2015. augusztus 13., csütörtök

Hogyan pakolj okosan költözéskor!

Egy költözésnek a fejfájás állandó velejárója. Teljesen mindegy, hogy csak a másik utcába, vagy másik országba költözünk, az mindig hatalmas stresszel és kimerültséggel jár. A lakóhelyünktől való búcsúzás mellett a pakolás nehézségei okozzák mindig a legnagyobb problémát. Az ember hajlamos mindig azt gondolni, hogy nincs is sok cucca, de költözés során döbbenünk rá, hogy mennyi felesleges dolgot vagyunk képesek felhalmozni, és azt hónapokon, éveken keresztül tárolni megfeledkezve arról, hogy nekünk ez is van. Aztán mikor a kezünkbe akad pakoláskor, már nem is nagyon emlékszünk rá, hogy valójában mi is volt az oka annak, hogy mi ezt a valamit megtartottuk.



Én most újra költöztem. Amikor az ember egy olyan vándormadár életmódot él mint például én, akkor egy idő után szépen lassan a saját hibájából tanulva rájön, hogy mi is az amit megtarthat, és mi az ami azonnal kuka. Legalábbis azt hittem én, hogy tanultam a saját hibámból. Tévedtem. Amerikába 3 évvel ezelőtt összesen 1 darab bőrönddel érkeztem Floridába. Külföldön az ember sajnos hajlamos beleesni a "vásárlási lázba" ugyanis külföldön a márkásabb termékekhez az itteni fizetéshez viszonyitva sokkal olcsóbban juthat hozzá az ember, mint Magyarországon. Sikerült az első másfél évembe nekem is beleesnem. Szépen megnőtt a ruhatáram, majd amikor Texasból New Yorkba költöztem csak vakartam a fejemet, hogy most akkor hogyan tovább, ugyanis az állandó melegből költöztem vissza a négy évszak városába, ráadásul Novemberben. Mivel nem voltak téli ruháim, igy egyszerű volt a selejtezés. Amióta New Yorkban éltem, próbáltam visszafogni magamat, és nem vásárolni semmit, hiszen volt éppen elegendő ruhám. Hébe-hóba vettem persze amit nagyon muszáj volt, de  nem vittem túlzásba. Legalábbis a mostani költözésemig ezt hittem. Most ismét vakartam a fejemet, hogy mi legyen. Mi az ami jön velem, és mi az ami itt marad.



