak velem.


Egy hónapja vagyok az új munkahelyemen, most már heti 6 napban, napi 12-14 órában. Elég nyomasztó tud lenni, hogy bár mindened megvan, kapsz enni, inni, kedves veled mindenki, de látod, hogy mégis be vagy zárva és egy teljesen idegen család életét éled, ami egyébként egyáltalán nem könnyű. 5 másik ember, plusz 3 gyerek napi kálváriájának folyamatosan a része lenni, nem egyszerű egyáltalán.


Mivel én egyáltalán nem tervezek itt nagyon hosszú távra, igy minden nap próbálok arra fókuszálni, hogy mi a célom, miért is vagyok itt és mind emellett próbálok még jó képet is vágni. De ez a hét lelkileg eléggé megviselt, a hét közepén konkrétan szedni akartam a sátorfámat és a pénteki nappal elhúzni innen a fenébe, annyira idegesitett már mindenki, a gyerekek hisztije, a felnőttek civakodása, egymás piszkálása a háta mögött. Bár hiába többüket nem értem, de azért a testbeszéd mindent elárul és ez bizony egy idő után már jócskán megterhelő tud lenni.


Aztán tegnap bár az időjárás megtréfált, de nem tett keresztbe a terveimnek. Az esős idő ellenére én lementem Key Westre és önmagammal töltöttem 8 órát. Ezt a 8 órát a kocsiban a még véletlenül sem megáldott jó hangommal végigénekeltem a rádióval torkom szakadtából és hallgattam a gondolataimat. Valójában rájöttem, hogy ez a hét leginkább azért volt annyira kimeritő lelkileg, mert beteg voltam és mint tudjuk, egy beteg embert szinte minden idegesit, ezért sikerült annyira nehezen lenyelnem a dolgokat. De panaszra nem igazán lehet okom. A gyerekek szeretnek, a kollégáimmal is szintén nagyon jól kijövök, és a főnökeimre sem lehet túl sok panaszom. De ezt az Én és Én időt azt hiszem gyakrabban be fogom vezetni, mert igencsak le tudnak az ember gondolatai tisztulni és utána már úgymond minden világos lesz a számára.



2015. november 17., kedd

Fő az egészség!

Tehát mint azt korábban itt irtam, az egész család szépen sorjában lebetegedett, kivéve a babynurset. Hétfőn reggel taknyom-nyálam egyben, maszkal a fejemen megyek be a lakásba és elkezdem késziteni a lányoknak a reggelit, valamint az iskolai felszerelést, mikor jön Lupita a babynurse és szépen dudorászva elővesz egy fűszert a szekrényből, melyből egy keveset egy bögrébe tesz, mézet és forróvizet önt rá és mosolyogva a kezembe nyomja "medicina Judy" szöveggel.


Először nem nagyon akartam meginni, mert gőzöm nem volt róla mi a fenét is akar velem megitatni, mivel ugye Lupita nem beszél angolul, valamint elég fura szine is volt az egész italnak. Nem sokkal később jött is a főnökasszonyom és mondta, hogy igyam meg nyugodtan, Tumericot (vagyis másnéven Kurkumát) adott Lupita. A Tumericnak (mint ahogyan ezt most már én is tudom) köztudottan jótékony hatása van az emberi szervezetre, immunerősitő, valamint rákos betegeknek is gyakran javasolják. Egy teáskanálnyi Tumericot leforrázunk vizzel, mézet adunk hozzá és megisszuk. Izre sem rossz, a méztől kellemesen édes. Lupita például nem is forrázza le, hanem a teáskanálnyi Tumericra simán mézet rak és úgy lenyeli egyben. De állitólag lehet kapni kapszulában is. Viszont nem szabad egy nap csak egy pohárnyival meginni, mert annyira erős fűszerről van szó. 


Majd ezt követően előkapta a hűtőből a gingert (vagyis a gyömbért), letört egy pici daradot (kb. egy ujjpercnyi nagyságot) lereszelte, leforrázta vizzel és bő fél órát állni hagyta. Ezt követően leszűrte, mézet adott hozzá és úgyszint "Judy medicina" szöveggel a kezembe nyomta. Nem volt rossz ize, viszont nagyon erős. Ezt napi 2-3 alkalommal lehet inni. Azt tudtam eddig is, hogy a gingert az ázsiai emberek szeretik rágcsálni, mert szintén jótékony hatása van a szervezetre, gyomorrontás esetén könnyiti az emésztést, de nem tulajdonitottam neki eddig nagyobb jelentőséget.


