2021. február 12., péntek

Életünk a Covid alatt

     Hihetetlen, hogy máris eltelt közel 1 év azóta, hogy lezárták a Világot. 1 évvel ezelőtt pont ilyenkor kezdtük a férjemmel tervezni, hogy átköltözünk Arizona Államba, mert Kalifornia Államban olyan mértékben elkezdtek felmenni az árak, hogy egy közeposztály beli családnak igencsak nehézkes a megélhetés. Már minden készen állt a költözésünkre, a lakásbérleti szerződés is meg volt irva, nekünk már csak alá kellett volna irnunk és indulhattunk is volna. De ekkor jött az Élettől egy nagy pofon, a Covid. Hirtelen mi is dilemmába estünk, hogy mit tegyünk, hiszen annyira hirtelen bezártak mindenkit, nem tudtuk mit jelentenek be 5 perc múlva újra. Végül aláirtunk még 1 évet itt Kalifornában ahol immáron már 3 éve lakunk. 


    Jó pár hónapon át bántuk egyébként, hogy nem költöztünk, de ugye mégis ki tudhatta előre, hogy 1 éven át online oktatás lesz majd, és a férjemnek nem kell bemennie az előadó terembe, hanem Zoom-on fog tanitani. Viszont, ha a másik oldalát nézzük a dolgoknak, minden okkal történik. Ha átköltöztünk volna, akkor nem valószinű, hogy tavaly ősszel végre olyan sok évnyi várakozás után elkezdek egy Főiskolát.

    Tavaly sajnos 8 év várakozás után sem sikerült haza jutni Magyarországra. Bár nagyon sok ismerősöm haza ment a nyár folyamán, vagy éppen ősszel, mi nem akartuk bevállalni a kockázatot. Valamint olyan gyakran és váratlanul törölték a járatokat, hogy nem szerettünk volna ezen sem anyagilag vesziteni. Igy inkább az Europába való utazással várunk addig, amig végre akadálytalanul lehet menni. Remélhetőleg 1-2 éven belül helyre áll minden.

    A bezártsággal megnőttek az online munkák számai is számomra. Igaz, a tavasszal úgy éreztem, hogy én kiégtem, nem dolgozom tovább online. Egyszerűen nem tudtam magyarázatot találni arra, hogy miért utasitom el folyamatosan az egyre növekvő klienseket. Nem tudtam nekik blog posztokat irni. Nem ment, és nem találtam rá magyarázatot. Ezért elkezdtem inkább másoknak való bevásárlással foglalkozni app-eken, ami itt az Egyesült Államokban egy igen szépen jövedelmező kereset, és nagyon flexibilis, ami a tanulás mellett nagyon sokat számit nekem. 

    Bár Magyarországra tavaly nem sikerült hazajutnunk, mi mégis próbáltunk egy kicsit kimozdulni. Igy sikerült elmenni Las Vegasba kedvezményes áron rögtön azután, hogy kinyithattak. Ezen kivül végre eljutottunk az Area 51-ba, és a Monument Valley-be, és a Gooseneckshez is.






