2021. szeptember 16., csütörtök

Gyere Velem Budára, Texasban!

Emlékszem amikor középiskolás voltam, ültünk földrajz órán és a tanárunk egyszer azt adta fel házi feladatnak, hogy a földrajz térképünk hátulján lévő listáról írjunk olyan össze városok neveit, amelyekből több is van a világon. Amikor én voltam középiskolás, akkor még nagyon kezdetleges Internet volt, a Google-n is alig lehetett bármit megtalálni, nem volt Wikipedia, és nem is volt mindenkinek otthon Internete, hiszen eléggé drága volt. Ekkor tudtam meg a földrajz térkép hátulján lévő listából, hogy a világon összesen 48 db Párizs nevű hely létezik, valamint az Egyesült Államokban létezik egy Balaton nevű város Minnesota államban, és egy Buda nevű város Texas államban (egyébként összesen 5 darab Buda nevű hely van az Egyesült Államokban). Így hát amikor idén március végén Texasba költöztünk a férjemmel nem is volt kérdés, hogy elmegyünk és megnézzük a texasi Budát.

A Budáról készült videómat erre a linkre kattintva meg is tudjátok tekinteni.



Buda városa Texasban Hays megyében, 15 mérföldre, vagyis körülbelül 26 km-re található Austintól, Texas állam fővárosától délnyugati irányba. A város lakossága egy 2019-es felmérés szerint alig 17.000 fő, de a város rohamosan növekszik és terjeszkedik, csakúgy, mint Texasban mostanság a legtöbb kisváros. 



A texasi Buda 1881 áprilisában lett hivatalosan is város, hiszen a Nagy Nemzetközi Észak-Amerikai Vasúthálózat itt futott keresztül Austin és San Antonio városát összekötve. A város először hivatalosan a "Du Pre" nevet viselte 1881 áprilisától egészen 1887 őszéig, amikor is megváltoztatták Budára, mert kiderült, hogy Texasban már létezik egy város amelynek "Du Pre" a neve. A vasúthálózatnak köszönhetően a városban hamar lábat vetett több üzlet és épült egy szálloda is, amely a Carrington Hotel nevet viselte. Ennek a hotelnek az éttermében a vonattal közlekedő utasokat szolgálták ki, amíg várták a következő vonatot. Viszont mire a város megkapta a Buda nevet 1887 őszén, addigra a Carrington Hotelt már jópár éve Buda Ház néven volt ismert. Az egyik állami újságban meg is jelent egy cikk 1886 szeptemberében melyben azt írták, hogy a Buda Ház a legjobb étterem és szálloda az egész államban.



Arra, hogy a város miért is kapta pontosan a Buda nevet, két különféle teória is létezik. Az egyik ilyen a spanyol "viuda" szóra terjed vissza, mely özvegyet jelent magyarul. Sokan azért gondolják így, hogy azért kapta a város ezt a nevet, mert a Buda Ház éttermének a főszakácsa egy Latin-amerikai származású özvegyasszony volt. A másik teória szerint a város az 1848-49-es magyarországi Forradalom és Szabadságharcnak szeretett volna emléket állítani ezzel, hiszen sokan a környékre menekültek és települtek le akkoriban Magyarországról.



A városkában minden év áprilisában két napos úgynevezett Wiener Dog Race, vagyis tacskó kutya futóversenyt szoktak rendezni. Ilyenkor mindig beöltöztetik a kis tacsikat, akik futkároznak a futópályán fel és alá. Akinek lehetősége van Texasba eljutni, semmiféle képen se hagyja ki Budát, mint úti célt, mert azon kívül, hogy egy nagyon aranyos kis város, nagyot tud dobbanni a szívünk amikor meglátjuk a Welcome to Buda feliratot itt, Texas közepén. 

2021. augusztus 25., szerda

Fedezzük Fel Amerikát - Texas Rejtett Csodái

 Saját tapasztalatból írom, hogy az emberek többségének ha meghallja azt a szót, hogy Texas, azonnal a cowboy-ok, a Ewing család, a rodeók és az olajkutak jutnak először eszébe. Kevesebben vannak azok, akik hallottak, esetleg már fel is fedezték Texas rejtett csodáit. Idén nyáron a férjemmel úgy döntöttünk, mivel nem mertünk még januárban repülőjegyet venni Magyarországra mert nem tudtuk mi lesz, hogy ezen a nyáron Texas rejtett csodáit fogjuk felfedezni.

Nézzétek meg a kirándulásainkról készült videókat is a YouTube csatornámon erre a linkre kattintva, és fedezzük fel Amerikát együtt!




Texas Hill Country-ban Austin és San Antonio között több, mint 3000 barlangot találhatunk, melyből körülbelül 11-12 van megnyitva a nézőközönség számára, ezen kívül találhatunk még víz alatti barlangrendszereket is, mint például a Jákob-kútja, amelyről az általam készített videót erre a linkre kattintva nézhetitek meg.



Júliusban sikerült ellátogatnunk a Natural Bridge Cavern elnevezésű cseppkőbarlangba is, melyről a videót erre a linkre kattintva nézhetitek meg. A Natural Bridge Cavern körülbelül fél úton található San Antonio és New Braunfels városa között, melyet 1960-ban 4 egyetemista fedezett fel. A föld tulajdonosa mindaddig amíg a 4 fiatal le nem mászott a nyíláson mit sem sejtett arról, hogy milyen rejtett csodával lehet találkozni a birtokon. A barlangban kb. 20-22 Celsius fok van, de a 80%-os páratartalom miatt sokkal többnek érződik. Ha pedig valaki nem csak a barlangtúrán szeretne részt venni, több, kisgyerekekkel is élvezhető program is megtalálható a parkban. A túrákról, jegyárakról és a többi programról erre a linkre kattintva tudtok tájékozódni. 



Sikerült eljutnunk egy harmadik rejtett csodához itt Texasban, amely nem más, mint Hamilton Pool természetvédelmi terület. Az erről készült videót erre a linkre kattintva lehet megtekinteni



A Hamilton Pool valóban egy csoda, amely mindösszesen 1 órányi útra található New Braunfels városától, amelyet az idő és a természet formált filmekbe illő hellyé. Egy beomlott barlangból kialakult természetes, türkizkék színű medencével találkozhatunk, melyet egy helyi patak táplál egy kis vízesés segítségével. A Hamilton Pool nagyon népszerű turistalátványosság, így ha felkerül a bakancslistánkra, mindenképp időben vegyük meg a belépőt, amely $11/autó + $1 szervíz díj, melyben maximum 8 fő ülhet, valamint a park bejáratánál ezen kívül fejenként $8 is kell fizetnünk pluszban. Napi 2 időpontra lehet venni jegyet, reggel periódusra 9 és 12.30 között, vagy pedig a délutáni periódusra 2 és 5.30 óra között. Mindenképpen csakis a hivatalos website-ról vásároljuk meg a jegyünket, különben nem engednek be, hiszen annyira népszerű hely a medence, hogy nagyon sok csaló szereti átverni az embereket. A hivatalos website linkjét erre ide kattintva találjátok meg. Jelenleg sajnos a medencében fürdeni nem szabad, és a vízesés mögé menni is tilos, melyet a weboldalon is említenek, hiszen a januári fagyok miatt a sziklák elkezdtek omlani, emiatt a medence baleset- és életveszélyessé vált fürdőzés szempontjából. 

