2016. október 9., vasárnap

Újratervezés

Ugye tavaly szeptember elején megvettem Lujzát, életem első kocsiját. Volt is nagy öröm és félelem együtt, hiszen a közel 10 éves jogsimmal talán 3000 kilométernyi vezetés SE volt a hátam mögött. De sebaj, Lujzával szépen összerázódtunk, megismertük egymást, és elég keményen kiléptünk a komfortzónánkból. El sem mertem hinni, hogy akadálymentesen átjöttünk ide több, mint 3200 mérföldet levezetve. A baj 5 hónappal ezelőtt, május közepén következett be. Lujza beteg lett, nem is kicsit.


Nos ugyebár, alapból egy 12 éves autót vettem úgy, hogy semmit nem értettem a kocsikhoz, magyarul egy szart sóztak rám, ami viszonylag elég sokáig birta a gyűrődést. Május közepén a kocsi vezetés közben hirtelen elveszitette az erejét és néhány másodpercig akadozva ment, a műszerfal pedig világitott mint a karácsonyfa. Mondanom sem kell, hogy igencsak beparáztam. Amint hazaértem vele hivtam mindenkit akiről tudom, hogy egy kicsit jobban ért az autókhoz mint én. Voltam vele 3 szerelőnél, plusz otthoni szerelő ismerősök is meg lettek kérdezve, hogy vajon szerintük mi lehet a baj. Amerikából kiindulva tudom, hogy akármilyen problémánk van, mindig kell második, harmadik és tizenhatodik véleményt is kérni. Egyöntetűen meg lett állapitva, hogy Lujzánál ki kell cserélni a váltót. Hetekig gondolkodtam mitévő legyek, hiszen maga az egész kocsi nem ér annyit, mint egy új váltó és annak a javitási költsége, viszonyt annyira a szivemhez nőtt a kocsi, hogy egyszerűen nem tudtam mitévő legyek. 

Na már most ugye egy európai autóról beszélünk, amelynek a fenntartása itt az Egyesült Államokban baromi drága. Miért is vettem ilyen kocsit? Mert hülye voltam valamint azonnal kellett az autó, kész ez van, ezen már változtatni nem lehet. Most tartok ott, hogy összejött annyi pénzem, hogy végre elkezdjek keresni egy másik kocsit. Lujzától egyenlőre még nem váltam meg, próbálom megtalálni a megfelelő megoldást, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon. 

Mivel nem akarom, hogy ismét átverjenek, hiszen a tanulópénzt rendesen kifizettem, igy kiokosittattam magamat az autók terén. Nézegetek autót a Craiglisten, valamint dealershipekbe is járkálok. Folyamatosan töviről hegyire vizsgálgatom az autókat, az eladó személyek nagy döbbenetére. Bizony elég ritka az USA-ban, amikor egy nő csak úgy elemlámpával bújkál a kocsi alá és bele a motortérbe. Valamint California államban törvény irja elő, hogy az autónak eladás előtt egy Smog Check-en kell részt vennie, ez olyan mint Magyarországon a Zöldkártya a kocsira. Amennyiben ez nincs meg az autón, azt nem lehet eladni. Az eladó felek viszont szeretik nem megcsináltatni, szeretik azt mondani, hogy engednek az árból, csak csináltassa meg inkább a vevő. Ezzel csak annyi a probléma, hogy ha én mint vevő csináltatom meg a Smog Check-et és a kocsi nem megy át rajta, akkor megint én bukok egy rahedli pénzt. Bár vissza tudom vinni a kocsit az eladó félhez, de ennyi herce-hurca kell a fenének. Szóval csak úgy akarok kocsit venni, amely rendelkezik Smog Check-el. Valamint most már nézem a kocsinak a Title-jét (magyarul a forgalmi engedély) is. Hála Google barátunknak meg tudjuk nézni, hogy hányszor és hol volt a kocsi összetörve stb. 

Kezdek már teljesen profi lenni ebben. Lassan meg fogom kérni az autószerelő ismerősömet, hogy tanitson meg az olajcserére is, és akkor már ezzel sem kell majd rohangálnom. Viccet félre téve, lehet nem lenne rossz ötlet megtanulni.

Valójában ez a legnagyobb oka annak, hogy nem indultam el semerre sem az elmúlt hónapok alatt. Szerettem volna gyűjteni, ami baromi nehezen megy. Párszor béreltem ki autót, de csak 1-2 napokra, mert óriási pénzszórás. Remélem hamarosan ez a gond megoldódik. Lujzától vérző szivvel, de megválok és egy új kapcsolat veszi kezdetét.

1 megjegyzés:

  1. Az olajcsere nem nagy gáz. Az olajteknő alján a csavart kell tudni kicsavarni, de ha nincs annyi hely alatta, akkor előbb sík felületen az első kerekekkel 5 centi magas téglákra vagy fára felállni, hogy a felfogó edény alá férjen. Tudd meg előre, mennyi és milyen olaj kell a motorba, és akkor az is megvan, mekkora felfogó edényed legyen.
    Az olajszűrő rendszerint elérhető helyen van a motor oldalán, azt le kell tudni csavarni. Ha nem megy kézzel, akkor fillérekért kaphatsz fogót hozzá. Az újat felcsavarni viszont csak kézzel. A légszűrőt a légszűrőházat szétszedve kicserélheted. Ha esedékesek, a pollenszűrő és benzinszűrő cseréjét is meg tudod csinálni otthon.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.