2015 Januárjában jártam először Los Angelesben. Igaz csak 3 napot töltöttem el itt, de már akkor észrevettem a hatalmas különbséget a "keleti és nyugati parti" emberek között. Nyilván egy hatalmas országról beszélünk, minden Állam más és más. Össze sem lehet hasonlitani egy texasi lakos viselkedését egy floridai vagy New York-i emberével. De a nyugati part valahogy mégis más.
Megannyi film, sorozat és dal született már Kaliforniáról. Igaz, Santa Barbarától feljebb eddig még nem jártam, tehát nem tudok egyenlőre teljes egészében a "nyugati partról" beszélni, de maga Los Angeles és környéke igen csak érdekes.
Mostanában elég sokat használom az Ubert és a Liftet, mivel az autóm nem igazán működőképes, és a sofőrökkel szeretek párbeszédbe keveredni. Döbbenten veszem észre, hogy nagyon sok európai sofőr van. Szeretem az európaiakat, valahogy azonnal megtalálom velük mindig a közös hangot. Egy amerikaival ez máshogy működik. A tipikus amerikai emberrel ez valahogy máshogyan működik. De térjünk vissza a dél-kaliforniai életre.
Tegnap reggel az Uberem sofőrje egy igazi kaliforniai fekete nő volt. Szeretem a feketéket, szerintem nagyon jó humorérzékkel rendelkeznek, jókat lehet rajtuk nevetni. Szeretem hallgatni ahogyan artikulálnak, a kezeiket mozgatják amikor magyaráznak valamit. Megkérdeztem tőle, hogy ő hogyan jellemezné az igazi kaliforniai embert. A válasza egy hangos kacagással kezdődött, majd folytatta, hogy "flip flopper". Ez a szlenget magyarul úgy tudnám leforditani, hogy napraforgó személyisége van, képtelen döntést hozni valamiben, egyszer ezt akarja, de a másik pillanatban már valami teljesen mást, valamint túl sokat rizsáznak a semmiről. Bizony hangosan nevettem én is, mert teljes mértékben egyet értettem vele. Nyilván nem általánositok, de az elmúlt 6 hónap alatt igen sok emberrel megismerkedtem és azt kell mondjam, ez sajnos tényleg igy van ezen a vidéken. Érdekes egyébként, hogy meg sem kell szólalni ahhoz, hogy azonnal kiszúrják, ha valaki nem kaliforniai. Már az öltözködési stilus alapján azonnal levágják, hogy nem ide valósi az ember. Aztán persze ha már megszólal és hallják az akcentust, akkor már teljesen egyértelművé válik a dolog.
Valójában 2 féle kaliforniai tipussal találkoztam eddig. Az egyik az aki csak a családjának és a karrierjének él. Reggel 8-tól este 6-ig dolgozik Hétfőtől Péntekig, a hétvégét pedig teljes mértékben a családnak szentelik. A másik a teljesen laza, az az igazi beleszarok mindenbe tipus, akik élvezik a szingli életet, mindent teljesen közönyösen vesznek, reggeltől estig szivják a marihuánát, megkeresik azt a pénzt ami kell és kész. Nem aggódnak azon, hogy mi lesz egy hét vagy egy hónap múlva, ahogy esik úgy puffan.
Hihetetlen egyébként az is, hogy itt akkora forgalom van az utakon, amellyel eddig itt Amerikában én nem igazán találkoztam. Nyilván persze ahhoz már hozzá szoktam, hogy New York Cityn kivül mindenki kocsival jár még a WC-re is, de ami itt van azt még én is döbbenten tapasztaltam. Nem véletlenül kell az autóknak smog check-el rendelkezniük, a városban óriási szmog van. Olyan nagy a forgalom, hogy egy 10 perces utat általában fél órába telik megtenni, de ha ezt a csúcsforgalomban akarjuk, akkor számoljunk minimum 1 órás autóban ücsörgéssel.
Mostanában elég sokat használom az Ubert és a Liftet, mivel az autóm nem igazán működőképes, és a sofőrökkel szeretek párbeszédbe keveredni. Döbbenten veszem észre, hogy nagyon sok európai sofőr van. Szeretem az európaiakat, valahogy azonnal megtalálom velük mindig a közös hangot. Egy amerikaival ez máshogy működik. A tipikus amerikai emberrel ez valahogy máshogyan működik. De térjünk vissza a dél-kaliforniai életre.