Texas rejtett csodáinak felfedezését továbbra is folytatjuk, melyekről folyamatosan befogok számolni mind itt a blogon, mind pedig a YouTube csatornán videók formájában, hogy fedezzük fel Amerikát együtt, és nektek is sikerüljön egy virtuális utazás keretében eljutni ezekre a gyönyörű helyekre


2021. augusztus 15., vasárnap

Modern Vadnyugat Hangulat Texasban

 Texas közepén található a Hill Country, melynek több városát is német telepesek gyarmatosították még az 1800-as évek közepén, és ebből kifolyólag nagyon sok német nevű település található itt. Több város is megtartotta a német hagyományokat és épületeket. New Braunfelsben minden év októberében Wurstfestet, Fredericksburgben pedig Oktoberfestet szoktak tartani. De New Braunfels városa ezen a rendezvényen kívül még a Gruene történelmi városnegyedéről is híres, mely mágnes ként vonzza a turistákat. 

A Gruene-ről készített videómat erre a linkre kattintva tudjátok megnézni.


New Braunfels körülbelül fél úton található San Antonio és Austin városa között. A Gruene városrész egy tökéletes célpont azok számára, akik szeretnének egy kis modernkori vadnyugati hangulatba csöppeni, amely a német kultúrával ötvöződik. A városrész sétálható, egyáltalán nincs szükség autóra ha ott járunk. Több száz éves épületekkel találkozhatunk amelyek kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartogatnak érdekességeket. 

Íme 10 dolog, amelyet mindenképp próbáljon meg megnézni és kipróbálni az, aki erre jár.

1) Ebéd vagy vacsora a Gristmill nevű étteremben



Egy biztos, hogy a Gruene tele van jobbnál jobb autentikus éttermekkel, de egyik sem olyan ikonikus, mint a Gristmill. A több száz éves épület közvetlenül a Guadalupe folyó partján helyezkedik el, és a terasz részén csodálatos kilátás nyílik a folyóra. Az étterem étlapján mindenki megtalálja a számára legkedvezőbb fogást a hamburgerektől kezdve, az igazi Texas BBQ-n át egészen az egyszerű salátáig.

2) Táncos este eltöltése a Gruene Hall-ban



A Gruene Hall egy több mint 200 éves faépület, amely a városrész közepén helyezkedik el, közvetlenül a Gristmill étterem mellett. A nyári estéken a country zenét kedvelő emberek itt nagyszerűbbnél nagyszerűbb country zenét játszó fellépőkkel találkozhatnak. A Gruene Hall-ba belépőt nem kell fizetni, a bár közvetlenül a bejáratnál található, ahol csak kézpénzzel lehet fizetni. Szintén a bejáratnál több híres country zenész fényképével találkozhatunk, akik korábban felléptek itt. Többek között Merle Haggard és Willie Nelson. Ha valaki erre járna biztos lehet benne, hogy a a helyiektől megtanulhatja az igazi texasi táncolást.

3) Antikváriumok látogatása



A Gruene-ben több antikvárium is található. Amennyiben valaki szereti a régiségeket, biztos lehet benne, hogy talál olyan üzletet, amely a számára legmegfelelőbb. A legtöbb ilyen üzletben lehet találni kincseket az 1800-as évek végéről is. A két legnagyobb antikvárium a Gruene Antique Co és a Black Swan Antiques. Ebben a két üzletben órákat el lehet tölteni nézelődéssel.

4) "Tubing"-olás a Guadalupe folyón


Több államban is szeretik a folyókon való "tubing'-olást, amely nem más, mint hatalmas úszógumikon való csordogálás a folyón. A texasiak imádják a tubingot, amelyről korábban készítettem egy részletes videót is, melyet erre a linkre kattintva meg tudtok nézni. Csak úgy, mint a város több pontján, a Gruene-ben is lehet úszógumikat bérelni (vagy akár a sajátunkat vinni), majd amikor egy bizonyos szakasz végéhez értünk a folyón, egy busz hoz vissza a kiinduló ponthoz a Gruene-re, amelyért nem kell külön fizetni. 

5) Pekándió kóstolása a Great Texas Pecan Company üzletében



Texas, pekándió, édes ízek. Kellhet még ennél több? Az üzlet óriási választékkal rendelkezik, és ha valaki úgy érzi nem tud dönteni, nyugodtan lehet mindegyik fajtából kóstolót kérni teljesen ingyen. A leghíresebb ízesítések közé tartozik a toffee, sós-karamellás, és számos fűszeres pekándió. A cég legnagyobb büszkesége az, hogy csakis texasi pekándiót árulnak, nem importálnak egyáltalán. 

6) Ikonikus "Gruene General Store" meglátogatása



Az ikonikus épület belülről egy 1950-es évekbeli fagyizóra emlékeztet amint belépünk az ajtón, hiszen egy kis pult van kialakítva rögtön a bejárat mellett, ahol főzött fagyit majszolgathatunk. Ha valaki ide betér, akkor készüljön fel arra, hogy akár több órát is eltölthet az üzletben, ahol több száz texasi szuvenírt találhat és mire mindent alaposan végignéz. 

7) Borkóstolás a Grapevine borászatban


Nagyon kevés olyan borászattal találkozhatunk Texasban, amelyben lehetséges a borkóstolás. A Grapevine borászat viszont nem csak, hogy megengedi a borkóstolást, de mindezt ingyenesen lehet tenni annyi féle borból és csapolt sörből (igen, sört is főznek!) amennyit csak szeretne a kóstoló. Persze mindezért cserébe az üzlet tulajdonosa elvárja, hogy legalább egy pohár bort, vagy sört meg is vegyünk, és azt a kerthelységükben üldögélve elfogyasszuk.

8) Eltölteni egy éjszakát a Gruene Mansion Inn-ben



Az 1872-ben épített épületben eléggé borsos áron lehet kivenni egy szobát, már ha éppen sikerül foglalnunk, hiszen nagyon népszerű. Az épület több melléképülete arra emlékezteti az erre járó turistákat, mintha éppen valahol Németországban barangolnának, valamint a szobák berendezései is német mintára vannak kialakítva. A szálloda a városrész központjában található, tökéletes séta távolságra minden látványosságtól.

9) Elmenni egy western hangulatú piacra a Gruene-n


Helyi árusok minden hónap harmadik szombatján western hangulatú vásárt szoktak tartani, ahol lehet lehet venni házi készítésű lekvárt, kenyeret, mézet, kézműves tárgyakat és mindenféle vásárfiát, ami szem-szájnak ingere. Ezzel nem csak, hogy házi készítésű dolgokhoz juthatunk, de ráadásul a helyi kisvállalkozókat is támogatjuk ha vásárolunk tőlük.

10) Margarita fogyasztása a Cantina Del Rio-ban



Természetesen nem maradhat el egy jó kis Margarita sem, a Cantina Del Rio mexikói étteremben, amelyet a texasziak a legjobb Margaritának szavaztak meg itt Texasban. Hiszen nincs is jobb egy kis salsa, queso és taco mellett egy hideg Margarita elfogyasztásánál a kellemes nyári estéken, miközben élő zene szól a néhány méterre található Gruene Hall-ban. 

2021. augusztus 10., kedd

10 Dolog, Amit Minden Texasba Látogatónak Tudnia Kell

 Kalifornia jó volt, szép volt, elég volt. Az elmúlt néhány évben az átlagember számára már-már megfizethetetlen lett az élet a napfényes államban, de ha valaki nem bírja a telet - mint például mi -, akkor nem sok választása van, hogy hova költözhet az Egyesült Államokon belül. Így hát közel 5 hónappal ezelőtt Texasba költöztünk több, mint 1 évig tartó tanakodás után.

Nézzétek meg a YouTube csatornámat is erre a linkre kattintva, hogy videók formájában is láthassátok, milyen is az élet az Egyesült Államokban, azon belül is jelenleg Texasban. 


Öt és fél év. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Kaliforniába költöztem. Az elmúlt öt  és fél év alatt 180 fokban megváltozott az életem. De az egyik legfontosabb dolog a rengeteg változás közül az, hogy három évvel ezelőtt férjhez mentem. Magyar-amerikai férjem van, aki 12 évvel ezelőtt költözött ki Kaliforniába, és korábban semmilyen más államban nem élt életvitelszerűen. 



