2015. december 26., szombat

Ez az év is eltelt...

Eljött az idő, hogy megirjam 2015 utolsó bejegyzését. Igen, az utolsó lesz annak ellenére, hogy még az évnek nincs vége, hiszen alig 18 órán belül itt lesz New Yorkból a bartánőm és a fia, és a 2015 utolsó egy hetét együtt fogjuk tölteni. Ennél szebb befejezése szerintem ennek az évnek nem is lehetne, hiszen ez egy hihetetlenül fantasztikus 365 nap volt minden negativum ellenére, ami szintén megjelent.


Egy évvel ezelőtt semmi mást nem kivántam csak azt, hogy végre elkezdhessek utazni és követni az álmaimat. Ez az év utazásokkal teli volt, mindenhová eljutottam az elmúlt 12 hónap során, ami a bakancslisátom szerepelt. 


Pózoltam Baywatch kocsival Santa Monicaban, teáztam Bostonban, futottam ugyanazon a lépcsőn fölfelé ahol Rocky Balboa, integettem Mr. Obamának, valamint eljutottam Key Westre is. Arról nem is beszélve, hogy hihetetlen alacsony költségvetéssel sikerült mindezt kiviteleznem.


Számomra a 2015-ös év volt a tökéletes év, ettől szebbet és jobbat kivánni sem lehetett volna. Nem tagadom, bőven voltak mélypontok az életemben ebben az évben is, de hát kinek nincsenek?! Viszont ha összességében nézem, akkor egy nagyon boldog évet tudhatok magam mögött. 


De, hogy mi lesz a folytatás 2016-ban? Egy sokkal jobb, még több utazással teli 365 napot szeretnék magamnak kivánni és megvalósitani. Mivel már van autóm, igy kitűztem egy célt magam elé, és még a tavasz elején szeretném a nyakamba venni az országutat, és elindulni egyenlőre itt az Egyesült Államokon belül. Bár már korábban meséltem róla, hogy a hatalmas álmom Ausztrália, de egyenlőre a USA az a hely, ahol lennem kell. Terveim között szerepel a Route 66, a Monument Valley, a Grand Canyon több pontja, valamint Los Angelesből fel egészen Seattle-ig a Csendes-óceán mentén. Mivel Szeptemberben fogom átlépni azt a bizonyos 3. X-et, szeretném egy nagyon különleges helyen megünnepelni, amelyet egyelőre még nem találtam ki, de ami késik nem múlik.

Az én Új Évi kivánságom az, hogy MINDENKI kövesse az álmait, mert igenis valóra tudjuk váltani ha igazán akarjuk, ne féljünk az ismeretlentől, erősek és bátrak vagyunk, sokkal többre vagyunk képesek, mint ahogyan azt el tudnánk képzelni, és ne törődjünk azzal, ha mások az álmaink miatt kinevetnek bennünket, hiszen tudjuk, hogy valójában csak az irigység szól belőlük, az irigység, hogy mi igenis megcsináltuk!

Minden kedves blog olvasómnak nagyon boldog és utazásokkal teli új évet kivánok!




2015. december 20., vasárnap

A valódi szeretet Ünnepe

Negyedik Karácsonyomat fogom tölteni az Egyesült Államokban távol a családomtól. Valójában egyetlen karácsonykor sem voltam egyedül, mert mindig barátokkal töltöttem, igy kellemesen elviselhető volt. Viszont idén egy kicsit megijedtem, mivel zsidó vallású családnál dolgoztam, hiszen vallás ide vagy oda, a Karácsony azért mégis csak Karácsony. Eléggé megviselt az ünnep közeledtének a gondolata, elég sok álmatlan, pityergős éjszakám volt emiatt. Aztán egy hónappal ezelőtt váratlan meglepetésben volt részem.

Gondolom azzal mindenki tisztában van, főleg azok akik már nem Magyarországon élnek, hogy a barátok jönnek-mennek az életünkben, mint a buszok. Elmegy az egyik, jön a másik, de tartós nem igazán marad. Nagyon nehéz igaz barátot találni, egy olyat aki nem beszél szemét dolgokat a hátad mögött rólad, hanem azt a szemét dolgot bizony a szemedbe fogja megmondani mert tudja, hogy ezzel nem fog megbántani, hanem csak segiteni akar. Egy barátot, aki bizony mindent megtesz azért, hogy amikor depressziós vagy bármilyen úton-módon, de felrázzon, ha kell szó szerint lekeverjen egyet, csak térjél már észhez. Egy barátot, aki képes 18 órát vezetni azért, hogy veled töltse az ünnepeket. Én találtam egy ilyen barátot.


A New York-i munkaadóm egyben a legjobb barátommá vált. Nagyon féltem akkor amikor Augusztusban elváltunk, hogy majd ez a barátság is, mint ahogyan az legtöbbször lenni szokott, szépen lassan majd elmúlik, elmaradoznak majd az üzenetek és a végén már csak lájkolgatjuk egymást a Facebook-on. Nos, ez nem igy történt. A mai napig minden ugyanúgy van, mint mielőtt eljöttem, mintha nem lenne távolság közöttünk.



Amikor megtudtam a hirt, hogy jönnek le New Yorkból Miamiba egy hétre, nem akartam elhinni. Úgy voltam vele, hogy jó-jó bármi közbejöhet még. De ahogyan egyre jobban közeledik a nap, egyre jobban tervezzük a közös programokat rájöttem, hogy semmi más nem lehet mint az, hogy azokkal töltsük az Ünnepeket, akik a családunk. Igen, a családomnak hivom őket, mert annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy már szó szerint családtagnak éreztem magamat mellettük. Bár mint ahogyan az lenni szokott, voltak kellemetlen pillanatok is, inkább az én részemről, ugyanis én hajlamos vagyok sokszor túlreagálni, jóóóóócskán túlreagálni dolgokat, de egy ilyen barátság mindennél többet ér a világon, és ezt az érzést bizony nem cserélném el semmire.

Hogy a munkával mi lesz abban az egy hétben? Erre most nem akarok gondolni, mert ez az én életem, az én boldogságom, az én családom, és ez minden pénznél többet ér. Nem a pénz tesz minket boldoggá, hanem a szeretet. 

Igy kivánnék én most mindenkinek, aki a blogomat olvassa nagyon szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket!