    2020 ősze nagyon gyorsan telt, szinte észre sem vettük, hogy máris év vége van. Jó pár év kihagyás után el kellett kezdenem visszarázódni a tanulásba, persze mindezt Zoom-on keresztül, ami azért valljuk be, csalódás volt nekem, hiszen egy iskolapadba mégiscsak mássabb beülni. Valamint az Angol tanár oktatási morálján is meglátszott, hogy utálja az online tanitást. Heti 1 alkalommal volt Angol óra, ami a tanmenet szerint 4 órás kellett volna, hogy legyen. 
Nos, ő 1 óra után elköszönt, és kikapcsolta a Zoom-ot. Minden alkalommal... Oké, tudom, ki az a hülye aki ennek nem örül? Én! Én ennek egyáltalán nem örültem, hiszen annyira vártam már, hogy végre tanulhassak. A dolgozatok és rövid tesztek is amiket irni kellett neki eléggé nevetséges szinvonalon voltak. Még a férjem is meglepődött nagyon, hiszen egy English 101 osztálynak nem ilyen alacsony szinvonalúnak kellett volna zajlania. De végülis megbékéltem vele és úgy voltam ez az osztály legalább könnyű. 
A matematika nem volt az. Nagyon nem. Főleg nekem, aki hülye belőle. Mindig is csak átcsusszantam középiskolában is, itt is meglett a szükséges jegy.
A tavaszi félévemben nincsenek Zoom órák. Olyan szinten online megy minden, hogy YouTube videókat küldenek a tanárok, ahol előadják a tananyagot amit nekem végig kell hallgatnom, majd a Főiskola websitejára feltölteni a házi feladatot. Ez végülis annyiból jó, hogy nem vagyok órához kötve, akár éjjel is meghallgathatom a tananyagot. 


    Mit hoz(zott) eddig nekünk 2021? A férjem továbbra is online tanit Zoom-on, és már közölték velük, hogy nyár végéig online is maradnak a Főiskolák és Egyetemek, de kb. 90% biztosra mondták nekik egy múlt heti értekezleten, hogy 2021-ben teljesen online marad itt Kaliforniában az állami főiskolai oktatás. 
Mivel eltelt 1 év, és megbántuk, hogy tavaly nem költöztünk el a számunkra élhetetlenné vált Kaliforniából, eljött az idő, hogy megkeressük az új lakóhelyünket. 
Arizóna kiesett a látókörünkből, hiszen az elmúlt 1 év alatt olyan sokan költöztek át a szomszédos Államba Kaliforniából, hogy elég szépen elkezdtek menni ott is fel az árak. Annak a lakásnak amit szerettünk volna tavaly kivenni, idén már közel $300-al felment az ára és kb. csöbörből vödörbe esnénk ha oda költöznénk, ugyanis abszolút nem spórolnánk, vagy legalábbis nagyon minimálisan. Nevada Államban is hasonló árakkal lehet most már találkozni mint Arizónában. Igy esett a választásunk Texasra.

    2 héttel ezelőtt elmentünk 1 hétre Texasba, mert a férjem még nem járt ott és szerette volna megnézni. Meglepetésemre nagyon megtetszett neki az Állam, az emberek kedvessége, és nem beszélve az árakról. Jelentkeztünk is egy lakásra amit szinte azonnal meg is kaptunk. A lakás 25%-al nagyobb mint amiben most vagyunk és közel $1000-al olcsóbb a havi bérleti dija. Egy gallon benzin pedig másfél dollárral olcsóbb, mint itt nálunk Kaliforniában. Nem is volt kérdés tovább, hogy költözzünk-e. A férjem már talált ott is állást, az én munkám pedig helyfüggetlen. A főiskolával is szerencsésnek mondhatom magamat, szerencsére minden creditemet át tudom vinni egy ottani főiskolára.

    Egyelőre itt tartunk, igy 2021 második hónapjának a közepén. Egy hónap múlva pedig ha minden jól megy, egy új fejezetet kezdünk meg az életünkben. 







4 megjegyzés:

  1. De jó hogy írtál! :D Már kíváncsi voltam, hogy hogy folytatódott a történetetek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most láttam csak a kommentet, ne haragudj :) Örülök, ha már vártad a bejegyzéseket.

      Törlés
  2. Esetleg annyit megirnàl, hogy hol Texasban, mert elèg nagy... ès mèg egy kèrdès, mièrt nem lehet megorizni a munkahelyet, neked folytatni az elkezdett foiskolàt, ha ugyis minden online folyik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, de most láttam csak a kommentet. New Braunfelsbe költöztünk. Az iskolát azért nem tudom folytatni Kaliforniában, mert már nem abban az államban élek és emiatt sokkal drágább lenne. Most próbálok át transzferálni egy itteni főiskolára.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.