Körülbelül másfél évvel ezelőtt tudatosult végleg bennünk: Kalifornia olyan mértékben kezd élhetetlenné válni a középosztály számára, hogy mennünk kell innen. Mert bár az állam természeti adottságait tekintve egy csodálatos hely, de ha nem keres valaki legalább havi 5000 dollárt, akkor csak hónapról hónapra fog éldegélni, és csak egyhelyben fog toporogni. 

Így hát tavaly januárban eldöntöttük, hogy költözünk. Arizona állam lett volna a cél, de közbejött a pandémia. Végül maradtunk Kaliforniában, amit most már nem is bánunk, mert az elmúlt évben Arizonában is hatalmas áremelkedés történt minden téren. 

De akkor mégis hova költözzünk, ahol nincs nyolc hónap tél (igen, az Egyesült Államokban vannak olyan államok, ahol akár nyolc hónapig is didergő hideg van)? 

Én már 8 évvel ezelőtt éltem Texasban. Bár elég konzervativ, viszont ennek ellenére teljesen élhető és egy szuper állam: csupa barátságos, nem pedig beképzelt és agresszív ember él arrafelé, ellenben Kaliforniával. Most nem azt mondom, hogy Kaliforniában mindenki bunkó, de látványosan érezhető az emberek mentalitása közötti különbség. Így hát idén januárban el is mentünk a déli államba körülnézni, hiszen a férjem az Egyesült Államokban eltöltött 12 éve alatt Texasban még nem járt. Mivel én már éltem ott, tudtam, hogy mire számítsak, de a férjemnek nagyon sok minden újdonság volt. Lássuk is akkor, hogy miket érdemes tudnia valakinek, aki először jár Texasban.


1. Texasinak lenni
Olyan itt élni, mintha egy exkluzív klub tagja lennél. Ráadásul bárhova is mész, bárkivel is találkozol, mindenki csak arról beszél büszkén, hogy milyen szuper ennek az exkluzív klub tagjának lenni. A texasi emberek nagyon barátságosak, szeretnek a szomszédjaikkal hétvégenként grillezni, közben pedig egy igazi texasi Shiner sört inni, de abból csakis a sárga címkéset (Shiner Bock), hiszen az a legjobb.

2. A méret a lényeg

Minden sokkal nagyobb Texasban, mint bárhol máshol. MINDEN! A texasiak szeretik a nagy dolgokat, hiszen Alaszka után ez a második legnagyobb állam az ötvenből. Hatalmas kalapokban szeretnek járni, de például az Austinban található Texas Capitol épülete is sokkal nagyobb, mint a többi államban. Még a Washingtonban található Capitolium épületnél is magasabb. Sőt, a Houstonban található San Jacinto-emlékmű szándékosan 13 lábbal (kb. 4 méter) magasabb, mint a fővárosi Washington-emlékmű. A furgonok is látványosan nagyobbak, mint például egy Kaliforniában található furgon. A férjem tátott szájjal nézte, hogy az ő Toyota Rav4-e teljesen eltörpült a parkolóban a pick-upok mellett. Szándékosan hatalmas kerekeket tesznek a furgonok alá, amitől még magasabbak lesznek az autók.

3. Texas szimbóluma a bluebonnet, vagyis a csillagfürt

Minden tavasszal az autópályák mellett virágzik a kék színű csillagfürt, ami Texas jelképe is egyben. Ilyenkor minden önkormányzat és földtulajdonos egészen addig abbahagyja a vadvirág levágását, amíg el nem virágzik. Mindemellett hatalmas csoportosulások alakulnak ki akár az autópályák mellett is, ahol az emberek a csillagfürtök között hemperegve fotózkodnak.


4. Texas Chili

Ne rontsd el a Texas Chilit! A chili az állam hivatalos étele, ebből kifolyólag nagyon a szívügyük. Az igazi texasi chili nem tartalmaz babot, így ha egy helyi meglátja, hogy babot teszel bele, akkor fuss az életedért! Annyira komolyan veszik ezt az állami ételt, hogy évente több városban is van külön chilifesztivál, melyek kedvéért más államokból is Texasba utaznak az emberek.

5. Tex-Mex

És ha már gasztronómia: a texasiak szuper büszkék a mexikói ételeikre. Bár minden államban lehet mexikói kajákat kapni, de a texasinak valóban nincsen párja. Annyira szeretik és büszkék rá, hogy elnevezték a helyi mexikói konyhát Tex-Mexnek. Ha Texasban jársz, kaphatsz reggelire tacót, ebédre egy jó quesadillát, míg vacsorára pedig egy finom fajitát. Persze a sopaipillas nevű desszertről se feledkezzünk meg.


6. A távolságot órában mérik

A texasiak mindent órában mérnek. Amíg Kaliforniában azt mondják, hogy Los Angelestől San Francisco körülbelül 400 mérföldre van, addig Texasban mindenki tudja, hogy átvezetni az államon hosszában körülbelül 12 óra. Vagy San Antonio Austintól nem 80 mérföldre van, hanem körülbelül másfél órányi vezetésre. Vagy Houston 5 óra vezetésre van Dallastól. Sose kérdezd meg a texasiakat, hogy hány mérföldre van egy adott város, helyszín, vagy éppen bolt, mert a válaszuk az lesz, hogy fogalmuk sincs, mert nem a két lábon járó Google Térképek. Ők azt tudják, hogy mennyi idő alatt lehet A-ból B-be jutni, és kész.

7. A csillagos zászló 

Mindenen megtalálható az egy csillagot tartalmazó texasi zászló. Az állam lakói nagyon büszkék a zászlójukra, és ezt szeretik is előszeretettel kihangsúlyozni. Ugyanúgy használják logónak, bélyegzőnek a borítékokon, sőt még a házi grillen is szerepel. Azok közül, amit láttunk talán a legérdekesebb mégis a bolti macis mézre nyomtatott texasi zászló volt.

8. Pop

Miközben több államban is a szénsavas üdítőket sodának hívják, errefelé ugyanezeket csakis popnak nevezik. Teljesen mindegy, hogy valójában ez egy Coke (ami a Coca-Cola) vagy Pepsi, Mountain Dew, esetleg egy Dr Pepper, Texasban minden pop. Tehát ha ebben az államban jársz, és valaki megkínál poppal, akkor térjél ki rá, hogy milyen üdítőt is kérsz pontosan. Ha sodát kérsz, akkor pedig arra számíts, hogy sima szódavizet fogsz kapni.

9. Ma'am és Sir

Mindenkit “Ma’am”-nek vagy “Sir"-nek szólítanak, még a gyerekeket is. Ezért nem szabad megsértődni, ugyanis nem az ember korára céloznak. Emlékszem, amikor először Texasban éltem, akkor még csak 26 éves voltam, és kezdetben teljesen zokon vettem, hogy a szomszédunk mindig azt mondta nekem: "Yes, Ma’am”. A texasiak egyszerűen szimpla udvariasságból használják ezeket a megszólításokat. 

10. Amerikai foci

Bár szinte minden államban imádják az amerikai focit, de itt ez olyan nekik, mint másnak a vallás. Amint elkezdődik a futballszezon, a gimnazista cheerleader lányok hirtelen úgy néznek ki, mintha megnyertek volna egy lovagló versenyt. Őket hívják "homecoming mums"nak, és persze mint minden más, Texasban a fociszezon is nagyobb és jobb, a többi államhoz képest. Olyan szinten amerikai foci megszállottak, hogy a középiskolák futballpályái éppen annyira professzionálisak, mint például a Dallas Cowboysé. Ha valaki nagyon mélyen bele szeretne menni abba, hogy milyen is egy amerikaifutball-szezon Texasban, a Péntek esti fények (Friday Night Lights) és a Prérifarkas Blues (Varsity Blues) című filmek tökéletesen bemutatják.