2015. december 6., vasárnap

Ha Karácsony, akkor csakis New York City

Isten hozott az Egyesült Államokban, a giccs, a pucc, a nagyzolás hazájában, ahol mindent lehet, mi szem-szájnak ingere, ami ízléstelen, csillogó és persze nem utolsó sorban hatalmas feltűnést kelt. Az USA-ban már-már hagyománynak számít, hogy a Thanksgiving (Hálaadás) követő nappal megkezdődik a Holiday Season. A Black Friday-től (Fekete Péntek) kezdve itt már minden csak a karácsonyról szól, mondják ezt ők fennhangon, úton-útfélen, de én ezt már most azzal megdönteném, hogy bizony rengeteg üzletben már szeptember utolsó hetében ki vannak rakva a karácsonyfák, a díszek és a különböző táncoló fenyők és éneklő mikulások annak ellenére, hogy még a Halloween is csak egy hónap múlva esedékes. De nem baj, mert “mi vagyunk Amerika és mi megmutatjuk a világnak”. 
A három állam közül, ahol eddig éltem, ez az egész puccparádé azt kell, hogy mondjam, New Yorkban a legnagyobb. Minden csillog-villog, zenél, táncol és csak a karácsonyról szól. Nincs olyan épület, ember vagy akár tűzoltóautó ami ne a karácsonyról szólna. Az üzletekben az eladók táncra perdülnek és bizony gőzerővel körbeugrálnak és éneklik teljes hangerővel Mariah Carey-től az All I want for Christmas is you című számot, rénszarvas aganccsal a fejükön. És bizony a családoknál is hagyománynak számít, hogy a karácsonyfát felöltöztetik a Thanksgivinget követő első hétvégén. Nekem ez lesz a negyedik karácsonyom az Egyesült Államokban, de számomra ez a mai napig még mindig csicsa, csilli-villi eltúlzott “azért is megmutatom, hogy én vagyok a jobb”-dolog.
Na de akkor melyek is a legkedveltebb és legcsillogóbb, leglátványosabb helyek a Holiday Season alkalmával New Yorkban? Tádááá, íme egy lista.
Első helyen szerepel természetesen a Rockefeller Center a karácsonyfájával és az ünnepi fényeivel. Ez a hely New York City leghíresebb turistalátványossága. Nem hiába, bizony a City ki is tesz magáért, hogy naponta emberek tízezrei menjenek el vásárolni, korcsolyázni vagy éppen csak fényképeket készíteni ide az ünnepek ideje alatt.
Második helyre tenném Fifth Avenue Department Stores-t és annak a minden évben a falra kivetített másfél perces videóját,amelyen táncos kislányok korcsolyáznak körbe-körbe, majd a végén egy hatalmas Happy Holiday-felirattal le is zárul a műalkotás. Ez a kisfilm 5 (!!!) percenként ismétlődik, napnyugtától folyamatosan, a Reszkessetek betörőkből megismert csilingelős karácsonyi zene kíséretében.
Nálam a harmadik helyen szerepel a Bryant Park, ahol hatalmas karácsonyi vásár veszi körül a jégpályát, és ahol bizony hosszú órákig kell sorba állni, ha valaki szeretne korizni egy kis ideig. De magáért az élményért megéri annak, akinek van kedve és persze tud is korcsolyázni. A Bryant Parkban szintén van egy hatalmas és csodaszépen, csillogósan felöltöztetett fenyőfa, amire helyenként egy-egy fagyöngy is el van rejtve. Sokan az itteni hagyománynak megfelelően odaállnak és “szabad a csók”-módjára csókolgatják egymást kortól és nemtől függetlenül.
Az én listámon a negyedik legcsillogóbb hely a 34. utcában található Macy’s Üzletház ünnepi dekorációja. Itt sem hagynak bizony alább a pompában, fényekben és karácsonyi zenékben. Nincs az üzletnek olyan pontja, ahová ha néz az ember, ne a K.A.R.Á.C.S.O.N.Y.T. látná. Nekem európai szemmel ez már túlzás, de mégis nagyon sokan vannak, akik ezt szeretik.
Végül ebben a felsorolásban ötödik, azaz utolsó helyre tenném a Brooklynban található Dyker Heights negyedet, ahol aztán tényleg megmutatkozik “az enyém akkor is csillogóbb és fénylőbb lesz mint a szomszédé”-jelmondat. Ebben a negyedben az ott lakók tényleg kitesznek magukért. Nem sajnálják az időt, de legfőképpen a pénzt, amit majd a villanyszámlára kell kifizetni, hogy bizony az ő házuk legyen a legfényesebb, a leglátványosabb és a leggiccsesebb. Évente turisták tízezrei mennek el ebbe a negyedbe, hogy fényképeket, videókat készítsenek arról, ami itt folyik. Kérdés, hogy azért, mert tényleg tetszik nekik vagy pedig mert annyira nevetségesen túl sok az egész, hogy évek múlva is ezen akarnak röhögni.
Persze a sort még hosszasan lehetne folytatni, főleg mivel New Yorkról beszélünk. Kismillió hely van ebben a városban, amiről még bizony oldalakat lehetne írni az ünnepek kapcsán (is). Én azért ragadtam ki ezt az öt helyet, mert számomra igenis ezek a helyek mutatják meg valójában, mi is a különbség az Egyesült Államok és Magyarország között. Maradjunk annyiban, hogy én megmaradok a szaloncukorral és szolid égősorral felöltöztetett karácsonyfánál, amit december 24-én délelőtt öltöztetek fel.

Az eredeti cikk itt található, amit még tavaly irtam az oldalra.

2015. november 28., szombat

Autó nélkül sehova!

Nem igazán beszéltem róla, csak a közeli ismerőseimnek, hogy egy hónappal ezelőtt vettem egy autót. Nem akartam, nagyon nem, hiszen aki ismer az tudja, hogy én bizony nem vezetek, tehát akkor most tádáááám, igen végre vezetek, közel 10 év után! Bár van jogositványom, hiszen a Rendőrséghez kötelezően meg kellett csinálnom, de mindig is utáltam vezetni. Mivel már éltem korábban Floridában és Texasban is tudtam, hogy amint New York Cityből elköltözöm, nem lesz elég a munkába járáshoz a helyi tömegközlekedés, ezért is szereztem be legelőször egy biciklit. De utána sajnos kénytelen voltam venni egy autót. A kénytelen alatt valóban kénytelent értek.


Az autó persze még nem az enyém. Viszont az Egyesült Államokban kocsit venni olyan, mint bemenni a boltba vásárolni. A legegyszerűbb és leggyorsabb módja, ha bemegyünk egy autókereskedésbe, lerakunk annyi összeget amennyit akarunk és az úgynevezett "Buy here, Pay here" módszerrel megvesszük. Ez azt jelenti, hogy az autókereskedő hitelezi meg nekünk a kocsit, és mi azt hetente vagy havonta, ahogy mi akarjuk, törlesztjük. Bár a szerződésben benne van, hogy mennyi összeggel törlesztjük, de valójában annyival fizetjük, amennyivel csak szeretnénk. Én Karácsony után már ki fogom teljes egészében fizetni a kocsit annak ellenére, hogy a szerződés szerint még 10 hónapom van rá. Viszont ameddig a kocsi nincs teljesen kifizetve, addig a tulajdonos papirforma szerint az autókereskedő. De ez nem jelent akadályt a rendszám megvételében sem. Egyszerűen csak besétálunk a kocsi papirjaival a DMV-be (helyi Okmányiroda) és megmondjuk, hogy szeretnénk egy rendszámot. Ez kb. 20-40 dollárba kerül, ha mi magunknak intézzük. 30 napon belül postázzák a rendszámot, addig próbarendszámmal közlekedünk. Az autóra a vásárlástól számitott 10 napunk van, hogy bármilyen biztositást kössünk rá. Nos igen, mivel az eladóé a kocsi, igy egy kicsit drágább a biztositás, de amint már az én nevemen lesz, lejjebb fog menni ennek is a havi dija. Valamint a jogositvány is szintén számit, hogy "milyen idős", tehát ha friss, pl. 1-2 éves jogositványunk van, akkor számitsunk rá, hogy nem fogunk olcsó biztositást kapni függetlenül attól, hogy kié az autó. Egy 11 éves kocsit vettem, ami szerintem nagyon jó állapotban van kivülről és belülről is, nincs benne sok mérföld sem. Persze az első utam a kereskedésből azonnal egy auto szervizbe vitt. Bár a kereskedőnél átnézték a kocsit, én biztos ami biztos alapon inkább átnézettem egy másik szerelővel is. 




A rendszám érdekessége még, hogy itt Floridában évente meg kell hosszabbitani. A jobb felső sarokban látható sárga matrica mutatja, hogy mikor fog a rendszámom lejárni. 2016 Szeptemberében majd be kell mennem a legközelebbi DMV irodába ahol egy újabb évre meghosszabbitják majd, ha szeretném. Ami még érdekes, hogy ha eladom az autót és veszek egy másikat, akkor nem kell új rendszámot kérnem, hanem az előzőt egyszerűen csak felszerelem egyik kocsiról a másikra, bemegyek a DMV-be és közlöm a változást.