Tegnap reggel az Uberem sofőrje egy igazi kaliforniai fekete nő volt. Szeretem a feketéket, szerintem nagyon jó humorérzékkel rendelkeznek, jókat lehet rajtuk nevetni. Szeretem hallgatni ahogyan artikulálnak, a kezeiket mozgatják amikor magyaráznak valamit. Megkérdeztem tőle, hogy ő hogyan jellemezné az igazi kaliforniai embert. A válasza egy hangos kacagással kezdődött, majd folytatta, hogy "flip flopper". Ez a szlenget magyarul úgy tudnám leforditani, hogy napraforgó személyisége van, képtelen döntést hozni valamiben, egyszer ezt akarja, de a másik pillanatban már valami teljesen mást, valamint túl sokat rizsáznak a semmiről. Bizony hangosan nevettem én is, mert teljes mértékben egyet értettem vele. Nyilván nem általánositok, de az elmúlt 6 hónap alatt igen sok emberrel megismerkedtem és azt kell mondjam, ez sajnos tényleg igy van ezen a vidéken. Érdekes egyébként, hogy meg sem kell szólalni ahhoz, hogy azonnal kiszúrják, ha valaki nem kaliforniai. Már az öltözködési stilus alapján azonnal levágják, hogy nem ide valósi az ember. Aztán persze ha már megszólal és hallják az akcentust, akkor már teljesen egyértelművé válik a dolog.
Valójában 2 féle kaliforniai tipussal találkoztam eddig. Az egyik az aki csak a családjának és a karrierjének él. Reggel 8-tól este 6-ig dolgozik Hétfőtől Péntekig, a hétvégét pedig teljes mértékben a családnak szentelik. A másik a teljesen laza, az az igazi beleszarok mindenbe tipus, akik élvezik a szingli életet, mindent teljesen közönyösen vesznek, reggeltől estig szivják a marihuánát, megkeresik azt a pénzt ami kell és kész. Nem aggódnak azon, hogy mi lesz egy hét vagy egy hónap múlva, ahogy esik úgy puffan.
Hihetetlen egyébként az is, hogy itt akkora forgalom van az utakon, amellyel eddig itt Amerikában én nem igazán találkoztam. Nyilván persze ahhoz már hozzá szoktam, hogy New York Cityn kivül mindenki kocsival jár még a WC-re is, de ami itt van azt még én is döbbenten tapasztaltam. Nem véletlenül kell az autóknak smog check-el rendelkezniük, a városban óriási szmog van. Olyan nagy a forgalom, hogy egy 10 perces utat általában fél órába telik megtenni, de ha ezt a csúcsforgalomban akarjuk, akkor számoljunk minimum 1 órás autóban ücsörgéssel.
Los Angelesben a legnagyobb csalódást nekem Santa Monica és Vencie Beach okozta. Ez a két hely a város egyik legnagyobb túrista látványossága, amely leginkább New York City-re emlékeztet. Egymás hegyén-hátán vannak a hajléktalanok, iszonyatos kosz és bűz van miattuk. Nyilván ők is a túristák miatt mennek ezekre a helyekre egy kis adomány fejében, de amikor az ember a filmekben látottak után végre eljut ezekre a helyekre, igen csak csalódottan tud hazamenni.
Kalifornia egyébként egy rémesen drága állam, meg merem kockáztatni, hogy még New York City-nél is drágább. Los Angeles környékén az időjárás kicsit unalmas, minden nap ugyanolyan, lényegében a Július-Augusztus hónapokat leszámitva mindig ugyanaz a 20 fok körüli hőmérséklet van, eső pedig egy évben talán egyszer ha megadatik. Ezeket a dolgokat leszámitva, én mégis szeretem és örülök, hogy ide tudtam költözni. A Kaliforniában való élésre én azt tudnám mondani, hogy egy életérzés. Amikor az ember itt él, akkor akarva-akaratlanul is átveszi azokat a dolgokat, szokásokat amelyeket egy helybéli és azt kell mondjam, itt most jól és otthon érzem magam.
Kalifornia egyébként egy rémesen drága állam, meg merem kockáztatni, hogy még New York City-nél is drágább. Los Angeles környékén az időjárás kicsit unalmas, minden nap ugyanolyan, lényegében a Július-Augusztus hónapokat leszámitva mindig ugyanaz a 20 fok körüli hőmérséklet van, eső pedig egy évben talán egyszer ha megadatik. Ezeket a dolgokat leszámitva, én mégis szeretem és örülök, hogy ide tudtam költözni. A Kaliforniában való élésre én azt tudnám mondani, hogy egy életérzés. Amikor az ember itt él, akkor akarva-akaratlanul is átveszi azokat a dolgokat, szokásokat amelyeket egy helybéli és azt kell mondjam, itt most jól és otthon érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.