A férjem imádta a texasi kirándulásunkat, és szinte azonnal beleszeretett ebbe a hihetetlenül egyedi államba. Nem is volt tovább kérdés, hogy azonnal költözünk, amint lejár március végén a lakásbérleti szerződésünk Kaliforniában. Nyolc évvel ezelőtt a fejemben meg sem fordult volna, hogy valaha is újra Texasban fogok élni és mostmár pedig közel 5 hónapja itt lakunk.

2021. augusztus 5., csütörtök

Jákob-kútja, A Rejtélyes Vízalatti Barlang Texasban

 

Eljött végre nálunk is a nyári szabadság ideje, így a férjemmel megpróbáljuk a környéken, azon belül is a Texas Hill Country-ban található kevésbé ismert turista helyeket bejárni. Mivel Januárban nem mertük előre megvenni a repülőjegyet Magyarországra, hogy haza látogassunk, és Május óta pedig már túl drágák, így úgy gondoltuk, hogy idén kisebb kirándulások keretében fogjuk a nyaralásunkat tölteni. Így esett a választásunk a kevésbé ismert Jákob-kútra is, ami a Texas állam beli Wimberley városka mellett található.

A kirándulásunkról egy videót is készítettem, amelyet erre a linkre kattintva meg is tudtok nézni.



A Jákob-kútja névre elkeresztelt víz alatti barlangrendszer a világ egyik legveszélyesebb búvárhelyei közé tartozik. Különlegessége ennek a természetesen kialakult kútnak, hogy 4 kamrája több tíz méterrel a víz alatt található. Ezért csak az igazán bátor, és gyakorlott búvároknak ajánlott lemerülniük, hiszen a kamrák közötti kijáratok között csak hosszú, több méteres merüléssel lehet eljutni és emiatt az elmúlt évek során több halálos áldozatot is megkövetelt, hiszen a szűk rések miatt le kell venni a palackot, és nem bírtak megfordulni, majd visszaúszni a búvárok a felszínre.


Messzebbről nézve egy sima kútnak tűnik a Cypress patakot tápláló természeti képződmény, amely egy 4 méteres bevezető nyílással rendelkezik. A helybéliek úgy tartják, hogy "aki itt lemerül, az megtalálja a kút borzalmas, nem túl pozitív oldalát is"

Az első kamra körülbelül 9 méter mélyen található, majd ezt követően újabb 8 métert kell megtennie a búvárnak, hogy a második kamrához érkezzen. Az első két kamra még pont elegendő fényt kap ahhoz, hogy mindent tisztán lehessen látni, ahol leginkább már csak algákkal és néhány hallal lehet találkozni.


Ahhoz, hogy a harmadik kamrához elérjen a búvár, további 24 métert kell megtenni. Itt már kezd veszélyessé válni a terep a búvárok elmondásai alapján, hiszen nagyon kevés fény van, valamint a járatok is kezdenek szűkülni. Az egyik búvár a vele készített interjú során azt mondta, hogy ház és kémény formájú szűk alakzatokat lehet leginkább a sötétben látni, amely megnehezíti a tovább haladást. Sokan innen már nem mennek tovább, de mindig vannak bátrabbak, akik mégiscsak megpróbálkoznak és emiatt többen is életüket vesztették.


A több halálos áldozatot követelő merülések miatt néhány évvel ezelőtt ráccsal megpróbálta a helyi önkormányzat lezárni a 4. kamrába vezető járatot, valamint egy, a veszélyre figyelmeztető táblát is elhelyeztek. De sajnos még ennek ellenére is sok merész és bátor búvár, teljesen fittyet hányva a figyelmeztetésre kifeszítette a korlátot, és mégis megpróbáltak eljutni a 4. kamrába, de sajnos visszajönni nagyon kevesen voltak képesek, hiszen annyira szűkek a járatok, hogy a légzőpalackot itt már le kell venniük, ugyanis a szűk rések miatt képtelenek lennének tovább menni. Viszont ezzel meg is történik a baj, hiszen sajnos már nincs idejük megfordulni és levegőhöz jutni. Erre a részre már fény egyáltalán nem jut le, teljes sötétség uralkodik.


A Jákob-kút még a gyakorlott búvároknak is merész kihívást jelent, mégis évről évre egyre többen látogatják meg ezt a különleges helyet. 

Jákob-kútja teljesen ingyen látogatható abban az esetben, ha valaki csak túrázni szeretne. Nem kell fizetni azért sem, hogy a stégre lemenjen valaki és közelebbről megnézze a kutat. A park honlapján azt ajánlják, hogy amennyiben valaki csak túrázni szeretne, azt lehetőleg délelőtt 10 óra előtt tegye meg, hiszen utána már szinte képtelenség megközelíteni a kutat a búvárok és a fürdőzők miatt. Amennyiben valaki szeretne megmártózni a vízben, abban az esetben előre kell foglalnia időpontot (ezt időben tegye meg mindenki, mert hetekre előre elfogynak az időpontok). A fürdés díja $9-ba kerül felnőtteknek, 5-12 év közötti gyerekeknek, valamint 65 év felettieknek $5, és mindösszesen 2 órát lehet eltölteni a vízben. A jegyeket és a park nyitvatartását erre a linkre kattintva megtehetitek.





















2021. július 29., csütörtök

Hogyan Keress Extra Pénzt Amerikában

 Az Egyesült Államokban az online rendelések nem számítanak luxus dolgoknak. Ma már szerintem nincs is olyan háztartás, ahol ne rendelne valaki havonta legalább egyszer valamit. Az emberek többsége általában az Amazont használja, de vannak más termékek amit például egy adott áruháznak csak a website-járól lehet megrendelni és azt néhány napon, vagy héten belül házhoz szállítják. De egy applikáción keresztüli vásárlásról talán még nem sokan hallottak korábban.

Mielőtt rátérek a különböző bevásárló appekre ne felejtsd el megnézni a YouTube csatornámat, ahová heti 2 alkalommal posztolok videót Amerikáról, az amerikai életről, és Texasról. A csatornámhoz erre a linkre kattintva, vagy pedig a YouTube keresőbe a Modern Wander-t beírva találhatsz meg.



Gondolom az Ubert nem kell bemutatnom senkinek, hogy mi is az és hogyan működik. Nos, az USÁ-ban az Uberen kívül számtalan hasonló applikáció létezik. Szinte mindenre lehet találni valamit. Vannak ugye a taxi app-ek, mint az Uber, Lyft, Roadi Driver és van az úgynevezett Veyo driver, amivel embereket lehet vinni az orvosi időpontjára. Ezen kívül vannak az étel  kihordós app-ek, mint a DoorDash (ez úgy tudom elég sok országban jelen van), UberEats, Postmates és a GrubHub. Az elmúlt néhány évben az Egyesült Államokban nagyon népszerűek lettek ezek az applikációk, főleg a pandémia kezdete után, hiszen közel 1 évig zárva voltak az éttermek és csak két opció létezett: 1) megrendeled és elmész érte, 2) megrendeled és ezen appek egyike házhoz szállítja neked.