Maga a vezetés az Egyesült Államokban, azon belül is Floridában egy rémálom. Itt szó szerint bárki jogositványhoz juthat, annyira egyszerű a Kresz vizsga valamint maga a vezetési vizsga is. Erről majd később szerintem egy másik bejegyzésben bővebben beszámolok, mert ez bizony sokkal hosszabb lélegzetvételű lesz.


2015. november 24., kedd

%%%% avagy újra itt a Black Friday!

Holnap Hálaadás Ünnepe lesz az Egyesült Államokban. Ez az az ünnep, amit én egyáltalán nem tartok, és számomra az ünnepek közé sem tartozik. Mindennek történelmi okai vannak, és szerintem ezt a napot egyáltalán nem kéne ünnepelni. De a másik legfontosabb dolog az az, hogy a Hálaadást követő napon, ami minden évben ugye Péntek, Black Friday-nek nevezik. Azért ez a neve, mert ezen a napon a kereskedők tömegesen adnak el árut, ezzel jelentős bevételt termelve. A számlakönyvekben a fekete a nyereség szine a könyvelésben, és ez győzedelmeskedik a piros felett, amely a veszteséget jelenti.


Én amikor 2012 nyarán kijöttem elhatároztam, hogy amint lesz egy kis spórolt pénzem az első dolgom egy új laptop beszerzése lesz. Szeptember vége felé már elérkezettnek láttam az időt, de mindenkitől azt hallgattam, hogy várjak a Black Friday-ig. Fogalmam nem volt róla, hogy mi is az valójában mindaddig amig el nem magyarázták. Mint ahogyan az Amerikában van, itt mindig minden Sale-en, vagyis akción van, de ezen a napon az akciós ár akciós árának az akciós árán kaphatjuk meg a termékeket. Vagyis hisszük ezt mi. Mert bár valóban minden hihetetlenül akciós, de a sok "olcsó" ár miatt sokkal több pénzt költünk el, mint azt egyébként megtennénk. Az Egyesült Államokban Halloween után a reklámok már másról sem szólnak csak a Black Fridayről és a Karácsonyról.


Ezen a pénteken az üzletek már reggel 6 vagy 7 órakor kinyitnak és hihetetlen tömeg várja minden évben a nyitást. Vannak akik a Hálaadási vacsora után azonnal a kiválasztott üzlethez mennek és bizony ott töltik az éjszakát az üzlet előtt a nyitásra várva teljesen függetlenül attól, hogy éppen minuszok vannak. Tavaly New Yorkban volt olyan üzlet, amely már Hálaadás napján este 7 órakor megkezdte az árusitást és egész éjszaka nyitvatartott.

Valójában tudni kell, hogy általában a Black Friday-re meghirdetett árak a teljes hétvégére vonatkoznak, tehát mindent ugyanazon az akciós áron megkapunk még Szombaton és Vasárnap is, már amennyiben marad raktáron az adott termékből. De hát persze, hogy marad, hiszen jön a karácsony. És ez után a hétvége után sem nagyon kúsznak fel magasba az árak. Amerika az eladásról szól. Itt mindig minden akciósan beszerezhető, főleg hogyha van még hozzá kuponunk is, amelyről itt irtam.

Én személy szerint nem vagyok egy nagy költekező, még egyszer sem vettem részt a hires Black Friday tolongáson, és nem is áll szándékomban, az új laptopot 2012 December 23-án vettem. Viszont ami már tényleg kicsit röhejesnek számit az az, hogy Január 1-én már a legújabb nyári kollekciót vásárolhatjuk meg a bikinikből, szandálokból, és ha téli ruhát akarunk venni, azt majd Július közepétől újra kereshetjük a boltok polcain.

2015. november 22., vasárnap

Néha ilyen is kell...

Szombaton fogtam magamat, és ismét lementem Key Westre. Key West egyébként elég messze van tőlem, közel 4 órát kell autózni oda, majd 4 órát vissza, és mivel egyedül vagyok, igy útitárs nélkül mindezt, amit most egyébként nem is bántam. Valójában szinte mindig egyedül utazom mindenhová, de most kellett ez a 8 óra csak velem.


Egy hónapja vagyok az új munkahelyemen, most már heti 6 napban, napi 12-14 órában. Elég nyomasztó tud lenni, hogy bár mindened megvan, kapsz enni, inni, kedves veled mindenki, de látod, hogy mégis be vagy zárva és egy teljesen idegen család életét éled, ami egyébként egyáltalán nem könnyű. 5 másik ember, plusz 3 gyerek napi kálváriájának folyamatosan a része lenni, nem egyszerű egyáltalán.


Mivel én egyáltalán nem tervezek itt nagyon hosszú távra, igy minden nap próbálok arra fókuszálni, hogy mi a célom, miért is vagyok itt és mind emellett próbálok még jó képet is vágni. De ez a hét lelkileg eléggé megviselt, a hét közepén konkrétan szedni akartam a sátorfámat és a pénteki nappal elhúzni innen a fenébe, annyira idegesitett már mindenki, a gyerekek hisztije, a felnőttek civakodása, egymás piszkálása a háta mögött. Bár hiába többüket nem értem, de azért a testbeszéd mindent elárul és ez bizony egy idő után már jócskán megterhelő tud lenni.


Aztán tegnap bár az időjárás megtréfált, de nem tett keresztbe a terveimnek. Az esős idő ellenére én lementem Key Westre és önmagammal töltöttem 8 órát. Ezt a 8 órát a kocsiban a még véletlenül sem megáldott jó hangommal végigénekeltem a rádióval torkom szakadtából és hallgattam a gondolataimat. Valójában rájöttem, hogy ez a hét leginkább azért volt annyira kimeritő lelkileg, mert beteg voltam és mint tudjuk, egy beteg embert szinte minden idegesit, ezért sikerült annyira nehezen lenyelnem a dolgokat. De panaszra nem igazán lehet okom. A gyerekek szeretnek, a kollégáimmal is szintén nagyon jól kijövök, és a főnökeimre sem lehet túl sok panaszom. De ezt az Én és Én időt azt hiszem gyakrabban be fogom vezetni, mert igencsak le tudnak az ember gondolatai tisztulni és utána már úgymond minden világos lesz a számára.



2015. november 17., kedd

Fő az egészség!

Tehát mint azt korábban itt irtam, az egész család szépen sorjában lebetegedett, kivéve a babynurset. Hétfőn reggel taknyom-nyálam egyben, maszkal a fejemen megyek be a lakásba és elkezdem késziteni a lányoknak a reggelit, valamint az iskolai felszerelést, mikor jön Lupita a babynurse és szépen dudorászva elővesz egy fűszert a szekrényből, melyből egy keveset egy bögrébe tesz, mézet és forróvizet önt rá és mosolyogva a kezembe nyomja "medicina Judy" szöveggel.


Először nem nagyon akartam meginni, mert gőzöm nem volt róla mi a fenét is akar velem megitatni, mivel ugye Lupita nem beszél angolul, valamint elég fura szine is volt az egész italnak. Nem sokkal később jött is a főnökasszonyom és mondta, hogy igyam meg nyugodtan, Tumericot (vagyis másnéven Kurkumát) adott Lupita. A Tumericnak (mint ahogyan ezt most már én is tudom) köztudottan jótékony hatása van az emberi szervezetre, immunerősitő, valamint rákos betegeknek is gyakran javasolják. Egy teáskanálnyi Tumericot leforrázunk vizzel, mézet adunk hozzá és megisszuk. Izre sem rossz, a méztől kellemesen édes. Lupita például nem is forrázza le, hanem a teáskanálnyi Tumericra simán mézet rak és úgy lenyeli egyben. De állitólag lehet kapni kapszulában is. Viszont nem szabad egy nap csak egy pohárnyival meginni, mert annyira erős fűszerről van szó. 