A legnehezebb dolog egy költözéskor az a tárgyaktól való megválás. Nekem is nehézséget okozott megválnom némely darabomtól. De mivel tudtam, hogy mi az a mennyiség amit magammal akarok vinni, igy muszáj volt rávennem magamat a szelektálásra.
  1. A legfontosabb dolog, hogy általában azért költözünk, mert egy új, egy jobb életet szeretnénk kezdeni. Tehát ha igy döntöttünk, akkor NE cipeljük magunkkal a múltunkat, mert ameddig azt visszük, bizony folyamatosan emlékeztetni fog rá és nem fogunk tőle tudni megszabadulni. 
  2. NE ragaszkodjunk tárgyakhoz! Megtanultam, hogy minden tárgy pótolható. Pólót, nadrágot, fehérneműt a legkevesebb pénzből tudunk venni. Ha nem vagyunk divatmániások, akkor akár hosszú hónapokon keresztül is tudunk ugyanazokban a darabokban járni. Egyébként is minek kell nekünk minden napra új ruha? Gondoljunk bele, hogy mi az a munka, amit dolgozni fogunk. Ha olyan munkahelyünk lesz ahol egyenruha van vagy pedig egy állandó öltözet mint például a takaritásnál, akkor egyértelmű a dolog, hogy a munkahelyre nem kell ruhát viselnünk. Nyilván ezzel nem azt mondom, hogy munkaidőn kivül ne legyünk csinosak, de meg lehet a módját találni annak is, hogy ezt a problémát kiküszöböljük. Senki nem fog minket leszólni, ha már látta rajtunk egyszer ugyanazt a ruhát. Ne legyünk már sznobok.
  3. Gondolkozzunk el azon, hogy milyen éghajlatú helyre költözünk. Ha tudjuk, hogy például az állandó nyárba megyünk, akkor feleslegesen ne vigyünk bundakabátot, csizmát és vastag pulóvert. Ellenben legyen nálunk 5-6 póló, pár rövidnadrág, papucs és fürdőruha. Vagy ha olyan helyre megyünk ahol folyamatosan hűvösebb van, akkor megint egyértelmű a dolog. Ha mégis melléfognánk, akkor még mindig ott van a ruházati bolt, ahol azonnal szert tudunk tenni a megfelelő öltözékre.
  4. Nyilván mindenkinek van olyan kis ajándéktárgya, kabalája amit szülőktől, barátoktól kapott az elmúlt évek során, és azt cipeli magával mindenhova. Igen, nekem is vannak, bár leginkább már csak voltak. Nyilván, ha egy miniatűr dologról van szó, az elfér a kistáskánkban, de a nagyobbakkal már gondban vagyunk. Gondoljunk csak bele, hogy például kaptunk egy plédet ajándékba 2 évvel ezelőtt. Ezt a plédet az elmúlt 2 évben hányszor is használtuk? Egyáltalán elővettük a bőröndből? Nem? Nos, akkor minek vigyük magunkkal tovább? Nyilván persze számunkra kedves emberektől kaptuk, de nem a tárgy miatt lesz valaki számunkra kedves. Ha eddig nem vettük hasznát, ezek után sem fogjuk.
  5. Ha végre sikerült kiszelektálnunk mindent és elférünk a bőröndünkben, akkor ugye itt maradt a rengeteg holmi. Na de mit is csináljunk vele? Hova tegyük? Hiszen innen elmegyünk, itt nem tudjuk tovább tárolni. Én személy szerint jótékonykodni szoktam. Amikről tudom, hogy maradnak, azokat el szoktam vinni a legközelebbi olyan gyűjtőhelyre, ahol a rászorulóknak gyűjtenek ruhaneműket, játékokat és minden olyan dolgot, ami egy élethez szükséges. Mert amig mi megengedhetjük magunknak, hogy majd az új életünkben új ruhákkal, tárgyakkal ruházzuk fel magunkat, addig mások a mi levetett darabjainknak fognak úgy örülni, mintha most vették volna ők is a boltban.
Mint láthatjuk, a költözés bizony nem egyszerű dolog. De ha a fentebb emlitett pontokat betartjuk, az bizony nagyban megkönnyitheti a dolgunkat a pakolás során.

2015. augusztus 11., kedd

Búcsú a Lego várostól...

Az elmúlt 10 évben nagyon sokadjára (nem számolom már) viszont az Egyesült Államokban eltöltött 3 év alatt negyedjére fogok költözni, és ezzel együtt Államot váltani. A Magyarországon belüli költözéseimnek az oka az volt, hogy mindig új városba kerültem mint rendőr, az itteni folyamatos vándormadár életmódomnak pedig az okozója az, hogy szabad vagyok, és megtehetem, hogy ha valahol nem érzem jól magamat, akkor egyszerűen csak összepakolok és megyek. Nyilván, ha lenne gyerek és férj, ez mind másképpen működne, de (szerencsére?! pechemre?!) még egyikkel sem rendelkezem. 



Akárhogyan is nézzük, bárki bármit mond, egy költözés mindig mindenkit megvisel lelkileg, csak valakit jobban, mig másokat kevésbé. A búcsúzás, az elengedés mindig fájó tud lenni, kinek könnyebben megy, kinek nehezebben. Mindig otthagyunk egy darabkát magunkból, de ezzel együtt el is viszünk egy másik darabot. Valamint az, hogy az adott helyen eltöltött idő alatt kialakult "barátságaink" mennyire igazak és tartósak, ez a költözéseink alkalmával is bebizonyosodik.


Emlékszem az utolsó estémre Texasban mielőtt New Yorkba jöttem. A szobatársammal nagyon sokáig fent voltunk és nem akartuk elhinni, hogy másnap én valóban elfogok költözni Texasból és egészen a Nagy Almáig meg sem állok. Nagyon féltem a várostól, hiszen "olyan nagy" (mindketten vidéki gyerekként legalábbis ezt gondoltuk). Valójában nem is igazán New Yorktól féltem hanem attól, hogy ez lesz az első olyan utam és költözésem egyben, ahová teljesen egyedül megyek. 2 és fél napot buszoztam egyhuzamban mire San Antonioból New Yorkba értem. A buszutam során szembesültem életemben először azzal a ténnyel, hogy az emberek igenis jók és segitőkészek. Hihetelen sok segitséget kaptam számomra vadidegen emberektől ezalatt a 2 és fél nap alatt, valamint a társaság sem hagyott kivetni valót maga után. Hiába váltottunk többször buszt, szinte mindvégig ugyanazok az emberek voltak a buszon.