Ezen kívül van még a Shipt, Instacart, Dumpling és Favor nevű appek, amikkel megrendelheted a bevásárló listát egy adott élelmiszerboltból, majd egy “shopper” bevásárol neked és házhoz viszi. Ezek az appek viszonylag fiatalok, a Shipt talán 4-5 éves lehet, az Instacart talán 6 éves, a Favor és a Dumpling is viszonylag fiatalnak számítanak. Ezek a bevásárlós appek igazán felkapottak tavaly Márciusban lettek, amikor is a pandémia elkezdődött. Személyes tapasztalatot mint “shopper”, vagyis bevásárló a Shipt nevű appről tudok írni, hiszen már lassan másfél éve ezt használom, mint extra kereseti forrást az iskola és az állandó munkám mellett, hiszen flexibilis és nincs főnököm aki piszkálódik. Van Instacartnál is “shopper” profilom amivel szintén vásárolhatnék másoknak, de azt talán 2-3 alkalommal használtam, mert nekem nem tetszett.


Először is tisztázzuk le, hogy aki ilyen “gig worker”, az nem feltétlenül azért van, mert az életben más területén nem állná meg a helyét. Nagyon sokszor megkaptam az elmúlt másfél év alatt (de amikor még freelance irással foglalkoztam is) ismerősöktől, hogy “Mégis miért nem keresel rendes munkát? Ez nem karrier, erre nem lehet jövőt építeni! Nem szégyelled mások előtt, hogy ilyen kuli munkát végzel ami valójában nem is munka?”. Amikor még írásból kerestem a betevőre valót, akkoriban bosszantottak ezek a beszólogatások, de mára már eljutottam arra a pontra, hogy az emberek nem látják sokszor a fától az erdőt és sokak szerint csak az számít munkának, ha Hétfőtől Péntekig reggel 8-tól délután 4-ig bent ülsz egy irodában (oké, nem most, mert most kb az emberiség 70%-ra online dolgozik). Aki pedig egy ilyen “gig munkát” végez, annak több oka is lehet. Nagyon sok embert ismerek, akinek bármiféle fogyatékossága van. Találkoztam már siket shopperrel, DoorDash futárral, vagy éppen Uberessel. De láttam már nyugdíjasokat is ételt kihordani. Vagy nagyon sok egyedülálló szülő használ kereseti forrás ként ilyen munkákat, hiszen a flexibilitás miatt nem kell még külön babysittert fogadni, mert ő éppen a pénztárgép mögött áll este 10 óráig. 



De térjünk vissza az Shipt nevű app-re. A felvételi eljárás nem olyan egyszerű, mint a többi applikációnál. Először is, le kell az appet tölteni a telefonodra, majd kitölteni a jelentkezési lapot, amin először csak teljesen alap információkat kell megadni. Mivel az Egyesült Államokban is  közel 1 évig zárva volt nagyon sok minden, így ezeknek a munka nélkül maradt embereknek a többsége ezeken az appeken keresztül kezdett el dolgozni. És mivel jelenleg több a shopper mint a vásárló, így mostanában elég ritkán van felvétel. De ha mégis van, akkor egy 2 lépcsős felvételi eljárás van. Küld a Shipt egy emailt, amelyben a linkre kattintva 3 videót kell magadról elkészíteni. 3 különböző szituáció van leírva, majd videóra fel kell venned magadat és maximum másfél percben elmondani, hogy mégis  hogyan oldanád meg az adott szituációt. Ennek a 3 videónak a feltöltése után 1-2 napon belül jön a válasz email a Shipttől, hogy tetszett-e nekik a problémamegoldó készséged, vagy sem. Amennyiben nem, elköszönnek tőled és nem folytatódik a felvételi eljárás. Ha viszont megnyerted őket, akkor következik a background check, vagyis megnézik, hogy nem szerepelsz-e a bűnügyi nyilvántartásban. Ha ezen is átmentél, akkor már csak a körülbelül 3 órás online traininget kell megcsinálni, és már kezdheted is magadat feltenni a Schedulre-re, vagyis be oszthatod magadnak a munkaidőt, hogy mikor szeretnél megrendeléseket kapni. Ezen kívül küldenek postán egy Shipt credit kártyát, amelyet akkor kell használni, ha a vevő nem fizette ki előre online amit megrendelt, hanem neked kell a kasszánál fizetned. A Shipt egyébként az 500. vásárlásod után küld egy névre szóló Shipt kredit kártyát, amit majd használsz a bevásárlásoknál, a régit pedig elteheted tartaléknak, ha netán elhagynád a névre szólót.


De a Shiptnél nem csak az 500. mérföldkő megtétele után kapsz ajándékot. Az első 10 vásárlásod után kapsz ajándékba 2 db Shipt pólót és egy hűtőtáskát, hogy a fagyasztott árukat abba pakold és úgy vidd ki a megrendelőnek. Ahogy már említettem, az 500. vásárlás után jár a névre szóló Shipt kredit kártya és egy $10-os Target ajándékutalvány. Az 1000. vásárlás után küldenek egy újabb hűtőtáskát, és egy $50 Target ajándékutalványt. 2500 vásárlás után egy kérdőívet küldenek, hogy miket szeretsz és ezek alapján küldenek mozijegyet, és különböző apróságokat. 5000 vásárlás után választhat a shopper, hogy egy $100 Target ajándékutalványt kér, vagy pedig mérföldeket légitársaságoknál. 7500 vásárlásnál küldenek egy katalógust, amiből választhatsz. Az egyik barátnőm aki szintén shopper egy Nikon fényképezőgépet kért. 10.000 pedig (és ez a legnagyobb) a Shipt fizeti a nyaralásodat oda, ahova csak szeretnéd. Nem viccelek, az országos Shipt Facebook csoportban mindig írják a shopperek, hogy igy mentek el nyaralni, ezen kívül a Shipt szerződésben is benne van. 



Akkor most lássuk, hogyan is működik az app. Van egy vásárlói Shipt app, és van egy Shipt Shopper app. A vásárlói Shipt app-nek van havi előfizetési díja, de ha valaki shopper ként dolgozik, akkor nem kell előfizetői díjat fizetnie. Általában akkor kell a Shipt kredit kártyát használni a pénztárnál, ha a vásárló a nem a vásárlói app-ről közvetlenül rendel, hanem például a Target website-ról rendeli és fizeti ki előre a megrendelését. Ha a Shipt appen keresztül rendel, akkor nem fizeti ki előre, hanem csak megadja a bankkártya adatait (amit a shopper nem tud, hiszen erre van a Shipt kártya) és a shopper a pénztárnál a Shipt kártyával fizet. A bevásárlás mind a két fajta variációnál ugyanaz. Te mint vevő az app-en keresztül összeállitod a bevásárló listát. A bolt katalógusa alapján külön tudod választani miből milyen márkát, hány literes, hány grammos legyen. De a Targetből tudsz játékot, ruhát is rendelni. Én, mint shopper megkapom a megrendelésedet, ahol látom melyik boltba kell mennem és te melyik nap és hány órakor szeretnéd házhoz kapni a megrendelésedet. A Shipttel 3 napra előre lehet rendelni egyébként.


Én általában úgy csinálom, hogy a megadott házhozszállítási idő előtt legalább 1 órával a boltba megyek, hiszen szinte mindig van valami, ami éppen hiányzik a boltból, vagy éppen csak hátul a raktárban van. És persze idő, amíg találok egy eladót aki hajlandó is segíteni és hátra menni a drága munkaidejében megnézni, hogy az adott termék van-e raktáron. Bizony sajnos nagyon sokszor előfordul, hogy csak a 3. vagy éppen 4. dolgozó akar segíteni. Legtöbbször a fiatal, 20-as éveik elején járó alkalmazottak azok, akik közlik velem, hogy ha valami nincs a polcon, akkor az nincs raktáron sem. Magyarul hagyjam őket békén, ők bizony nem mennek hátra a raktárba. Megszámlálhatatlanszor történt meg ez a szituáció velem az elmúlt közel másfél évben sajnos. 



