Sokan azt gondolják, hogy egyedül utazni nem jó, mert magányos lehet az ember, nem lesz társasága az út során és emiatt nem fogja magát jól érezni. Legalább is a legtöbb ember akivel beszéltem, mindig ezekre az okokra hivatkozik ha arról van szó, hogy miért nem mozdul ki és megy világot látni.
Én személy szerint sokkal jobban szeretek egyedül utazni bárhová is, mint ha van egy társam. Hogy miért? Az oka nagyon egyszerű. Ha másodmagunkkal vagy esetleg többen megyünk valamerre, akkor mindenkihez igazodni kell. Mindig van valaki, aki nem akar a biciklivel jobbra kanyarodni, hanem igenis ragaszkodik hozzá, hogy de most menjünk balra! Mindig van olyan, aki nem akar valamit megnézni, vagy éppen neki most nincs kedve tovább menni, vagy éhes, pisilni-kakálni kell. Mindig van valami, ami miatt a kirándulás valamiért nem úgy sikerül, ahogy mi azt már előtte képzeledben elterveztük és ennek általában egy jó nagy összeveszés a vége.
Egyáltalán nem lesz magányos az ember, ha egyedül utazik. Sőt! Még több ismeretségre tesz szert. Általában mindig ül valaki a mellettünk lévő ülésen akár busz, vonat vagy repülő. Előbb vagy utóbb mindig beszélgetés lesz belőle, hiába dugjuk be a fülünkbe a fülhallgatót. Én sokszor van úgy, hogy nem szeretem, ha valaki hozzám szól ha utazom. De egy hosszú, 4-5 órás út során úgyis beszélgetésbe elegyedünk a másikkal. De miért is ne?! Én mindig olyan jókat szoktam derülni, mert vagy találunk közös témát, vagy pedig baromi jópofa a mellettünk lévő személy. Amikor Washingtonba mentem, az első másfél órában nem beszélgettünk az "útitársammal". Aztán mivel lemerült a telefonom és nem tudtam zenét hallgatni, igy elővettem a könyvemet a hátizsákomból. A srác amint meglátta, hogy mit olvasok azonnal előkapta az ő ugyanolyan könyvét. Ez nem más volt, mint a Lonely Planed kiadónak a The Big Trip cimű könyve, amelyről már korábban irtam. Nem volt kérdés, azonnal akadt közös témánk és a következő 3 órában be nem állt a szánk.
Amikor Januárban Los Angelesbe repültem, nagyon beteg voltam, iszonyú torokgyulladásom volt és végig köhögtem az utat. Direkt a folyosó mellé kértem a jegyemet, mivel Dallasban át kellett szállnom, és gyorsan le akartam jutni a gépről. A belső két ülésen két elég nagyhangú szőke lány ült, végig pletykalapokat olvastak és röhögtek a cikkeken. A folyosó másik oldalán egy férfi ült, aki valahányszor köhögtem állandóan eltakarta az arcát a kabátjával (ami érthető, gondolom nem akarta elkapni bár, mondjuk zsebkendőbe köhögtem és még csak nem is felé, na mindegy). Egyszer csak ez a két nagyhangú szöszi észrevette, hogy mit csinál az ürge. Fogták magukat, egymásra néztek és mikor köhögtem elkezdtek velem már csak azért is köhögni a férfi felé, majd hatalmas röhögésben törtünk ki mind a hárman (jó tudom, ez bunkó dolog volt a részükről, de akkor ott abban a pillanatban igenis vicces volt). Persze a férfi nem. Onnantól kezdve Dallasig hármasban folytattuk a csevejt a pletykalapok kicikizésével, majd Dallasban elköszöntünk egymástól.
Tehát ezért mondom, hogy egyedül utazni a legjobb! Az ember, ha akarja nagyon jó társaságot kap plusz még nyelvgyakorlásnak sem rossz. Általában mindig megértik, hogy mit szeretnél elmondani. De ha nem, akkor pedig visszakérdeznek, hogy erre és erre gondoltál ezzel a mondatoddal? Nem kell félni és megijedni, mert az emberek jók és segitőkészek! Egyszerűen csak nekünk is nyitottnak kell lennünk a társalkodásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.