2015. augusztus 11., kedd

Búcsú a Lego várostól...

Az elmúlt 10 évben nagyon sokadjára (nem számolom már) viszont az Egyesült Államokban eltöltött 3 év alatt negyedjére fogok költözni, és ezzel együtt Államot váltani. A Magyarországon belüli költözéseimnek az oka az volt, hogy mindig új városba kerültem mint rendőr, az itteni folyamatos vándormadár életmódomnak pedig az okozója az, hogy szabad vagyok, és megtehetem, hogy ha valahol nem érzem jól magamat, akkor egyszerűen csak összepakolok és megyek. Nyilván, ha lenne gyerek és férj, ez mind másképpen működne, de (szerencsére?! pechemre?!) még egyikkel sem rendelkezem. 



Akárhogyan is nézzük, bárki bármit mond, egy költözés mindig mindenkit megvisel lelkileg, csak valakit jobban, mig másokat kevésbé. A búcsúzás, az elengedés mindig fájó tud lenni, kinek könnyebben megy, kinek nehezebben. Mindig otthagyunk egy darabkát magunkból, de ezzel együtt el is viszünk egy másik darabot. Valamint az, hogy az adott helyen eltöltött idő alatt kialakult "barátságaink" mennyire igazak és tartósak, ez a költözéseink alkalmával is bebizonyosodik.


Emlékszem az utolsó estémre Texasban mielőtt New Yorkba jöttem. A szobatársammal nagyon sokáig fent voltunk és nem akartuk elhinni, hogy másnap én valóban elfogok költözni Texasból és egészen a Nagy Almáig meg sem állok. Nagyon féltem a várostól, hiszen "olyan nagy" (mindketten vidéki gyerekként legalábbis ezt gondoltuk). Valójában nem is igazán New Yorktól féltem hanem attól, hogy ez lesz az első olyan utam és költözésem egyben, ahová teljesen egyedül megyek. 2 és fél napot buszoztam egyhuzamban mire San Antonioból New Yorkba értem. A buszutam során szembesültem életemben először azzal a ténnyel, hogy az emberek igenis jók és segitőkészek. Hihetelen sok segitséget kaptam számomra vadidegen emberektől ezalatt a 2 és fél nap alatt, valamint a társaság sem hagyott kivetni valót maga után. Hiába váltottunk többször buszt, szinte mindvégig ugyanazok az emberek voltak a buszon.


Viszont kanyarodjunk vissza most New Yorkra, hiszen ez az a város amelytől most búcsúzom, amelynek nagyon sokat köszönhetek az elmúlt 3 év alatt összességében. Rengetegett kaptam tőle, de nagyon sokat el is vett. Ebben a városban teljesedtem ki igazán, itt lettem azzá, aki most vagyok. Az elmúlt 21 hónap alatt amig itt éltem sikerült mindent elérnem azokból az álmokból, amelyeket kitűztem magam elé 2013 novemberében amikor megérkeztem. Nagyon sokat sirtam, de még ennél is többet nevettem. Éltem 2 hétig luxuskörnyezetben az Upper West Sideon, de nem éltem Szex és New York életet. Sok helyre eljutottam innen, de mindig visszatértem. Volt nagyon sok pénzem, de voltam szegény is. Lettek nagyon jó barátaim, de sokan kiléptünk egymás életéből. Volt időszak amikor imádtam itt élni, de volt olyanis amikor a pokolba kivántam.


Most újra búcsúzom, újra költözöm, újra elhagyom a számomra egyszerre imádott és utált helyeket, összeszorult gyomorral búcsúzom a számomra nagyon közel álló személyektől, akiktől nagyon sokat kaptam az elmúlt másfél év alatt. Búcsúzom a lakóhelyemtől, az utcáktól, még az általam annyira nagyon gyűlölt, iszonyatosan tömött és rémesen hideg metrótól is. Az életem egy újabb szakaszát kezdem most el, egy újabb költözéssel, az élet furcsa fintora ként egy olyan államba való költözéssel, ahová nem gondoltam volna, hogy valaha is vissza fogok térni. 
"If you don't like where you are, move. You are not a tree." - vagyis, ha nem érzed jól magad ott ahol vagy, mozdulj meg. Nem vagy fa.


