Amikor bárhová is elindulunk javaslom, hogy még indulás előtt mindenki olvasson utána, hogy mi fogja várni, legyen ideje megbékélni a gondolattal. Ne essetek bele abba a hibába, ami velem történt a Floridából Texasba való átköltözésemkor.
Soha nem fogom elfelejteni, már körülbelül fél úton lehettünk valahol Missisippiben. Éjfél körül járhatott, amikor Zsolti vezetés közben hirtelen felém fordult és megkérdezte, hogy "na és a skorpiókkal hogy állsz?". Értetlenül néztem rá, hogy miért kérdez ilyet. Bevallom őszintén egyáltalán nem olvastam utána semminek, hiszen annyira hirtelen jött a költözés, mindenre egy napunk volt, hogy elintézzük. Kigyókról tudtam, de másra nem is igazán gondoltam. Mivel Zsolti már korábban is élt Texasban igy útközben elmagyarázta nekem, hogy mire legyek majd felkészülve, mindig mielőtt a cipőmet felhúzom nézzek bele először, az ágy alá és a lábam elé nézzek mindig legelőször.
Lefagyva hallgattam a történeteit a kocsiban majd gondoltam "áhhhh, majd csak lesz valahogy". Igen, lett valahogy. Valahol titkon, mélyen biztam benne, hogy engem ezek a kedvencek el fognak kerülni, nem fogok velük találkozni. Sajnos nem igy lett. Mivel a Resort ahol dolgoztam egy tó környékén volt, eléggé sziklás helyen, bizony nem volt nehéz nem bele botlani egy-egy skorpióba, kigyóba, pókba akár még bent a szobában is. Sokszor előfordult az ágy alatt, a WC mögött, a kád szélén, vagy akár a nedves szennyes törölközők között. Őszinte leszek, nekem mindig a torkomban dobogott a szivem amikor új szobába mentem mindaddig, amig át nem néztem a szobát. A legviccesebb az egészben, hogy a régóta ott élők mindezekre csak legyintenek de nekünk Európaiaknak igen csak furcsa ezeket a dolgokat megszokni.
Egyszer történt egy olyan eset is, hogy amikor a szemetet vittem ki a szobából, nem volt kedvem kerülni egy nagyot a konténerekig a járdán, igy átvágtam a kavicságyáson, ahol is természetesen elfeledkeztem magamról és nem néztem a lábam elé. Már csak arra lettem figyelmes amikor a kigyó gyorsan elkúszott mellettem. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy mennyire megijedtem. Egyszer találkoztam fekete özveggyel is az egyik épület lépcsőfordulójában, valamint nem ritka a piros darázs sem Texasban. A piros darázs annyiban különbözik az általunk ismert darázstól, hogy mint a neve is elárulja, piros a szine, nagyon kisebesedik a csipés és fáj is. Elég sokára is gyógyul be, ami elég kellemetlen tud lenni.
De mielőtt azt hinnétek, hogy csak "félelmetes állatkák" vannak Texasban, akkor tévedtek. Találkoztam szebbnél szebb pillangókkal, gyönyörűbbnél gyönyörűbb madarakkal, többek között kolibrivel is. Mégis a tanulság, hogy NEM indulunk útnak megfelelő felkészülés nélkül!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.