Majd ezt követően előkapta a hűtőből a gingert (vagyis a gyömbért), letört egy pici daradot (kb. egy ujjpercnyi nagyságot) lereszelte, leforrázta vizzel és bő fél órát állni hagyta. Ezt követően leszűrte, mézet adott hozzá és úgyszint "Judy medicina" szöveggel a kezembe nyomta. Nem volt rossz ize, viszont nagyon erős. Ezt napi 2-3 alkalommal lehet inni. Azt tudtam eddig is, hogy a gingert az ázsiai emberek szeretik rágcsálni, mert szintén jótékony hatása van a szervezetre, gyomorrontás esetén könnyiti az emésztést, de nem tulajdonitottam neki eddig nagyobb jelentőséget.


A köhögést elmúlasztását pedig úgy oldottuk meg, hogy lila-és vöröshagymát főztünk, majd annak a levét ittuk meg. Hihetetlen, hogy az egész család pillanatok alatt helyrejött, és Lupita pedig egyáltalán nem is kapta el ezt az egész nyavaját.

Tisztában voltam eddig is azzal, hogy a natural termékek mennyire jótékony hatással vannak és sokkal hamarabb rendbe teszik az embert, mint a gyógyszerek, de eddig nem igazán foglalkoztam ezzel. Ezek után minden nap megiszok egy pohár Tumeric és ginger teát, hiszen fő az egészség!



2015. november 14., szombat

Ember tervez, Isten végez...

Szokásomhoz hiven, most is nagy terveim voltak a hétvégére. Már a múlt héten elterveztem, hogy most bizony elmegyek a Venetian Poolba, és teknősökkel, halakkal fogok úszni. Két dolog is megsemmisitette egy pillanat alatt a tervet. Az egyik az a fránya floridai időjárás, a másik pedig az iskola. Vagyis inkább a gyerekek. Na jó, a gyerekek, akik az iskolában összeszedtek valami piszok nyavaját, amivel most bizony küszködik mindenki.


Múlt hét Pénteken a legkisebb betegedett le először. Két napos lázzal indult a dolog, majd mikor a láz sitty-sutty elmúlt, jött a köhögés, meg a prüszkölés. Mivel én hirhedt lebedegedős tipus vagyok, mondtam is azonnal az anyukának, hogy én most inkább kimaradnék egy pár napig a pici életéből, maradnék a lányokkal. Persze, persze semmi gond, jött a válasz is azonnal. De már Vasárnap este amikor fektettem le a két lányt és olvastam nekik a könyvet láttam, hogy a nagyobbiknál valami nem stimmel. Bizony, az a fránya lázmérő mutatta is, hogy 102 F, vagyis belázasodott.. Anyukával közöltem a jó hirt, másnap a nagylány nem ment suliba. Hétfő estére a pici már jól volt, a nagynak már nem volt láza de jött a köhögés, viszont a középső és az anyuka belázasodtak. Nagyon jó, gondoltam magamban. Igy hát jött az ötlet, és mindenki aki még egészséges (legalábbis annak gondolta magát) maszkot öltött.


Ahogy a tükörbe néztem a maszkal a fejemen már láttam lelki szemeim előtt magamat a Grace Klinika következő részében, mint sebész. Egyik kedvenc sorozatom egyébként, harmadjára nézem végig már elejétől a végéig a Netflixen. Apuka, szakácsnő, babynurse, a takaritónő és én szépen este a konyhában vihorásztunk is ezen egy jót, mindenkinek ki lett osztva a szerep a sorozatban. Másnap reggel kávéivás közben látom, hogy apuka vánszorog. Szintúgy beteg lett. Csütörtök reggelre már a szakácsnő és a takaritónő is egyszerre. Gondoltam magamban jupiiii végre kimaradok az egészből. Hát nem igy lett. Tegnap, vagyis Péntek reggelre szépen én is belázasodtam. Szerencsére elég gyorsan elment a láz, de iszonyatos köhögés jött utána. Egyedül a babynurse nem kapta el. Vagyis nem tudom, még egyenlőre nem találkoztam vele.


Igy hát végül lett egy esős, betegeskedős, pihengetős hétvégém. Természetesen este 5-re már elmentek az esőfelhők, de holnapra ismét esőt jósolnak. Az ember azt gondolná, hogy ha Floridában él, ahol párás-sós levegőt szippant be 24/7-ben, akkor bizony nem lesz beteg, de mint ahogy azt a példa is mutatja, elég ha 1, 2 esetleg 3 gyerek van a családban, akik iskolába járnak. Valamint nagyban rátesz a dologra még az is, hogy odakint van 30 fok, amit a pára miatt fullasztó 40-nek érez az ember, és ha bemegy akármilyen zárt helységbe, ott már azonnal 18 fokra van lehűtve a légtér. Hiába, sose fogom megérteni az amerikaiakat ebből a szempontból. Én most inkább megyek iszom a Robitussinomat és befejezem a Grace Klinika 7. évadát zsörtölődés helyett...



2015. november 7., szombat

Szegények és gazdagok


Tudom, az egész világon észre lehet venni a különbséget a szegény és a gazdag réteg között, de ez itt Miamiban igencsak látványos. Olyannyira, hogy szó szerint az egyik utcában a teljesen legalja él, majd egy utcával arrébb már hihetetlen hatalmas házakkal találod szemben magadat. Vannak olyan utcák, ahol még aszfalt sincs az úton, és igen Miamiról beszélünk még mindig. Némely helyekre, még fényes nappal sem ajánlatos befordulni a kocsival nem, hogy még biciklivel.


Persze itt is jelen van a középréteg, ahol már modernebb apartmanokban, esetleg családi házakban laknak egy viszonlag jobb környéken, persze hitelt fizetve, vagy éppen albérlet ként. Nagyon ritka az a középosztály, akinek már ki van fizetve a lakóhelye, és saját tulajdonának mondhatja. 


De térjünk most vissza a szegény-gazdag témához. Nem először dolgozom nagyon gazdagéknál, de ilyen helyen ahol most vagyok még korábban sosem jártam. Valójában úgy érzem magam, mintha egy latin amerikai telenovellába csöppentem volna bele. Szó szerint mint a Vad Angyalban volt anno, van egy hatalmas, nem is hatalmas inkább óóóóóóóriási ház, ahol van a házon belül mozi, 1 medence, egy uszoda bent a lakáson belül, konditerem, 6 hálószoba, 2 nappali, 1 hajó és még sorolhatnám. Minderre van egy takaritónő, egy szakácsnő, egy kertész, egy karbantartó, és vagyunk mi ketten, akik a 3 gyerekre felügyelnek. 