A másik oka annak, hogy 1 órával hamarabb megyek a boltba az is, hogy ha valami abszolút nincs még raktáron sem, akkor először sms-ben próbálom a vevővel felvenni a kapcsolatot, hogy X termék hiányzik, de van helyette Y vagy Z és akarja-e, hogy kicseréljem? Az esetek 80%-ában elég hamar kapok választ az sms-ekre, de van, hogy akár fél óra is eltelik, mire válaszol valaki de akkor is úgy, hogy közben legalább 3 alkalommal már hívtam is telefonon és hagytam neki hangüzenetet, hogy ki vagyok és miért hívom. És most jogosan jön a kérdés, hogy miért is szarakodok ennyit bárkivel is? Miért nem hagyom csak ki a listából az adott terméket és jelölöm meg, hogy nem volt és haladok tovább? Nos, az app-nek van egy pontozásos rendszere is. 


3 részből áll a pontrendszer. 1) On-time rating 2) Average Rating 3) Acceptance rate. Az On-time rating az azt jelenti, hogy a megadott időben viszi-e ki a shopper a címre az árut. Ha késett, akkor ez leesik. 90% alatt a Shipt megszünteti a shopperrel a munkaviszonyt a shopperrel. Az Average rating az, amit a vásárló ad a shoppernek, vagyis a teljesítményét pontozza. Ez, ha 4.7 alá esik, szintén megszünteti a Shipt a munkaviszonyt a shopperrel. Ezt célszerű 5-ön tartani, mert a Shipt algoritmusa annál több bevásárlást ajánl fel a shoppernek, minél magasabb a pontszáma. Valamint, ha egy vásárló mondjuk csak 4 csillagot ad, akkor azzal nagyon el tudja rontani a shopper statisztikáját. Sajnos nagyon sok vásárló van, aki ok nélkül pontozza le a shoppert, és akkor azonnal le is esik 4.9-re az Average rating. Vannak emberek, akik szerint nincs 5 csillagos shopper, valamint sokszor a shoppert hibáztatják azért, mert valami nincs raktáron a boltban. Persze van, hogy shopper megérdemli, mert nem nézi meg, hogy penészes-e az eper, nincs-e lejárva a tej vagy a sajt, nincs-e összetörve a tojás, de hallottam már olyat is, hogy valaki jégkrém levest vitt ki, mert nem figyelt oda, hogy elkerülje a jégkrém megolvadását. De a vevő a shopper kommunikációját is pontozza. A kommunikáció azért fontos már a vásárlás megkezdésekor a shopper részéről, mert a vásárló van, hogy elfelejtett valamit, és a vásárlás közben jut eszébe. A harmadik az Acceptance rating a leglényegtelenebb. Az csak arra szolgál, hogy a shopper lássa, hogy hány % vásárlás felajánlást fogadott el az app-től.



Az utolsó dolog amit ezekről a gig app-ekről tudni kell az az, hogy ezek az app-ek nagyon keveset fizetnek. Amerikában egy íratlan szabály az, hogy a pincérek és a gig munkások a borravalóért dolgoznak. Konkrétan pofátlanságnak számít az, ha elmegy valaki egy étterembe és onnan úgy jön el, hogy nem hagy borravalót a pincérnek. Hasonlóképpen működik, legalábbis kéne működnie ez ezekkel az app-ekkel is. Én általában 95%-ban kapok borravalót. Heti 25 vásárlást szoktam megcsinálni, és ebből 1, maximum 2 vevő nem szokott adni borravalót. A borravaló összege mindig változó. A legtöbb amit kaptam $50 volt, a legkedvesebb $2. Én minden borravalónak örülök, mert minden dollár számít. Sokszor azért adnak kevesebb borravalót, mert nem tudják, hogy a shopper mennyire kevés összeget kap egy vásárlásért, valamint mert nagyon sok extrát felszámolnak ám a vevőtől is, mint például szerviz költség, vagy éppen házhozszállitási költség. Általában a vevő 20%-al fizet többet amikor ilyen app-ről rendel, mintha saját maga menne el vásárolni. Például a vevő rendel $250-ért. Én már tudom, hogy ez sok árucikk és legalább 1 órás bevásárlást jelent, de a Shipt csak $15-$18 között fizet ezért nekem. Általában a borravaló az, ami miatt megéri megcsinálni. Én jobban szeretek egy kb 20 árucikkből álló bevásárlást csinálni, mert akkor 1 óra alatt 2 címre is tudok vásárolni és kétszer annyi pénzt csinálok meg, mintha egy $200 feletti bevásárlást csinálok meg. Mivel az app algoritmusa egy idő után újra összepárosit azokkal a vevőkkel akiknek már sokszor vásárolt a shopper és mindig 5 csillagot adott a vevő, így már csak azoknak csinálok nagybevásárlást akiket ismerek, mert nem akarom, hogy le legyek pontozva (mint emlitettem, előfordul gyakran, főleg nagy bevásárlásnál biztos, hogy 4-5-6 dolog hiányozni fog, és a vevő engem Shoppert fog ezért hibáztatni. Sajnos több hónapos tapasztalat).


Most, hogy mindenki valamennyire megismerte a Shipt működését kérnék mindenkit, hogy ne nézzük le azokat, akik saját maguknak dolgoznak. Akár írásból élnek, akár sofőrködnek, akár valakinek bevásárolnak. Mindenkinek megvan a saját oka, hogy miért dolgozza azt, amit. Tény, hogy egy app-en dolgozni valóban nem karrier és nem jövőkép, de emiatt semmilyen hátrányt nem élvez senki, hiszen ugyanúgy adózott jövedelemnek számít hiszen ezek a cégek akik ezeket az app-ket működtetik adó szezon előtt küldik az éves elszámolást, és ezért ad a bank kocsi, vagy akár lakáshitelt is. Bárkinek ajánlom ezeket az app-eket azoknak az USÁ-ban élnek, és akár egy kis extra bevételi forrást szeretnének, vagy éppen munkanélküliek.


2021. július 23., péntek

4 Hónapja Texasban

    Pár nap híján 4 hónap telt el azóta, hogy a férjemmel és a kutyánkkal Kaliforniából Texasba költöztünk. Én már éltem 8 évvel ezelőtt (jesszus, még leírni is hihetetlen) itt, amiről irtam is néhány évvel ezelőtt a blogon. Azóta nagyon sok víz lefolyt a Dunán, eltelt sok-sok év, és az évek alatt az életem is teljesen megváltozott. 

    Még 2020 Januárjában eldöntöttünk a férjemmel, hogy elköltözünk Kaliforniából (én 5 év, ő pedig közel 12 év után), ugyanis olyan borzalmasan magasak lettek az államban az adók és a kiadások, hogy a középosztály beli réteg tényleg csak hónapról hónapra él. El is mentünk Arizonába szétnézni, de gondolom senkinek nem kell ecsetelni, hogy mi történt, így hát a költözésünk is meghíúsult. 1 évvel később, idén Januárban már egyáltalán nem bántuk, hogy Arizonába nem sikerült költöznünk, hiszen ott is szépen elkezdtek felmenni az árak, így Texasra esett a választásunk. Mivel 100%-osan biztosra tudtuk, hogy költözünk, és az idén januárban történt texasi kirándulásunk után nem is volt kérdés, hogy március végén költözünk.


Egy ismerősünk segítségével nagyon barátságos áron sikerült egy költöztető cégtől teherautót és utánfutót bérelnünk, hogy mindent át tudjunk hozni Kaliforniából Texasba. Nagyon sokan megkérdezték tőlünk, hogy miért nem adjuk el az összes bútorunkat és Texasban majd veszünk újat, de mi úgy voltunk vele, hogy nem azért vettük meg őket, hogy el is adjuk, valamint annyit nem kaptunk volna értük, hogy anyagilag ne legyen veszteség ha utána új bútorokat veszünk. Így, hogy mindent áthoztunk, fizettünk a fuvarosnak, valamint a tankolással együtt is olcsóbban jöttünk ki, mintha tényleg mindenből újat veszünk itt.