Viszont kanyarodjunk vissza most New Yorkra, hiszen ez az a város amelytől most búcsúzom, amelynek nagyon sokat köszönhetek az elmúlt 3 év alatt összességében. Rengetegett kaptam tőle, de nagyon sokat el is vett. Ebben a városban teljesedtem ki igazán, itt lettem azzá, aki most vagyok. Az elmúlt 21 hónap alatt amig itt éltem sikerült mindent elérnem azokból az álmokból, amelyeket kitűztem magam elé 2013 novemberében amikor megérkeztem. Nagyon sokat sirtam, de még ennél is többet nevettem. Éltem 2 hétig luxuskörnyezetben az Upper West Sideon, de nem éltem Szex és New York életet. Sok helyre eljutottam innen, de mindig visszatértem. Volt nagyon sok pénzem, de voltam szegény is. Lettek nagyon jó barátaim, de sokan kiléptünk egymás életéből. Volt időszak amikor imádtam itt élni, de volt olyanis amikor a pokolba kivántam.


Most újra búcsúzom, újra költözöm, újra elhagyom a számomra egyszerre imádott és utált helyeket, összeszorult gyomorral búcsúzom a számomra nagyon közel álló személyektől, akiktől nagyon sokat kaptam az elmúlt másfél év alatt. Búcsúzom a lakóhelyemtől, az utcáktól, még az általam annyira nagyon gyűlölt, iszonyatosan tömött és rémesen hideg metrótól is. Az életem egy újabb szakaszát kezdem most el, egy újabb költözéssel, az élet furcsa fintora ként egy olyan államba való költözéssel, ahová nem gondoltam volna, hogy valaha is vissza fogok térni. 
"If you don't like where you are, move. You are not a tree." - vagyis, ha nem érzed jól magad ott ahol vagy, mozdulj meg. Nem vagy fa.


Én azt az elvet vallom, hogy ha valahol nem érezzük jól magunkat, akkor bizony nem szagad sokáig leragadni és húzni a dolgot. Most nagyon sokáig húztam a költözés gondolatát magamban. Idén januárban amikor a Los Angeles-i kirándulásom után visszajöttem már tudtam, hogy nem akarok New Yorkban tovább maradni. Mégis maradtam. Rágódtam, töprengtem, hogy mit és merre hogyan tovább. Egészen mostanáig gondolkodtam az elmúlt 7 hónapban, hogy menjek vagy maradjak. Teljesen összezavarodtak a gondolataim, nem találtam a helyemet, ideges voltam, a barátaim agyára mentem, sokszor álmatlan éjszakáim voltak mert nem tudtam hogyan tovább annak ellenére, hogy nagyon jó munkám van. Végül mostanra sikerült meghoznom a döntést, hogy megyek, de nem fájó szivvel, hanem boldogan. 

Boldogan hagyom itt ezt a várost, amely megtanitotta nekem, hogy ha komolyan és őszintén hiszünk az álmainkban, akkor mindenre képesek vagyunk az életben. Hihetetlen büszke vagyok magamra és mindarra amit az elmúlt 21 hónap alatt elértem, és ezt mind New Yorknak köszönhetem. Boldogan hagyom itt ezt a várost, amely bebizonyitotta nekem, hogy a legjobban a saját félelmeinktől félünk és ha ezt legyőzzük, akkor bármire képesek vagyunk amit csak szeretnénk. Boldogan hagyom itt ezt a várost, ahol több jóbarátomat hagyom itt mert tudom, hogy ez a búcsúzás nem örökre szól. Boldogan hagyom itt ezt a várost annak ellenére, hogy úgy érzem befogadott engem magába. Boldogan hagyom itt ezt a várost, amely bebizonyitotta nekem, hogy még ha a padlónál is mélyebbről kezdjük, igen magasra juthatunk fel azon a bizonyos létrán.