Rajtam kivül az összes alkalmazott dél-amerikai, és a szakácson kivül senki nem beszél angolul. Ezek az alkalmazottak a nagyon szegény régetből vannak itt és dolgoznak heti 6 napban 10, vagy akár 12 órát is azért, hogy a saját országukban maradt családjuknak küldjék haza a pénzt. Egy ilyen óriási házban rengeteg munka van, sokszor van úgy, hogy én is besegitek vagy a szakácsnak, vagy a takaritó nőnek amig a lányok délelőtt iskolában vannak azért mert látom, hogy tényleg kell nekik a segitség, pedig nem lenne a munkakörömben benne megcsinálni ezeket. És ilyenkor elgondolkozom azon, hogy mi mennyit dolgozunk és közben a munkaadók mennyit dolgoznak. A férj Hétfőtől Péntekig eljár az irodájába, mig a feleség szó szerint semmit nem csinál. A délelőtt nagy részét azzal tölti, hogy be van zárkózva a szobájába és a kis laptopján a kamerán figyeli és hallgatja az alkalmazottakat, hogy mit csinálnak és miről beszélgetnek. Majd az ebéd után pedig fogja magát, bevágódik a kocsijába és elmegy, és mielőtt a gyerekek hazaérnek az iskolából szépen visszajön. És ez igy megy minden egyes nap. Az, hogy a hétvége hogyan telik, nem tudom, mert nem vagyok itt, de gondolom pihenéssel töltik a hét fáradalmait.



Mielőtt bárki bármi negativra is gondolna, távol álljon tőlem az, hogy féltékeny lennék rájuk. Egyáltalán nem vagyok az, mert tudom, hogy nem boldogok (én legalábbis biztos, hogy nem lennék az, pénz ide, vagy oda). A nő egyáltalán nem az, egyértelműen észrevehető az arcán, valamint szerintem akinek az a szórakozása, hogy az alkalmazottait lehallgassa, annak egyáltalán nem lehet valami nagyon boldog élete. Nos, hogy én miért csinálom mégis mindezt? Azért, mert hosszú ideje ez az első olyan munkahelyem ahol nem baszogatnak (bár a Nagytestvér figyel), ingyen tanulom a spanyolt, valamint van egy kitűzött célom amihez pénz kell és ezt a pénzt ezen a munkahelyen tudom összegyűjteni. Egyszóval most tűrök és nyelek 4 vagy maximum 5 hónapig, ugyanis ennyi idő alatt fog összejönni a magam elé kitűzött összeg.



2015. október 31., szombat

Habla español?- avagy túlélni Amerikát 2.

Mint ahogy korábban már irtam, új munkám van. Bár elég hamar találtam munkát augusztusban, 2 hónap után úgy döntöttem, hogy váltok. Nem jó olyan helyen dolgozni, ahol már reggel úgy kel fel az ember fia/lánya, hogy egy kosárlabda van a gyomrában, mert annyira stresszeli a főnöke. Igy hát 2 héttel ezelőtt úgy döntöttem, hogy búcsút intek és stilusosan tovább állok. Az élet furcsa fintora ként egy olyan helyre kerültem, ahol magyarul egyáltalán nem beszélek, ugyanis én ismerem egyedül ezt a nyelvet, viszont szintúgy én vagyok az egyedüli aki itt a spanyolt nem igazán alkalmazza. Ugyanis az új helyemen az apukát leszámitva mindenki latin amerikai. Mint ahogy azt már korábban itt irtam, az Egyesült Államokban hivatalos nyelvnek számit a spanyol.


A család ahol nanny ként dolgozom, igazi vegyesvágott, olyan mint a csalamádé, van benne minden. Az apuka francia (de természetesen beszéli a spanyolt és az angolt), az anyuka venezuelai, a szakács ecuadori, a babynurse colombiai, a takaritónő hondurasi és a mindenes férfi perui. A szakácsnőn, gyerekeken és a szülőkön kivül senki nem beszél angolul, egész nap szinte csak spanyolt hallgatok. Természetesen kommunikálnak velem angolul, de a nap 90%-ában a spanyol megy. Ennek valahol örülök is, meg nem is. Az első pár napban kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, de most már megszoktam és azt veszem észre, hogy a közel 3 évvel ezelőtt rám ragadtak kezdenek végre visszajönni és én is egyre jobban értem és értetem meg magamat. Igazi ingyen spanyol gyorstalpaló.


A szakácsnő, Maria szinte csak latin amerikai ételeket készit, amelyek isteni finomak. A képen láthato Tacot leszámitva szinte csak csirkét eszünk töménytelen mennyiségű salátával. Mint Mariaról kiderült, nem csak szimpla szakács, igenis nagy múlttal rendelkezik. 3 évvel ezelőtt költöztött le Miamiba New York Cityből. Mint kiderült, 5 évvel ezelőtt 2 hétig nem másnak, mint Bon Jovinak volt a szakácsa, mert az ő szakácsnője szabadságon volt, aki egyben Maria egyik közeli barátnője. Hát nem hihetetlen, hogy azt az ételt eszem amit korábban Bon Jovi is evett?? Láttam közös képet kettőjükről, szóval nem csak mellé beszélt! :)


A legnehezebben Lupitával, a babynurse-el értetem meg magamat, mert ő sajnos egyáltalán nem beszél angolul. Sokat megért, de nem tud beszélni. Viszont ahogy az már korábban is kiderült, a kézzel-lábbal való mutogatás csodákra képes. 



A latin amerikaik hihetetlen vendégszeretőek, barátságosak és összetartóak. Minden tiszteletem az övéké és még mindig felnézek rájuk. Nagyon hálás vagyok ennek a családnak és személyzetnek, hogy ennyire elfogadóak és türelmesek velem, hiszen hatalmas nyelvi akadályokba ütközök nap, mint nap, viszont mindennek ellenére azt veszem észre, hogy egyre gyorsabban tanulom a nyelvet. Ha minden jól megy, akkor néhány hónapon belül egy újabb pipa felkerül a bakancslistámra, és végre folyékonyan fogok beszélni spanyolul is.



2015. október 27., kedd

Trópusi álom

Augusztus közepe óta élek ismét Floridában. 2012-ben már éltem 11 hónapot, de akkor fent voltam Daytona Beachen. Ott is meleg volt, karácsonykor és új évkor rövidnadrágban sétáltam az óceánparton. Viszont azt nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyire délen fogok egyszer élni. North Miami Lake Worthtől 45 mérföldre, vagyis közel 90 km-re fekszik dél felé. Lake Worth azért fontos, mert elméletileg onnantól lefelé már a trópusok vannak.


Meg kell erősitenem, valóban elég trópusi az időjárás erre felé. Elég gyakran esik még mindig, bár már nem annyira sűrűn mint a nyári hónapokban. Az eső egyáltalán nem frissiti fel a levegőt, inkább fullasztó lesz utána. Ettől függetlenül nagyon szeretek itt lenni és nem birok betelni a környezettel. Hihetetlenül elképesztő növényzettel lehet itt találkozni, folyamatosan újabb és újabb csodákat fedezek fel. Szinte állandóan felhős az ég, és mindig láthatunk valamerre villámokat. A vihar amilyen hirtelen jön, olyan gyorsan el is megy. Mintha csak egy csettintésre lett volna vége mindennek.


Dél Floridában az a jó, hogy szinte az egész vidék egy hatalmas Nemzeti Park, valódi trópusi nővényekkel és állatokkal. Sajnos az állatokat nem olyan egyszerű lefényképezni, remélem egyszer majd sikerrel járok. Nem ritka, hogy amikor egy parkolóban megállunk, egy, két vagy akár egy egész mosómedve család is meglep bennünket, és elkezdenek kipakolni a kukából, keresnek mindent ami még ehető. Az iguánák, gekkók és a mókusok is szeretnek igencsak közel merészkedni az emberekhez.



Bár mostanra már elég szelesre fordult az időjárás, még mindig hihetetlenül meleg van. Télen sem fog 20 fok alá menni a hőmérséklet. Az óceánban még mindig lehet fürdeni, egészen kellemes a viz. Bár tavasszal nem azt mondják bátraké a szerencse, mert olyankor van a medúzák rajzása, és hát nem igazán ajánlatos a vizbe menni. Igaz nem életveszélyes a csipésük, mégiscsak kellemetlen.