Úgy jöttünk ide március végén, hogy én azt gondoltam, majd folytatom tovább a Shiptet, de az élet mást szánt nekem. Kb. 2-3 napja lehettünk itt, amikor beléptem a helyi álláskereső Facebook csoportba. Meglepetésemre, rettentően sok álláshirdetés jött velem szembe. Gyorsan szét is küldtem az önéletrajzomat 6 helyre. Az ezt követő pár nap pedig olyan volt, amit a Kalifornában eltöltött 5 év alatt sose tapasztaltam. A 6 helyből 5 1-2 napon belül megkeresett, hogy szeretnének behívni interjúra. Ebből az 5 helyből 2 bank volt, és 1 call center cég. Mivel én szerettem volna mindenképp itthonról dolgozni, így az 5 ajánlatot leszűkítettem 3 interjúra, majd végül a call centerhez kerültem be, ahol chatelnem kell és Marketing Support Agent poziciót kaptam. És ez mind összesen 1 hét leforgása alatt. A férjemmel nem akartuk elhinni, hogy itt Texasban valóban mennyire hamar lehet állást találni, Kaliforniában pedig csak az olyan helyek álltak velem szóba, mint a Petco.


Texasban nagyon sok lehetőség van, és az emberek többsége teljesen félreismeri ezt az államot. A férjemet egy hatalmas kultúrsokk érte már Januárban, amikor először voltunk itt. Nem akarta elhinni, hogy itt mennyire kedves és segítőkész mindenki. Mi ezt Kaliforniában sose tapasztaltuk. Nem tagadom, vannak segítőkész, rendes emberek ott is, de a nagytöbbségre nem ez a jellemző. Itt Texasban ellenben mindenki segít teljesen önzetlenül, és nagyon kedves.


És még mielőtt mindenki azt mondaná, hogy "dehát nincs is semmi Texasban csak tehénszarszag, meg rodeók, meg Jockey Ewing", akkor nagyon téved. Ugyanis Texasban sokkal több rejtett csoda és szépség van, mint azt bárki aki még nem járt erre, gondolná. Pont ezért is ébresztettem fel a YouTube csatornámat, ahol szeretném bemutatni mindenkinek Texas azon kincseit és szépségeit, amelyeket talán eddig még nem ismertek az emberek. A csatornámra erre a linkre kattintva lehet eljutni, vagy pedig a YouTube keresőbe a Modern Wander szavakat beírva is meg lehet találni. 


Nagyon megszerettük mind a ketten az elmúlt 4 hónapban ezt az államot, és jópár évig most biztosan nem készülünk elköltözni innen. Hiszen nem csak, hogy egy nagyon is élhető államról beszélünk, de az emberség, a kedvesség, a segitőkészség amivel itt találkoztunk az elmúlt hónapok alatt nagyon megragadott minket. Igaz itt hegyek nincsenek, de minden más kárpótol bennünket amit ettől az államtól kapunk.









2021. február 19., péntek

Bevásárlás Amerikai Módra

     Az Instacartról először akkor hallottam, amikor még a Petcoban dolgoztam. Sorra jöttek a vásárlók és mondták, hogy az Instacarnak dolgoznak és segitsek már megtalálni nekik néhány terméket, mert ketyeg az időzitőjük. A harmadik, vagy talán negyedik ilyen alkalom után megkérdeztem, hogy mondják már el nekem mi az az Instacart. Tudom, Google és YouTube a barátaim, de munkaidőben nem nyomkodtam a telefonomat, mire pedig végeztem, ki is ment a fejemből, inkább csak arra koncentráltam, hogy minél előbb otthon lehessek a 8 órás műszak után. 


    Az egyik ilyen "Instacart shopper" igy végül elmagyarázta, hogy ők mások nagy, vagy éppen kisbevásárlását csinálják meg az app-en keresztül és azt viszik a megrendelőnek házhoz. Ezután már kicsit jobban utána néztem a dolognak, elkezdtem a YouTube-on videókat nézni, hogy tulajdonképpen hogyan is működik és mi is ez.

    A Shipt és az Instacart hasonló telefonos applikáció, mint az Uber, DoorDash, AmazonFlex, vagy éppen a Postmates. Nagyon egyszerűen működnek. Letöltöd a telefonodra és beregisztrálsz. Én az Ubert nem szeretem, mert nem szeretem amikor idegen emberek beülnek a kocsimba és éppen a ketchupot öntik ki, vagy az üditőt. A DoorDash és a Postmates szokott szintén bevásárlást csinálni boltokban, de ők inkább éttermekből való kiszállitásra fókuszálnak. Az AmazonFlex pedig Amazon Prime, Amazon Fresh és Whole Foods kiszállitást csinál. Nekem a legjobban az Instacart és a Shipt tetszett meg, mert nem kell rohanni, kapkodni. 


    Az Instacartra be regisztráltam még 2019 Decemberében (ekkor még nem hallottam a Shiptről), de várólistára tettek. Jött egy email, hogy köszönik szépen a jelentkezésemet, de most épp elég "Shopper" van a környékemen, de majd szólnak ha ismét lesz felvétel. Úgy voltam vele, hogy végül is ráér a dolog, mert van munkám, amit egyébként nem szerettem. A Petcoba hatalmas reményekkel és célokkal mentem, de sosem gondoltam, hogy egy nagy csalódás és kihasználás lesz a vége. Részmunkaidős ként voltam hivatalosan bejelentve, de heti 35-38 órákat dolgoztam. Ez a fizetés szempontjából nem is hangzana rosszul, de ugye mivel hivatalosan csak részmunkaidős voltam, igy nem kaptam semmilyen juttatást. A boltvezető nagyon meg volt velem elégedve hiszen nagyon gyors, megbizható és preciz munkaerő voltam, 4 hónap alatt 2x is elő lettem léptetve, aztán 2020 Január végén mégis elváltak az útjaim a Petcotól. A volt főnököm azóta egyébként már 5 alkalommal is felhivott telefonon és megkérdezte, hogy nem szeretnék-e visszamenni hozzájuk a Petcoba, de mindig elutasitom, mert jobb nekem a rugalmas munkaidő ugyanannyi pénzért, valamint a pletykálkodó, dolgozni nem akaró 17-20 éves kollégák között sem éreztem jól magamat.

    Na de térjünk is vissza a bevásárlásra. Január végén miután vége lett a munkaviszonyom a Petcoval, először csak átmenetileg, de elkezdtem különböző applikációkat keresni a telefonomon és igy akadtam rá a Shiptre. Gyorsan ki is derült, hogy a Shipt tulajdonképpen az Instacart ikertestvére, csak kevesebb boltban lehet vele bevásároltatni. Oda is be regisztráltam, ott is várólistára kerültem. De csodák csodájára alig 5 napon belül jött is az email, hogy töltsem ki az adataimmal a jelentkezési oldalt, és amennyiben a background check (megnézik, hogy nem vagyok-e bűnöző, nem voltam-e elitélve ittas vezetésért stb) tisztán jön vissza, kezdhetek is dolgozni. Hamar meg is jött a válasz email, hogy nézzem végig az online okatást és utána akár azonnal is kezdhetek, a bankkártyát pedig pár napon belül postázzák. Minden ilyen app-nek van bankkártyája azért, hogy ha a vevő nem fizette ki előre online amit kért, akkor a shopper a boltban tudjon fizetni. De az app előre jelzi, hogy kell-e pénztárba menni és fizetni, vagy már ki van fizetve és a vevőszolgálatnál csak átnézik egyeznek-e a termékek a bevásárló kocsiban és az app-en a lopást elkerülve. Bizony, sajnos ilyenre is sokszor sor került már ahogy hallottam a dolgozóktól.