2012 tavaszán, amikor még csak a gondolataimban volt az Amerikába való költözésem a barátnőm azt mondta nekem "ha már gondolkodol rajta, akkor meg fogod tenni". Ez tényleg igy van. Én ezt a mostani lépésemet 7 hónapig gondolkodtam túl. Nem szabad. Mindenkinek azt javaslom, hogy ne várjon hosszú heteket vagy akár hónapokat a költözéssel ha már nem érzi magát jól egy adott helyen. Nem szabad negativ és pesszimista gondolatú emberekkel körül vennünk magunkat és hagynunk, hogy a szavaikkal és a saját félelmeiket ránk kivetitve és azt elhitetve velünk visszatartsanak minket. Egyszer mindenki megtalálja a helyét a Világban, hiszem, hogy én is megfogom. De ameddig nem, addig is kihasználom a lehetőségeimet és utazom és ezzel együtt folyamatosan búcsúzom, megismerem a világot és az embereket. Olyan még nem volt, hogy ne legyen valahogy. Az élet mindig mindenkinek megmutatja a helyes utat, csak tudni kell a jeleket észrevenni, nem szabad úgy élni mint a ló amikor a szemellenző rajta van és csak előre lát. Saját magunkra és a megérzéseinkre kell hagyatkozni és nem hagyni másokat, hogy beleszóljanak az életünkbe, vagy esetleg irányitani akarják azt. Ki kell zárni mindenféle negativ gondolatot a fejünkből és csak arra gondolni, hogy a felhők felett mindig süt a Nap. Tehát akkor nagy levegő, és  tessék elindulni!

2015. augusztus 5., szerda

Te voltál már kinai étteremben?

Nem tudom ki hogy van vele, de én személy szerint kinai kaját eddig még csak a mi európaiak által ismert szokásos módon ettem. A jól bevált szezámos csirkét, bourbon csirkét, rizst, tésztát és társait. Ma délután szerencsém volt egy igazi, valódi kinai étterembe eljutni és úgy enni a "kinait" ahogy azt ők teszik.


Számomra nagyon meglepő volt az, hogy mindenki előtt ott volt egy főzőlap. A kinai ismerősöm mondta, hogy ez mind azért van, mert nyersen fogják az ételt kihozni és mindenki azt válogat össze amit szeretne, és magának főzi majd meg az előtte lévő főzőlapon helyet foglaló kis fazékban. Mivel a személyzet is kinai volt valamint én és a barátnőm is most jártunk először ilyen helyen, igy a rendelést a kinai ismerősünkre biztuk.



Amint Yoko felvette a rendelést mondta, hogy menjünk el a folyosó végén található pulthoz, ahol a szószok találhatóak, és válogassuk össze magunknak, hogy milyen szószba szeretnénk majd a már általunk megfőzött ételt mártogatni. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere.


A kihozott tálon minden volt, inyenceknek megkóstolni kötelező! Volt rák, tinthal, polip és mindenféle tentegri herkentyű, rizstésza, kukorica, különböző kinai zöldségek, mini virsli, csirkemell, valamint a kép jobb oldalán lévő szalonnára emlékeztető dolog pedig nem más, mint sertés hús volt. Ezeket mindenki magának összeválogatta, és az előtte lévő kis lábasba beledobálva megfőzte.


A már megfőtt ételt pedig a magad által összeválogatott szószokba mártogatva pálcikával megetted. Én nem tudok (sajnos még mindig) pálcikával enni, pedig próbálkozom, próbálkozom, igy villával fogtam hozzá.


Merőben más izvilág ez igy, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Bár gondolom azt mindenki tudja, vagy legalábbis sokan, hogy az általunk ismert kinai kaják azért a mi szájizünk szerint vannak elkészitve. Javaslom mindenkinek, ha mód van rá, akkor látogasson el egy valódi kinai étterembe, és ismerje meg az ázsiai kultúrát.







2015. augusztus 1., szombat

Amikor Hollywood New Yorkba költözik

Szerintem a Világon olyan ember nincs, akinek ne lenne legalább 1 olyan kedvenc filmje, vagy TV sorozata, amely ne játszódott volna New York Cityben. Nekem több ilyen is van, ezért is örülök, hogy itt lehetek és nap, mint nap csodálhatom ezeket a helyszineket. Ha valaki hosszabb időt tölt el New Yorkban, a leghiresebbeket érdemes felkeresni.


Az egyik ilyen örökérvényű és megunhatatlan, a Jóbarátok cimű TV sorozat. Bár a jeleneteket nem New Yorkban vették fel, azért a sorozatban hébe-hóba egy-egy ismerős helyszin mindig felbukkan. Ez az épület pl. Manhattan Village negyedében található a Bedford és Grove Street sarkán. Az épület aljában a The little owl nevezetű étterem található. Ezt az épületet "használták fel" a srácok lakhelyélül.