Egyenlőre imádok itt lenni. Imádom az óceán közelségét, a szabadság érzését, azt, hogy nem kell a minuszokban fagyoskodnom, nem kell sietnem sehova és nem fulladok meg a tömegtől sem. Ráadásul az új munkahelyemnek köszönhetően ismét előszedhetem a spanyol tudásomat, és végre egy kicsit jobban is meg tudok tanulni annál, mint amit eddig tudok. Tehát ha azt vesszük, akkor egy újabb pipa fog felkerülni a Bakancslistámra!




2015. október 24., szombat

Egy napló titkai

Rólam tudni kell, hogy az a fajta ember vagyok, aki képes napokig és hetekig is kattogni ugyanazon a dolgon. Agyalok, a legtöbb esetben túlagyalok dolgokat. Mivel nem akarom folyamatosan a barátaimat terhelni a folyamatos agyalásaimmal, 2012-ben az egyik nagyon közeli barátnőm tanácsára vettem egy naplót magamnak. Bár irtam már korábban is naplót, de az amolyan kamaszkori naplónak felelt meg. Ez most egészen más volt. Ezt már itt kint, az Egyesült Államokban szereztem be.


Mindezidáig összesen két barátnőm tudott a napló létezéséről. Az egyik aki javasolta, a másik pedig az akkori lakótársam, aki bár már Magyarországon él újra, de a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk egymással. Mostanában már egyre ritkábban irok bele, legutolsó bejegyzésem 2014. December 31-én készült. Amikor 2 hónappal ezelőtt leköltöztem ide Floridába, a pakolás során a kezembe akadt, és elkezdtem visszaolvasni az elmúlt 3 évet. Egyszerre sirtam és nevettem a saját bejegyzéseimen. A sztorikon, amik most már átváltottak vicces történetekbe, hiszen az idő megszépitette őket, de közben emlékeztem azokra a nehéz pillanatokra is, miközben krokodik könnyekket potyogtatva irtam őket.


Teljesen mindegy, hogy  hol él az ember, a fent-lent időszak az élet körforgása. Ahogy a bejegyzéseimet olvasgattam rájöttem, hogy akkora pitiáner dolgok miatt pörögettem túl a saját agyamat (vagyis most már pitiáner dolognak tűnik, de akkor, abban a pillanatban ugye nem volt az), hogy saját magam is elcsodálkozom. Jó dolog egyébként ez a napló irás. Nagyon sokszor görbetükröt tud mutatni az embernek.


Viszont elképedve tapasztaltam azt is, hogy nem csak a picsogást irtam le, hanem bizony folyamatosan feljegyeztem a dolgokat, helyeket amelyeket szeretnék elérni, megkapni, eljutni oda. 2014 Szilveszterén leirtam, hogy hogyan is fog zajlani a 2015-ös évem. Felállitottam magamnak egy mércét, hogy pontosan mi is az amit én ebben az évben meg fogok tenni. Nem, igy van nem meg akarok, hanem meg fogok. Ugyanis a kettő között óriási különbség van. És láss csodát, aki követi a blogomat az láthatja, hogy minden pipa felkerült a listámra. Amit meg akarunk tenni, azt véghez is fogjuk vinni. Minden más csak egy üres kifogás, és ezt a kifogást próbáljuk meg elhitetni saját magunkkal.

Senki nem fogja a kezünket fogni ha arról van szó, senki nem fog minket folyamatosan seggbe rúgni, hogy igenis, márpedig "csak végig a sárga köves úton". Ezt mind nekünk a saját fejünkben kell folyamatosan hangoztatni, vagy pedig a naplónkban feljegyezni és ha kell, visszaolvasni. Bármire képesek vagyunk, létre tudjuk hozni, meg tudjuk valósitani, ha nagyon akarjuk. Minden más csak a félelem, ami a kis fejünkben van.


2015. október 20., kedd

Küzdj az álmodért!

Aki ismer az tudja, hogy én egy olyan személyiség vagyok, hogy gondolok egyet és megyek. Legyen szó egy hirtelen kirándulásról, vagy akár költözésről. Én olyan vagyok mint a perpetuum mobile, hogy soha nem állok meg, mindig benne van a bugi a lábamban. Csak tegnap lettem figyelmes egy nagyon fontos dologra. Alig 10 hónap alatt két óriási pipa került fel a Bakancslistámra. 10 hónapon belül eljutottam két olyan helyre, ahová más csak álmodozik. Mégpedig a 66-os út és az 1-es út végére az Egyesült Államokban.


Elmondhatatlanul büszke vagyok magamra, hogy ilyen rövid időn belül, ennyire szűk költségvetéssel sikerült mind a két célt megvalósitanom. Bár az elmúlt hónapokban megjártam Bostont, Washingtont és Philadelphiat is, de ez a két hely volt az egyik legfontosabb állomás az életemben.




Több korábbi bejegyzésemben is irtam már arról, hogy az utazáshoz nem kell sok pénz. Arról nem is beszélve, hogy semmit nem szabad erőltetni, mert minden megy magától, csak észre kell venni a jeleket. Key Westre az elmúlt 2 hónap alatt mióta Floridában vagyok görcsösen akartam elmenni, de valahogy sehogy nem jött össze, valami mindig közbejött. Múlt hét vasárnap pedig úgy keltem fel, hogy én most akkor lemegyek. Nem érdekelt, hogy egyedül kell végig vezetnem a 4 órát oda, majd 4 órát vissza. Feltekertem a hangerőt a kocsiban és a rádióval együtt énekeltem végig és csak mentem. Hagyni kell, hogy az élet a kezünkbe adja az időt és a lehetőséget.


Ausztrália egészen kicsi korom óta a legnagyobb álmom és tudom, hogy oda egyszer el fogok jutni. Tudom, hogy bele fog még telni egy kis időbe, mert anyagilag igen nagy összegről beszélünk ahhoz, hogy hosszabb ideig ott tudjak lenni és érvényesülni. Ehhez pedig nekem most itt kell lennem. Itt Floridában adatott meg számomra az a lehetőség, hogy viszonylag egy év alatt össze tudjak szedni annyi pénzt, amennyivel remélhetőleg egy-két éven belül már Ausztráliából fogom irni a bejegyzéseimet.

Az álmainkat sosem szabad feladni, nem szabad lemondani róluk. Nem számit, hogy ki hányszor fog miatta minket hülyének nézni vagy kinevetni. Aki ezt teszi, az csak irigy ránk, mert mi meg merjük tenni a lépést. Még ha csak lassan, apránként is kezdjük, de a végén elérjük a célunkat.



2015. október 17., szombat

Az én házam a Te házad!


Bárhol is éljünk a világban, a költözés mindig fejfájással jár, mert ugye nem csak be kell pakolnunk mindent, de majd kell egy hely is ahol aztán ki kell majd pakolni. Én az elmúlt 10 év során már megszámlálhatatlanul sokszor költöztem, most már lecsökkent mindenem összesen 2 db hátizsákra, mert tudom, hogy innen is fogok költözni, és minden tárgy pótolható.


Egy megfelelő helyet találni ahol majd huzamosabb ideig élünk, a legnehezebb. Én legtöbbször csak hagyom, hogy sodorjon magával az élet, akár egy felfújható matracon is elalszom egy sarokban több hónapon keresztül mivel tudom, hogy amikor úgy tartja kedvem akkor fogom a két hátizsákomat, és tovább állok. Viszont sokan nem úgy gondolkodnak mint én, hanem szeretnének szobát, apartmant, esetleg házat bérelni (vagy venni). 