Tavaly Február első hetében el is kezdtem a Shiptel dolgozni. Eleinte féltem tőle nagyon, mert sok rossz kommentet is olvastam csoportokban róla, valamint mikor megláttam, hogy mennyit fizetnek, elkeseredtem. Viszont hamar rá is jöttem, hogy ezek az app-ek ugyanúgy működnek, mint amikor valaki pincér ként dolgozik, magyarul a borravalóért dolgozunk. Viszont egy szép összegű borravalóért meg is kell dolgozni. A megrendelővel folyamatosan kommunikálni kell, ha valami éppen nincs készleten akkor fel kell ajánlani egy hasonló, de más márkájú terméket neki, vagy pedig ő mondja meg, hogy mit is kér. Ha valakinek egy shopper többször is vásárolt már és a vevő mindig 5 csillagot ad, akkor az app algoritmusa egy idő után összepárositja a shoppert és a vevőt, ami több szempontból is jó. Nekem az elmúlt 1 év alatt kialakult vevőköröm lett, minden héten nagyon szép magas borravalókat kapok tőlük, ismerjük már egymást, megbizunk egymásban, sokszor már magamtól tudom, hogy mire cseréljem ki a hiányzó terméket.


    De persze van a fekete leves is, amit még a legelején meg is tanultam. A Shipt ha a vevő pontozási része 4.7 alá esik, akkor megszünteti a munkaviszonyt a shopperrel örökre. Ha az On-time rating, vagyis, hogy a megadott időben pontosan vidd ki a megrendelt árut 80% alá esik, szintén megszünteti a Shipt a munkaviszonyt örökre. Mindent időre kell kivinni a megrendelőnek. Viszont ezeket a pontozásokat tökéletesen tartani sem egyszerű, hiszen amikor sokan vannak a boltokban, vagy valamit sokáig tart megtalálni, azzal eléggé el lehet csúszni időben. Én ezért szoktam mindenhova hamarabb menni, mint ahogy elő van irva. Ehhez is kellett jó néhány hónap mire kitapasztaltam. Az Acceptance Rate egyedül az, ami miatt nem kell félni, hogy elvesziti a shopper a munkáját. Az csak azt mutatja, hogy az app által felajánlott vásárlások közül mennyit fogadott el a shopper amig online volt.

    De Március közepén jött a pandémia, és a Shipt egészen Augusztusig felfüggesztette a pontozási rendszert, hiszen rengeteg áru hiánycikk volt, a vevők pedig a shoppert hibáztatták. Sajnos nagyon sokan nem akarták megérteni, hogy egy Shipt shopper ugyanúgy megy a boltba bevásárolni, mintha a vevő magának tenné. Az más kérdés, hogy a boltok nem frissitik az árukészletüket online, hogy mi kapható a boltban és mi nem.

    Ahhoz is kellett pár hónap mire kitapasztaltam, hogy melyik vevő ad borravalót és melyik nem. Apartman komplexumokba például tavaly Május óta nem vagyok hajlandó kivinni semmit. Megtapasztaltam, hogy 10 lift nélküli apartmanban élő közül 8 fog rendelni 2-3 zsugor vizet, 15 kilós macskaalmot, 2-3 karton 12-es üditőt és még nehezebbnél nehezebb dolgokat. Végülis logikus, mert nem neki kell felcipelnie, hanem valaki más megteszi és egészen az ajtajáig viszi. A legnagyobb probléma az, hogy ez a 8 ember legtöbb esetben vagy nem ad borravalót, vagy $1-$2 borravalót ad azért a nehéz munkáért, amit a shopper megcsinált neki. Sajnos többször jártam igy, és ahogy a Shipt Facebook csoportokban olvasom, minden shopper igy jár. Úgyhogy én már több mint 8 hónapja csak olyan bevásárlásokat vállalok el, amelyeket családi házakhoz kell vinni.


    A Shipt és az Instacart is úgy vannak kialakitva, hogy a shopper előre látja mit és mennyi mindent kell venni. A Shipt app-en előre látni lehet a cimet is, ahova ki kell majd vinni a megvásárolt árut. Az Instacart app-en igazából csak következtetni lehet, mert egy térképet lehet csak látni, és ha ránagyit a shopper a térképre, akkor látja, hogy ha kis kocka akkor családi ház, ha nagyobb téglalap, akkor apartman épület lesz. De pontos cimet csak akkor mutat az Instacart app, amikor végzett a shopper a vásárlással és megnyomja a GPS gombot.

    Megmondom őszintén, hogy én nagyon megszerettem a Shiptet, és mivel mindig ugyanazokba a boltokba járok, igy az ott dolgozókkal is ismerjük már egymást és ez nagy segitség akkor, ha valami nincs éppen a polcon, de hátul a raktárban van. 

    Az Instacarttól egyébként tavaly Március közepén kaptam emailt közel 3 és fél hónapos várakozás után, hogy felvettek és küldik a bankkártyát. Összesen talán 4-5 bevásárlást csináltam az Instacarttal csak, mert nekem a Shipt rendszere jobban tetszik. A Shiptnek szerintem a Vevőszolgálata is jobb, mint az Instacart-é. Ha elakadok a fizetésnél például, mert a kártya nem működik akkor azonnal tudok telefonálni és segitenek. Az Instacarnál szinte lehetetlen bárkit is elérni, vagy ha sikerül akár az app chat-jén akár telefonon, nem igazán segitőkészek.

    Azt még azért tudni kell, hogy aki egy ilyen app-en rendeli meg a bevásárló listáját, és valami például akciósan van a boltban, az nem lesz akciósan az app-en keresztül. Valamint, jóval többet kell fizetni is az app-nek, mint amennyit a boltban fizetett volna magának. Különböző extra költségeket kell kifizetni, mint például szerviz költség, kiszállitási költség, és még van pár extra amit felszámolnak ezek az app-ek. És ezen felül adják még a borravalót, van aki kézpénzben, van aki az app-en keresztül. 

    Ezekkel az app-ekkel egyébként mint magánvállalkozó lehet dolgoni, saját maga után kell az adót mindenkinek fizetnie. A fizetést pedig a Shipt minden Pénteken utalja a bankszámlára, az Instacart pedig Kedden. Az Instacart-nál van úgynevezett "Fast pay" ami azt jelenti, hogy amit az adott napon keresett a shopper, azt pár dollár ellenében azonnal a bankszámlájára kérheti. Ezt egyébként igérte a Shipt is, hogy idén Januárban bevezetik, de eddig még nem történt meg. 

    Igazából elég sok változáson mentek át ezek a "Gig app-ek", mert az elmúlt évek során Kaliforniában nagyon sok Uber, DoorDash, Instacart stb. dolgozó elkezdte perelni ezeket a cégeket, hogy nem alkalmazott ként vannak tekintve és bérezve. Ezért a tavalyi választások során volt egy Proposition 22 pont is, amire lehetett szavazni. Mivel igennel nyert, ezért itt Kalifornia államban ezek az app-ek most már kötelesek minden megtett mérföldért 30 centet fizetni, kötelesek megemelni a kifizetéseket úgy, hogy az elérje a minimum órabért, valamint baleset biztositást fizetni arra az időszakra amig valaki éppen dolgozik. Egyelőre ez csak itt Kalifornia Államban lett bevezetve, de nekem van egy erős gyanúm, hogy 1-2 éven belül kiterjesztik majd országos szintűre. 

    Mi a férjemmel Március végén költözünk Texasba, és a Shiptezést fogom ott is folytatni a tanulás mellett. Nagyon fog hiányozni a már jól kialakult és megszokott vevőköröm, de egy jobb és szebb jövő miatt most megtesszük ezt a lépést, és elköltözünk.