Én azt az elvet vallom, hogy ha valahol nem érezzük jól magunkat, akkor bizony nem szagad sokáig leragadni és húzni a dolgot. Most nagyon sokáig húztam a költözés gondolatát magamban. Idén januárban amikor a Los Angeles-i kirándulásom után visszajöttem már tudtam, hogy nem akarok New Yorkban tovább maradni. Mégis maradtam. Rágódtam, töprengtem, hogy mit és merre hogyan tovább. Egészen mostanáig gondolkodtam az elmúlt 7 hónapban, hogy menjek vagy maradjak. Teljesen összezavarodtak a gondolataim, nem találtam a helyemet, ideges voltam, a barátaim agyára mentem, sokszor álmatlan éjszakáim voltak mert nem tudtam hogyan tovább annak ellenére, hogy nagyon jó munkám van. Végül mostanra sikerült meghoznom a döntést, hogy megyek, de nem fájó szivvel, hanem boldogan. 

Boldogan hagyom itt ezt a várost, amely megtanitotta nekem, hogy ha komolyan és őszintén hiszünk az álmainkban, akkor mindenre képesek vagyunk az életben. Hihetetlen büszke vagyok magamra és mindarra amit az elmúlt 21 hónap alatt elértem, és ezt mind New Yorknak köszönhetem. Boldogan hagyom itt ezt a várost, amely bebizonyitotta nekem, hogy a legjobban a saját félelmeinktől félünk és ha ezt legyőzzük, akkor bármire képesek vagyunk amit csak szeretnénk. Boldogan hagyom itt ezt a várost, ahol több jóbarátomat hagyom itt mert tudom, hogy ez a búcsúzás nem örökre szól. Boldogan hagyom itt ezt a várost annak ellenére, hogy úgy érzem befogadott engem magába. Boldogan hagyom itt ezt a várost, amely bebizonyitotta nekem, hogy még ha a padlónál is mélyebbről kezdjük, igen magasra juthatunk fel azon a bizonyos létrán.


2012 tavaszán, amikor még csak a gondolataimban volt az Amerikába való költözésem a barátnőm azt mondta nekem "ha már gondolkodol rajta, akkor meg fogod tenni". Ez tényleg igy van. Én ezt a mostani lépésemet 7 hónapig gondolkodtam túl. Nem szabad. Mindenkinek azt javaslom, hogy ne várjon hosszú heteket vagy akár hónapokat a költözéssel ha már nem érzi magát jól egy adott helyen. Nem szabad negativ és pesszimista gondolatú emberekkel körül vennünk magunkat és hagynunk, hogy a szavaikkal és a saját félelmeiket ránk kivetitve és azt elhitetve velünk visszatartsanak minket. Egyszer mindenki megtalálja a helyét a Világban, hiszem, hogy én is megfogom. De ameddig nem, addig is kihasználom a lehetőségeimet és utazom és ezzel együtt folyamatosan búcsúzom, megismerem a világot és az embereket. Olyan még nem volt, hogy ne legyen valahogy. Az élet mindig mindenkinek megmutatja a helyes utat, csak tudni kell a jeleket észrevenni, nem szabad úgy élni mint a ló amikor a szemellenző rajta van és csak előre lát. Saját magunkra és a megérzéseinkre kell hagyatkozni és nem hagyni másokat, hogy beleszóljanak az életünkbe, vagy esetleg irányitani akarják azt. Ki kell zárni mindenféle negativ gondolatot a fejünkből és csak arra gondolni, hogy a felhők felett mindig süt a Nap. Tehát akkor nagy levegő, és  tessék elindulni!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, jó bejegyzés! Minden jót kívánok Neked! Azt lehet tudni, hogy hova mész? Sok sikert mindenhez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Melegebb éghajlatra teszem most át a székhelyemet egy időre, azon belül is South Floridába :)

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.