Nálam szintén nagy kedvencek közé tartozik a Szex és New York cimű sorozat. A Jóbarátok mellett ezt is tudnám 24/7-ben nézni megállás nélkül. Carry Bradshaw lakása a film szerint az Upper East Side-on található, pedig valójában az eredeti épület a Perry Street-en található. Még mindig túristák tömege látogatja az épületet és készit fotókat. Az ajtóba felmenni sajnos nem lehet, le van zárva egy lánccal.


És persze ha New York, akkor természetesen Reszkessetek betörők. A Plaza Hotel a 5th AVE-n a Central Park Upper East Side oldali bejáratánál található. Az épület Lobbyjába be lehet menni, fényképeket késziten, valamint több üzlet és étterem is található.



Persze a sor végtelen hosszú, hiszen kismillió filmet forgattak itt, nekem pedig szerencsém volt nagyon sok helyszinre eljutnom a szabadidőmben. Ha a Facebook oldalamra kattintotok, több fényképpel is találkozhattok.




2015. július 30., csütörtök

Agyfagyáááááááás

Biztosan sokan láttátok már amerikai filmekben (leginkább régebbi filmekben) amikor nyári szünetben a gyerekek beszaladnak a boltba, és a fejüket egy kar alá dugják, amelyből fagyi szerű valami folyik kifelé, és úgynevezett brainfreez-t, vagyis agyfagyást kapnak. Én 3 éve vagyok Amerikában, de még sosem ettem Frozen yogurtot, egészen 2 héttel ezelőttig, de akkor aztán igencsak adtunk a kalóriáknak!


A Frozen yogurt (vagy ahogyan még szokták nevezni Frogurt vagy Frojo) abban különbözik a fagyitól, hogy ez valóban yogurt, csak fagyasztva van és te magad döntheted el, hogy melyik kart húzod meg és mennyit teszel a kis edénykédbe. 




Az egészben az a jó, hogy poundra mérik a yogurtot, tehát az edénynek a telitett súlya számit majd a mérlegen, közben pedig annyi féle-fajta yogurotot tehetsz bele a edénykédbe, amennyit csak szeretnél, majd ezt követően azzal izesited, amivel csak akarod a gumicukortól kezdve a különféle csokiba mártott vagy natúr magokon keresztül egészen a gyümölcsig.




Maga a helyiség is magával tudja az embert ragadni, mert elég kis hangulatos, akár még randira is tökéletesen szolgáló helyek.




Ha Amerikában jártok, vagy esetleg itt éltek és még nem voltatok ilyen helyen, mindenképpen javaslom a bakancslistára felirni. Az itt elköltött összeg sem vészes, a legelső képen látható adag kb. 20 dollárba került, és hárman fogyasztottuk el. 









2015. július 26., vasárnap

"Ami Vegasban történt, az ott is marad"


Na jó, majdnem Vegasban. Néhány hete Casino városban jártam, de nem Las Vegasban, hanem a hozzám sokkal közelebb lévő Atlantic City-ben. Bár a Bakancslistámon rajta van Vegas, szóval Vegas baby hamarosan jövök!


Sose jártam korábban casinoban, csak filmekben láttam, hogy hogyan is néz ki. Először azzal a tervvel indultam, hogy majd szólok George Clooneynak, hogy dobjuk már össze azt a bandát megint, és akkor hajrá Casinok!! De rájöttem, ő már sajnos túl öreg. Nos, igen. Ross dokinak csudajó volt, de azok az idők már sajnos elszálltak. Igy maradt az a remény, hogy a Vegasi Vakáció Chevy Chase-es filmből ismert módon mint Russty majd én szépen rángatom a félkarú rabló karjait, és nyerek majd azonnal 5 hiperszupercsudi járgányt kezdők szerencséje ként. Megsúgom, ez sem történt meg...


Greyhound busszal mentünk New Yorkból, közel 2 órát kellett utazni, hogy oda érjünk. Közvetlen buszok indulnak a Casinokhoz. Ha a Greyhoundot választod szállitó eszközként, akkor a Casino azt úgy hálálja meg neked, hogy a buszjegyed mellé kapsz egy 25 dollárról szóló kupont, amit az adott Casinoban lejátszhatsz. A mi buszunk a Caesar Casinohoz ment, igy a kártyát csak abban a Casinoban tudtuk használni. Viszont készépénzzel bármelyik más Casinoban játszhatsz Roulettet, Black Jacket vagy amit akarsz.