A köhögést elmúlasztását pedig úgy oldottuk meg, hogy lila-és vöröshagymát főztünk, majd annak a levét ittuk meg. Hihetetlen, hogy az egész család pillanatok alatt helyrejött, és Lupita pedig egyáltalán nem is kapta el ezt az egész nyavaját.

Tisztában voltam eddig is azzal, hogy a natural termékek mennyire jótékony hatással vannak és sokkal hamarabb rendbe teszik az embert, mint a gyógyszerek, de eddig nem igazán foglalkoztam ezzel. Ezek után minden nap megiszok egy pohár Tumeric és ginger teát, hiszen fő az egészség!



2015. november 14., szombat

Ember tervez, Isten végez...

Szokásomhoz hiven, most is nagy terveim voltak a hétvégére. Már a múlt héten elterveztem, hogy most bizony elmegyek a Venetian Poolba, és teknősökkel, halakkal fogok úszni. Két dolog is megsemmisitette egy pillanat alatt a tervet. Az egyik az a fránya floridai időjárás, a másik pedig az iskola. Vagyis inkább a gyerekek. Na jó, a gyerekek, akik az iskolában összeszedtek valami piszok nyavaját, amivel most bizony küszködik mindenki.


Múlt hét Pénteken a legkisebb betegedett le először. Két napos lázzal indult a dolog, majd mikor a láz sitty-sutty elmúlt, jött a köhögés, meg a prüszkölés. Mivel én hirhedt lebedegedős tipus vagyok, mondtam is azonnal az anyukának, hogy én most inkább kimaradnék egy pár napig a pici életéből, maradnék a lányokkal. Persze, persze semmi gond, jött a válasz is azonnal. De már Vasárnap este amikor fektettem le a két lányt és olvastam nekik a könyvet láttam, hogy a nagyobbiknál valami nem stimmel. Bizony, az a fránya lázmérő mutatta is, hogy 102 F, vagyis belázasodott.. Anyukával közöltem a jó hirt, másnap a nagylány nem ment suliba. Hétfő estére a pici már jól volt, a nagynak már nem volt láza de jött a köhögés, viszont a középső és az anyuka belázasodtak. Nagyon jó, gondoltam magamban. Igy hát jött az ötlet, és mindenki aki még egészséges (legalábbis annak gondolta magát) maszkot öltött.


Ahogy a tükörbe néztem a maszkal a fejemen már láttam lelki szemeim előtt magamat a Grace Klinika következő részében, mint sebész. Egyik kedvenc sorozatom egyébként, harmadjára nézem végig már elejétől a végéig a Netflixen. Apuka, szakácsnő, babynurse, a takaritónő és én szépen este a konyhában vihorásztunk is ezen egy jót, mindenkinek ki lett osztva a szerep a sorozatban. Másnap reggel kávéivás közben látom, hogy apuka vánszorog. Szintúgy beteg lett. Csütörtök reggelre már a szakácsnő és a takaritónő is egyszerre. Gondoltam magamban jupiiii végre kimaradok az egészből. Hát nem igy lett. Tegnap, vagyis Péntek reggelre szépen én is belázasodtam. Szerencsére elég gyorsan elment a láz, de iszonyatos köhögés jött utána. Egyedül a babynurse nem kapta el. Vagyis nem tudom, még egyenlőre nem találkoztam vele.


Igy hát végül lett egy esős, betegeskedős, pihengetős hétvégém. Természetesen este 5-re már elmentek az esőfelhők, de holnapra ismét esőt jósolnak. Az ember azt gondolná, hogy ha Floridában él, ahol párás-sós levegőt szippant be 24/7-ben, akkor bizony nem lesz beteg, de mint ahogy azt a példa is mutatja, elég ha 1, 2 esetleg 3 gyerek van a családban, akik iskolába járnak. Valamint nagyban rátesz a dologra még az is, hogy odakint van 30 fok, amit a pára miatt fullasztó 40-nek érez az ember, és ha bemegy akármilyen zárt helységbe, ott már azonnal 18 fokra van lehűtve a légtér. Hiába, sose fogom megérteni az amerikaiakat ebből a szempontból. Én most inkább megyek iszom a Robitussinomat és befejezem a Grace Klinika 7. évadát zsörtölődés helyett...