A legtöbben ugye már akkor próbálnak lakást keresni, amikor még nem is laknak az adott helyen. Próbálnak mindenféle websiteokon keresgélni, de nem igazán értik, hogy mi mire is van, mi mit is jelent. Nagyon sok féle apartmant lehet kivenni. Van a studió (ahol a konyha, a szoba és a nappali is egy és ugyanaz a helyiség), van az 1, majd a 2 vagy a 3 szobás apartman, valamint van a családi ház. Bármit ki lehet venni, amit csak akarunk. A legtöbbször, ha lakóparkban nézünk kiadó apartmant, el szoktak kérni 1 vagy 2 havi lakbért kaukciónak, ami azt jelenti, hogy 1 évig a lakásban lakunk. Ha az 1 év letelte előtt kiköltözünk, akkor a kaukció nem jár vissza. Kaukciót egyébként mindenhol le kell tenni, a kábel tv-nél, az internetnél, viz-villanynál. Vannak olyan apartmanok, ahol vagy a viz vagy pedig a villany benne van a lakbérben, igy azt nem kell külön beköttetni.

Ha valaki nem ismerősökkel vagy egymaga vesz ki egy nagyobb apartmant vagy házat, akkor lehet csak szobát bérelni. Ilyenkor az ember vadidegen emberekkel költözik össze, egy már általában bebútorozott szobába. Ilyen esetekben is szoktak kaukciót elkérni, általában 1-2 havi lakbért. New York Cityben nagy divat, hogy csak ágyat is lehet bérelni, és a bérleti dijat hetente kell fizetni. Ennek a velejárója az, hogy akár hárman vagy négyen is vannak egy szobában, és ki tudja hányan egy fürdőszobára. Ideig-óráig elvan az ember, de hosszú távon elég nehéz elviselni. 

Vannak olyan realestate (ingatlan) ügynökök, akik nem kérnek pénzt azért, hogy keressenek az embernek kiadó apartmant. Valójában nem tudom, hogy ilyenkor ki fizet nekik, de az egyik közeli ismerősöm ilyen ingatlanügynök által talált magának Floridában lakást. A craiglist.com oldalon lehet találni ilyen igatlanügynököket, valamint ezen a weboldalon van nagyon sok kiadó szoba és apartman is.

Szerintem ameddig az ember nincs az adott városban ahol szeretne a későbbiek folyamán élni, ne kezdjen el keresgélni kiadó szobát vagy apartmant. Annak utána lehet járni a neten, hogy melyik az a környék amelyik aránylag olcsó, és még a munkahelytől sincs annyira nagyon messze, de magát a lakást-szobát személyesen kell látni. Előre utalni pénzt senkinek nem szabad! Senki nem fogja a szobát/lakást fenttartani addig ameddig odaér az, aki ki szeretné venni. Először próbáljunk meg ismerőst keriteni az adott városban ahová költözni akarunk, és egyezünk meg vele, hogy max. 2-3 hétig elaludnánk a nappalijában és ez idő alatt találunk magunknak lakást. Mert igenis nézzük meg, hogy hová megyünk lakni, ugyanis nagyon sokszor a neten nem az a kép szerepel, ami a valóságban van. 

Ahhoz, hogy egy apartmant kivegyünk, az esetek többségében elég egy érvényes útlevél, és egy amerikai adószám. Adószámot bárki kiválthat magának az IRS irodában, csak be kell sétálni és közölni kell, hogy adózni szeretnénk és ehhez nekünk szükségünk van egy adószámra. Érvényes útlevél ellenében megkapjuk. Ezen felül szükség van még legalább 1 referenciára, ahol előzőleg laktunk. Ilyenkor sokszor jól jön egy ismerős (pl. akinél az első 2-3 hétben laktunk) aki elmondja, hogy mi mennyire jó albérlők vagyunk, és mindig mindent pontosan fizetünk. Fontos még tudni, ha az adott ingatlanban bármi tönkremegy (sütő, hűtő, klima) vagy esetleg beázik a tető, azonnal szólni kell a tulajdonosnak, vagy az épület menedzserének, mert ingyen és bérmentve mindent kicserélnek és megjavitanak, nem kerül levonásra a kaukcióból. A másik nagyon fontos dolog az az, hogy az apartmanokat szinte mindig teljesen bútorzattlanul szokták kiadni. Ami fixen mindig benne van az a hűtő és a sütő, van ahol találunk mikrót is. Ha lakóparkban lakunk, akkor a tömbnek van saját mosodája általában 2-3 mosógéppel és száritóval ellátva.

Nyilván persze ezzel nem általánositottam minden államra, de azokban az államokban ahol jártam és éltem, minden ugyanezen az elven működött. Ezután már pedig csak a jövő kérdése, hogy én fogok-e majd egyszer apartmant, esetleg házat bérelni.



2015. szeptember 13., vasárnap

Kuponunk az életünk

Amikor 3 évvel ezelőtt kijöttem nem tudtam hova tenni az a rengeteg százalékot amit úton-útfélen láttam és hallottam folyamatosan megállás nélkül. A boltokban, a rádióban, a TV reklámokban folyamatosan csak azt hallottam, hogy ennyi és ennyi százalék lejön a vásárlásból, plusz még vigyem a kupont is, és akkor még olcsóbban ki tudok jönni. Gondolom a kupon fogalom nem annyira ismeretlen senkinek. Megannyi amerikai filmben láthatjuk, hogy a pénztárnál fizetéskor kupontömegeket adnak oda a pénztárosnak. Valamint azzal sem voltam tisztában, hogy a boltban a polcokon feltüntetett árak nem a fizetéskori árakat jelölik. Na de akkor hogyan is van ez?!


Az Egyesült Államokban nincs olyan bolt- és üzletlánc amely ne küldene minimum heti egyszer reklámújságot. De ugye ez otthon is működik. Itt viszont az a különbség, hogy az újságokban vannak kuponok amelyeket ha kivágunk és a pénztárnál fizetéskor odaadjuk a pénztárosnak, akkor bizony még az akciós ár alá is tudunk menni a kuponunk segitségével. Sok üzletben amikor a blokkot megkapjuk, akkor a blokkon is találunk 2-3 kupont amelyet a feltüntetett termékekre fel tudunk használni. Persze a kupon lejárati idejére is figyelnünk kell. 


Szinte minden bolthoz és üzlethez tartozik vásárlói kártya. Nekem is sokkal több volt, de leszedtem őket a kulccsomómról, mert van olyan üzlet ami itt nincs New York Cityben pedig volt, igy feleslegesnek találtam magamnál tartani. Ezeket a kártyákat fizetéskor kell a pénztárosnak odaadni, vagy pedig magunknak lehúzni ha önkiszolgáló pénztárnál vagyunk. Ha a kártya mellé még kuponunk is van az adott termékre, akkor bizony sokszor igen magas összegeket meg tudunk spórolni. Sokszor egyébként nem is kell kérnünk kártyát van, hogy elég ha a pénztárossal beregisztráltatjuk a telefonszámunkat és ha nincs kártyánk a telefonszám bemondása alapján ugyanúgy kedvezményekhez juthatunk.


A kuponok egy esetben nem érvényesek, mégpedig ha Clearance feliratú terméket veszünk. Ezek a leértékelt árút jelentik. Itt már az akciós ár akciós árának az akciós ára ként jutunk hozzá a termékekhez. Clearance minden üzletben van. Mindig. Minden nap. Az év minden napján. Ettől már csak a Black Friday nevezetű November utolsó Pénteki napja a jobb, amikor szinte potom összegért jutunk hozzá mindenhez. Erről majd fogok egy másik posztot irni, mert az egy hosszabb lélegzetvételű történet.