A Casinok telis-tele vannak játékgépekkel. Sokkal több játékgép van, mint pl. Roulett asztal. Kicsit csalódás ként ért, hogy már nem potyog ki az apró az alján, ha nyersz, hanem mivel a fent emlitett kártyával játszol, arra megy a pénz. A gépeket ugyanúgy kell használni, mintha egy bankautomata lenne. Csak beledugod a nevedre kiállitott kártyát és már játszhatsz is. Vagy akár rendelhetsz innivalót. Lehet mindent amit csak szeretnél, üditőt, vizet, sört, cocktailt. Ez mind teljesen ingyen van, a lényeg, hogy te tegyél a kártyádra pénzt és azt szépen játszd el. Közben pedig akkor és annyiszor rendelsz, ahányszor csak szeretnél.


Bent a Casinokban fényképet tilos csinálni. Rám is rám szóltak (többször is). Én még videókat is készitettem. 


Atlantic City más mint Las Vegas. Ugyebár még Vegasban nem jártam, de egyértelműen csak más lehet, hiszen Atlantic City az Atlanti-óceán partjára épült, van egy szép Boardwalk tele bazárosokkal, múzeumokkal, étkezdékkel, valamint a sok Casinoval. Mondjuk azért olyan sok nincs, de pénzt költeni azt simán lehet. 


A gépek mellett én kipróbáltam a Roulettet is. Aztán, hogy kezdők szerencséje volt, vagy baromi jó játékos vagyok-e, de nyertem egy picit. A buszjegyem árát visszakaptam, plus egy icipicit, ami a nasit még fedezte. A fékarú rablóknál tapasztalaton kivül mást nem szereztem. Mindenesetre egy újabb felejthetetlen élménnyel bővült az emlékeim listája, és igy most már sokkal felkészültebben mehetek majd egyszer Vegasba (remélhetőleg nem egy kis templomba)!!


2015. július 20., hétfő

3 év után újra Magyarországon

Na jó, azért nem teljesen, de ha azt nézzük akkor hivatalosan otthon voltam. Egyébként csak a New York-i Főkonzlátusig juttam. 


"Magyarország"ra való látogatásomnak az oka nem más volt mint az, hogy új Útlevelet kellett készittetnem. Bár a régi még egy teljes évig érvényes, de biztos ami biztos alapon inkább elmentem és kértem egy újat, ezúttal már 10 éveset. Igen, igen, tudom okos én, az előző csak 5 éves volt. 


Namármost, az egész úgy zajlik, hogy a Konzulátus honlapján bizony ott van az ügyfélfogadási idő, ami Hétfő, Szerda és Csütörtök reggel 9.30 és délután 1.30 között van. A honlap szerint csakis időponttal rendelkezve lehet menni a Konzulátusra Vizumot vagy Útlevelet igényelni. Nos, én két héttel ezelőtt meg is kértem az időpontomat.


9.40 körül voltam ott, szépen be is sétáltam és az ablakos néni közölte velem, hogy húzzak sorszámot. Kérdezem én, hogy ugyan miért? Hiszen nekem időpontom van. A néni közölte, hogy az teljesen lényegtelen, akkor is kell sorszámot húzni. Mindezt persze a tipikus jó magyar mentalitással és egy jó kis grimasszal megfűszerezve. Valójában annyira nem idegesitett az egész sorszámosdi, mert csak hárman voltak előttem. Amikor rám került a sor és közöltem az ablakban álló hölggyel, hogy milyen ügyben jöttem, ő tipikus magyar mentalitással megkérdezte, hogy ugyan miért akarok én csináltatni új Útlevelet, hiszen a mostani még kerek egy évig érvényes. Én szépen mosolyogva közöltem vele, hogy nekem szükségem van az újra, ugyanis az utolsó 6 hónapban már nem utazhatok az újjal. Ezt követően kifizettem a 112 dollárt (ennyi a 10 éves útlevél ára), majd a hölgy mondta, hogy foglaljak helyet és várjak amig behivnak.


Amig vártam azon gondolkoztam, hogy én most tényleg Magyarországon érzem magamat és bizony itt tényleg semmi nem változott. Kb. 10 perc várakozás után behivtak, ahol elkészült a fénykép, az ujjlenyomat és az elektronikus aláirás. Itt már egy másik hölgy volt, aki viszont nagyon kedves volt és bizony háromszor csinált rólam fényképet, hogy végre egy normális igazolvány képpel rendelkezzek! Bár valószinünek tartom, hogy nem olvassa a blogomat, de ezúton is köszönöm neki! Az új Útlevelem kb. 3-4 héten belül meg is fog érkezni Magyarországról.