2015. november 7., szombat

Szegények és gazdagok


Tudom, az egész világon észre lehet venni a különbséget a szegény és a gazdag réteg között, de ez itt Miamiban igencsak látványos. Olyannyira, hogy szó szerint az egyik utcában a teljesen legalja él, majd egy utcával arrébb már hihetetlen hatalmas házakkal találod szemben magadat. Vannak olyan utcák, ahol még aszfalt sincs az úton, és igen Miamiról beszélünk még mindig. Némely helyekre, még fényes nappal sem ajánlatos befordulni a kocsival nem, hogy még biciklivel.


Persze itt is jelen van a középréteg, ahol már modernebb apartmanokban, esetleg családi házakban laknak egy viszonlag jobb környéken, persze hitelt fizetve, vagy éppen albérlet ként. Nagyon ritka az a középosztály, akinek már ki van fizetve a lakóhelye, és saját tulajdonának mondhatja. 


De térjünk most vissza a szegény-gazdag témához. Nem először dolgozom nagyon gazdagéknál, de ilyen helyen ahol most vagyok még korábban sosem jártam. Valójában úgy érzem magam, mintha egy latin amerikai telenovellába csöppentem volna bele. Szó szerint mint a Vad Angyalban volt anno, van egy hatalmas, nem is hatalmas inkább óóóóóóóriási ház, ahol van a házon belül mozi, 1 medence, egy uszoda bent a lakáson belül, konditerem, 6 hálószoba, 2 nappali, 1 hajó és még sorolhatnám. Minderre van egy takaritónő, egy szakácsnő, egy kertész, egy karbantartó, és vagyunk mi ketten, akik a 3 gyerekre felügyelnek. 




Rajtam kivül az összes alkalmazott dél-amerikai, és a szakácson kivül senki nem beszél angolul. Ezek az alkalmazottak a nagyon szegény régetből vannak itt és dolgoznak heti 6 napban 10, vagy akár 12 órát is azért, hogy a saját országukban maradt családjuknak küldjék haza a pénzt. Egy ilyen óriási házban rengeteg munka van, sokszor van úgy, hogy én is besegitek vagy a szakácsnak, vagy a takaritó nőnek amig a lányok délelőtt iskolában vannak azért mert látom, hogy tényleg kell nekik a segitség, pedig nem lenne a munkakörömben benne megcsinálni ezeket. És ilyenkor elgondolkozom azon, hogy mi mennyit dolgozunk és közben a munkaadók mennyit dolgoznak. A férj Hétfőtől Péntekig eljár az irodájába, mig a feleség szó szerint semmit nem csinál. A délelőtt nagy részét azzal tölti, hogy be van zárkózva a szobájába és a kis laptopján a kamerán figyeli és hallgatja az alkalmazottakat, hogy mit csinálnak és miről beszélgetnek. Majd az ebéd után pedig fogja magát, bevágódik a kocsijába és elmegy, és mielőtt a gyerekek hazaérnek az iskolából szépen visszajön. És ez igy megy minden egyes nap. Az, hogy a hétvége hogyan telik, nem tudom, mert nem vagyok itt, de gondolom pihenéssel töltik a hét fáradalmait.



Mielőtt bárki bármi negativra is gondolna, távol álljon tőlem az, hogy féltékeny lennék rájuk. Egyáltalán nem vagyok az, mert tudom, hogy nem boldogok (én legalábbis biztos, hogy nem lennék az, pénz ide, vagy oda). A nő egyáltalán nem az, egyértelműen észrevehető az arcán, valamint szerintem akinek az a szórakozása, hogy az alkalmazottait lehallgassa, annak egyáltalán nem lehet valami nagyon boldog élete. Nos, hogy én miért csinálom mégis mindezt? Azért, mert hosszú ideje ez az első olyan munkahelyem ahol nem baszogatnak (bár a Nagytestvér figyel), ingyen tanulom a spanyolt, valamint van egy kitűzött célom amihez pénz kell és ezt a pénzt ezen a munkahelyen tudom összegyűjteni. Egyszóval most tűrök és nyelek 4 vagy maximum 5 hónapig, ugyanis ennyi idő alatt fog összejönni a magam elé kitűzött összeg.