Ha egy adott termék pl. úgy van akciósan feltüntetve, hogy 2 db kerül 5 dollárba, de nekünk nincs szükségünk mind a két termékre egy is bőven elég, akkor a jó hir az, hogy ugyanúgy csak 2,5 dollárt kell kifizetnünk az egy termékért. Nem tudom, hogy ez máshol hogyan működik, de mielőtt eljöttem Magyarországon ha csak egy terméket akartam megvenni, akkor nem az akciós áron jutottam hozzá hanem a teljes árat kellett kifizetnem. Tehát ezt mindenképpen pozitivumként jegyzem meg az Egyesült Államokkal kapcsolatban.

Ha az Egyesült Államokban vagyunk és vásárolunk azzal legyünk tisztában, hogy a polcokon feltüntetett árak MINDIG az áfa nélküli árat mutatják. Tehát a pénztárnál ne legyünk meglepődve, ha még a kuponunk és kártyánk ellenére is kicsit többet fogunk fizetni, ugyanis a valós ár csak a pénztárnál fog kiderülni. Vagy pedig ha van az üzletben árleolvasó készülék, akkor ott is biztosra tudunk menni. Hogy ennek az egész kuponozásnak és akció akció hátán dolognak mégis mi értelme van? Egyértelműen az, hogy rávegyék az embereket arra, hogy költsék a pénzüket még akkor is, ha az ég világon semmi szükségük nincs az adott termékre...



2015. szeptember 1., kedd

Mit is eszünk Amerikában?!

Most egy elég érzékeny témát fogok boncolgatni, amire szerintem bőven lesz hideg és meleg a nyakamban egyaránt. Én amikor 3 évvel ezelőtt kijöttem, közel egy hónapig alig birtam bármit is megenni, ugyanis Amerikában MINDEN édes. A hústól kezdve, a felvágotton keresztül egészen a kenyérig, de sok esetben még a zöldségek is, amelyeknek egyáltalán nem kellene. Nekünk otthon van jószágunk (azért irom igy, mert ez a gyűjtőneve) és én úgy nőttem fel, hogy apukám mindig mondta hogy ő nem tudja megenni a bolti csirkét, disznót vagy tojást, mert "tápos ize van" (legalábbis ő igy fogalmazott). Sosem értettem hogyan is érti ő ezt mindaddig, amit ide nem költöztem.


A Walmart (vagy másnéven ahogy hivni szoktuk az "amcsi Tesco) Amerika egyik legolcsóbb üzletlánca. Az üzletben mindent ugyanúgy képzeljünk el, mint otthon a Tescoban. Szinte még az bolt elrendezése is ugyanaz. Itt mindent kedvezményes áron tudunk megvenni, a gyümölcsök hatalmasak és élénk szinűek, talán sokkal élénkebb a szinük mint annak valójában lennie kellene, és az év minden napján kapható az összes gyümölcs. Persze, export-import tudjuk, tudjuk. Vagy inkább mégsem?! Nos, ebbe inkább nagyon mélyen nem merülök bele hiszen nekem nincs se biológus, se semmilyen kutató végzettségem, de gondolom a génkezelt ételekről és gyümölcsökről már mindenki hallott. Bizony-bizony ezek az élénk szinek, és a méretek megkérdőjelezik jócskán az import szó eredetiségét.



A Walmartban nem csak a gyümölcsök néznek ki érdekesen, hanem még a hús is. Ahol én lakom abban a Walmartban csak előre csomagolt húst lehet kapni, de szerintem van olyan ahol lehet hentespultból is kérni. Én személy szerint bármennyire is olcsó, semmi pénzért nem vennék a Walmartban húst. Valójában amióta Amerikában vagyok, szinte nem is eszek húst, szerintem ha 20 alkalommal ettem az elmúlt 3 év alatt, akkor még sokat is mondok. Nem vagyok vegetáriánus, de valahogy nem kivánom egyáltalán, hiszen még a szaga is más.




A Walmart (de itt nyugodtan beszélhetünk a többi diszkont üzletről is mint pl. a BJ's, Target, Costco stb.) hatalmas ellentétje a Trader Joe's valamint a Whole Foods Market. Ebben a két üzletben szinte csak organikus termékeket kapunk, bár a kenyér ezekben az üzletekben is nagyon sok cukrot tartalmaz.


Ezekben az üzletekben már nem igazán találkozunk disztkont árakkal. Sőt, talán nyugodt szivvel mondhatom, hogy a Whole Foods Market nagyon is túl van árazva. Ebben az üzletben 50 dollárból senki nem fog bevásárolni nemhogy egy hétre, de még 2 napra sem. Viszont az üzletlánc a hatalmas árakért cserébe garantálja nekünk, hogy nem fog semmilyen káros anyag a szervezetünkbe kerülni a náluk vásárolt termékekből.



A Whole Foods Marketben tudunk poundra (amit mi otthon úgy mondunk, hogy kilóra) venni különböző magvakat, csokikat, száritott gyümölcsöket, és igy talán egy kicsit olcsóbban jövünk ki, mintha az előre bedobozolt verziót vásároljuk meg. 


Itt nem találkozunk vákum csomagolt hússal, itt csak "friss" termékek vannak (legalábbis ezt mondják ők). Nagyon drága a hústermék, viszont állitásuk szerint csakis farmon, mindenféle táp hozzáadása nélkül, csakis kizárólag fűvel és lucernával, kukoricával stb.  etetett marha, disznó vagy csirkehúst kapunk. A hús szine is teljesen egészségesnek, frissen vágottnak tűnik a Walmartban csomagolttal összehasonlitva.



Talán a Trader Joe's valamivel olcsóbb, mint a Whole Foods Market, de még ez sem garancia arra, hogy 100-150 dollár alatt megúszunk egy pár napra elegendő bevásárlást. Ezekben az üzletekben is lehet kapni a testápolástól kezdve az étkezésen keresztül egészen a tisztitószerekig mindent, de csakis kizárólag mindenféle adalékanyag hozzáadása nélkül, temészetes alapanyagokból készült termékeket. 

No, de akkor hol is vásároljunk, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon?! Én mivel hatalmas állat- és környezetvédő vagyok, alapból nem vásárolok olyan termékeket amelyeknek a gyártója Palmolive, Johnson&Johnson, Henkel vagy Colgate, ugyanis köztudott tény, hogy ezek a cégek állatkisérleteket hajtanak végre. Mivel én is spórolok (nem is kicsit) általában a tisztitó és tisztálkodószereket nagytételben veszem meg vagy a BJ's-ben (ami olyan mint otthon a Metro), vagy éppen a Walmartban. Húst vásárolni egyáltalán nem szoktam. Ami a zöldség- és gyümölcs dolgot illeti, szerintem a legjobb ha elmegyünk egy Farmer's Marketre, ami az otthoni piacnak felel meg. Itt őstermelőktől tudjuk közvetlenül megvenni az adott zöldséget, gyümölcsöt, sok esetben kaphatunk házi sajtot, mézet és tojást is, valamint még a pénztárcánk is jól jár, ugyanis szinte potom összegért jutunk hozzá ezekhez a termékekhez.

Én azt javaslom mindenkinek, hogy mielőtt megveszi az édességet, vagy a mirelitet magának, nézze meg alaposan a hátoldalon feltüntetett listát, hogy miket tartalmaz az adott termék. Mindig anyukám szavai jutnak erről eszembe, hogy ne feledjük, olcsó húsnak hig a leve!