Összességében véve igy, hogy 3 éve nem intéztem semmilyen féle-fajta hivatalos utat Magyarországon csak annyit tudok mondani, hogy "Magyarország, én igy szeretlek".




2015. július 12., vasárnap

SixFlags - avagy amikor az adrenalin a tetőfokára hág

Szóval közel 1 éves tolódás után két hétel ezelőtt hárman (a barátnőm, a fia és én) elindultunk a New Jersey-i beli Jacksonban található SixFlags vidámparkba, de mivel az időjárás nagyon megszivatott minket, igy csak egy kocsikázás lett belőle. Pont ezért tegnap fogtuk magunkat, és újra nekivágtunk. Most kegyetlen (kicsit még talán nagyon is kegyetlen) jó idő volt ránk. Én most jártam először ebben a vidámparkban, tehát nem tudtam valójában hová is megyek. Ehhez a vidámparkhoz képest a Coney Island-en találháta szó szerint semmi.


De mégis hogyan is képzeljünk el egy ilyen vidámparkot? Hiszen Magyarországon ilyen nincs. Aki járt már a Párizsban található (vagy akár bármely másik) Disney-ben, annak szerintem nagyjából van elképzelése. Nos, én a Budapesti Vidámparkban is (ami ugye már tudomásom szerint nincs) 4 évesen jártam utóljára, azóta pedig csak az itt Coney Island-en találhatóban voltam. Egyébként nagyon jó egész napos kikapcsolódás ez. Van itt minden mint a búcsúban. Tömérdek számra egymás hegyén-hátán vannak a kajáldák, vannak különböző nyerő játékok amikor püfölni kell a vakondot és nyersz egy óriásplüsst, vagy éppen vizzel kell beletalálnod a célpontba, vagy kalapáccsal vered a földön lévő gombot és annak aránya fejében nyersz, hogy milyen magasra tud felmenni a golyó. Vannak egészen kis gyerekek részére is kialakitott kis hullámvasutak, körhinták, szóval minden. De ez inkább a felnőttekre van jobban specializálódva.


Amire mi először ültünk fel, az a Batman volt. Ebben a nyár slágere most, hogy hátrafele megy, tehát nem tudod, hogy mikor jönnek a hurkok, mikor fogsz fejjel lefelé lenni, mikor fogod saját magadat arcon hányni (velem nem történt meg, de nem tartom kizártnak, hogy mással igen). Én sose tudtam sikitani csak wááááá-t orditani, legalábbis ezt gondoltam ezidáig. A Batman volt az első (aztán pedig a többi) hullámvasút ami bebizonyitotta, hogy bizony igen magas hangskálán kijön az a sikitás igen rendesen, valamint rájöttem, hogy szentjeink neveit is elég szépen tudom orditani.


A második amire felültünk, az a Skull Mountain volt, aminek a lényege az, hogy a hullámvasút korom sötétben megy, tehát egyáltalán nem tudod, hogy éppen mikor milyen testhelyzetben vagy, mert semmit nem látsz a sötétben. Nem volt annyira rossz, de ezután ettől azért sokkal adrenalin fokozóbbra ültünk fel.


Na de mire is?! Nem másra, mint a 2014-ben átadott Zumanjaro nevezetű, szabadesést szimuláló szerkezetre. A Zumanjaro lényege, hogy 415 ft-re, azaz 126 méter magasra visz fel körülbelül olyan 20 másodperc alatt, majd aztán hirtelen 6 másodperc alatt 90 mlh, vagyis 140 km/h sebességgel dob le a semmibe. Félelmetesen nagyon jó egyébként. Az érzés,amikor lassan viszi fel a magasba az embert, és jön az az igazi "húbazdmeg" érzés és a "dekurvamagasanvagyunk" majd mikor felérsz és hallasz egy "katt" hangot és hirtelen baromi gyorsan elkezdesz zuhanni lefelé a semmibe, elmondhatatlan. Igazából amikor fent vagy a magasban, nem nézed a kilátást (pedig ennek a tetejéről elvileg tiszta időben lehet látni Philadelphiat) egyáltalán nem figyeled, mert a fejedet nagyon nem is mered forgatni, inkább csak a szemed forog, meg a fejedben ott vannak a gondolatok, hogy "basszus jól meggondoltam én ezt?!". Mi erre kétszer is felültünk, nekem ez nagyon tetszett, csak ajánlani tudom.



Besötétedett már, amikor a Bizarro nevű hullámvasútra ültünk fel. Lehet nem is bánom, hogy sötét volt, ugyanis annyit mentünk fejjel lefelé, hogy jobb szerintem, ha nem látja az ember. Nem rossz egyébként, hatalmas adrenalin fokozó, a biztonságérzet is megvan, mivel ugye egy fém biztonsági szerkezetet raknak a mellkasodra, tehát nincs benne az az "jajj Istenem, csak ki ne essek" érzés.


Nagyon szerettünk volna felülni a Kingda Ka nevezetű hullámvasútra, ami a Zumanjaro körül megy, de iszonyatosan hosszú, 90 perces sor állt előttünk, szóval azt a nagy melegben inkább nem álltuk ki. A Kingda Ka lényege, hogy hallasz egy rakéta hangot, mert szó szerint, mint a rakétát lőnek ki, 456 ft, azaz 139 méter magasra 128 mlh, vagyis 206 km/h sebességgel. Ezt majd talán legközelebb, bár az egyik legnépszerűbb hullámvasútnak számit, igy a minimum 1 órás sorban állás garantált.


Viszont most jön az, amit nem véletlenül hagytam a legvégére. Ez pedig nem más, mint az El Toro nevezetű, Észak-Amerika legnagyobb fa hullámvasútja, amelyre én amig élek biztos, hogy nem fogok mégegyszer felülni. Bár az El Toro csak 55 méter magasra megy fel a legmagasabb pontján, viszont végig az 1 perc 42 másodpercig tartó "utazás" alatt 113 km/h-val megy. Nem is ezzel lenne a baj, sőt vannak akik kifejezetten élvezik ezt a hullámvasútat, és egy nap alatt képesek akár 3-4 alkalommal is kivárni az egy órás sorban állást. Nekem a legnagyobb problémám az volt ezzel a hullámvasúttal, hogy a felső tested egyáltalán nincs rögzitve. Bekötöd magadat egy biztonsági övvel, majd egy fém rámpát ráhúzol a lábadra, magyarul deréktól felfelé teljesen szabad a tested. A SixFlagsban található összes hullámvasutat úgy kell elképzelni, hogy az út alatt folyamatosan, mint a centrifuga, pörög-forog az egész, nagyon sokat vagy oldalt, valamint fejjel lefelé. Nos, ha a felső tested rögzitve van, az azért ad egy kisebb fajta biztonsági érzetet. Nálam ez az El Toron nem volt meg egyáltalán. Az egész út alatt a sok pörgés-forgás közepette annak ellenére, hogy erősen be volt húzva a biztonság öv, valamint a rámpa se kotyogott, a testem szinte végig urgált az ülés és a rámpa között. Magyarul a fenekem többször is felemelkedett az üléstől a lábammal együtt. Tehát én erre a hullámvasútra többet nem ülök fel. De ez nem jelenti azt, hogy senki ne próbálja ki, mert hatalmas adrenalin bomba ez is.


A nap végén este 10 óra után az utolsó út a Nitro nevű hullámvasúthoz vezetett. Erre én az El Toro élménye után úgy döntöttem, hogy inkább nem ülök fel, mikor megláttam, hogy hogyan is van az ember rögzitve benne, tehát erről élménybeszámolót irni sajnos nem tudok, de a kép alapján mindenki döntse el, ugyanis ezen csak a rámpa tart, nincs biztonsági öv. Adrenalin skálán mindenképp 10-es szerintem.



A SixFlags az Egyesült Államok több államában is megtalálható, a napi jegy felnőtteknek 40 dollárba kerül, de ha kifizetjük a 125 dolláros napi jegyet, akkor soron kivül ülhetünk fel bármire. A szezonális bérlet 60 dollárba kerül, amivel a szezon alatt korlátlanul mehetünk az élményparkba. Tény és való, hogy egy életre szóló élményt ad az embernek, akinek van rá lehetősége, mindenképpen érdemes kipróbálni.






2015. július 7., kedd

1096 nap Amerikában :)


Nagyon régen irtam már bejegyzést, pedig annyi minden történt velem az elmúlt egy hónapban. De a legfontosabb, hogy ma, vagyis Július 7-én van pontosan 3 éve, hogy az Egyesült Államokba költöztem. Hatalmas változás volt ez az életemben, melyből egy percet sem bánok.

Erről az egész érzésről a hellomagyarok.hu oldalán irtam egy rövid kis szösszenetet, melyet az alábbi linkre kattintva olvashattok el. :)