2016. február 25., csütörtök

Meg kell tanulni váltani

Életem egyik legjobb December utolsó hetét töltöttem 2015-ben. Korábban már irtam róla, hogy a barátnőm és a fia jöttek hozzám az ünnepekre, mivel szerették volna velem együtt tölteni. Nos az az 5 nap annyira jól sikerült, hogy nekem közel 2 hetembe telt, hogy lelkileg feldolgozzam azt, hogy ők bizony visszamentek New Yorkba én pedig itt maradtam. Rólam tudni kell, hogy egy nagyon érzelgős tipusú ember vagyok, és sajnos hajlamos vagyok nehezen feldolgozni dolgokat.

Közel 2 hete kezdődött el bennem zajlani egy nagyobb hiányérzet, egy honvágy szerű érzés. Valami különös okból kifolyólag, amit én magam sem tudok megmagyarázni, hogy hogyan jött, de elkezdett hiányozni New York, a barátnőm és a fia, valamint a többi ismerős onnan, akikkel elég jó kapcsolatot alakitottam ki a két év alatt.



Dél Florida egy csodálatosan gyönyörű hely, viszonylag mindig meleg van (most inkább kellemes, október közepi időjárásnak mondanám), de egy rettenetesen unalmas hely. Minden lassú, minden lassan történik, valamint este 10 órakor minden bezár. Kevés a szórakozási lehetőség. Ez az az állam, amit nem véletlenül hivnak nyugdijas államnak. Éppen apukámmal beszéltem a minap telefonon és neki ecseteltem, hogy ezen a helyen csak úgy lehet élni, ha van ideje az embernek élvezni. Márpedig élvezni csak az tudja, akinek elegendő pénze van rá. A gazdagokat leszámitva a nagytöbbség heti 6 napot dolgozik napi minimum 8 órában (de elég gyakori a napi 10-12 óra vagy még több), majd a maradandó heti egy szabadnapján próbál mindent bepótolni amit csak lehet, de igazán élvezni nem tudja ezt az egészet.

Elég sok helyen éltem már Magyarországon, valamint ebben az országban. Mindenhol volt jó és rossz. Mindenhol otthon éreztem magam, és mégis idegennek. Nincsenek gyökereim az Egyesült Államokban. Az első másfél évben csak vendégnek éreztem magamat, nem éreztem azt, hogy ide tartozom. Itt jöttem rá arra, hogy mennyire európai vagyok. Ég és föld a különbség egy európai és egy amerikai ember gondolkodása, mentalitása és a dolgokhoz való hozzáállása között. Olyan apró pici dolgok tudnak hiányozni, hogy amiket ha bármikor az Európában maradtaknak emlitek, akkor kiröhögnek. Csak azok nem szoktak, akik innen mentek vissza Európába.



De aztán 2013 Szilveszterén megismerkedtem a mai legjobb barátnőmmé vált volt munkaadómmal. Olyan szintű tökéletes barátság alakult ki kettőnk között, hogy bármit mondhatunk egymásnak hiszen tudjuk, hogy a másik nem fog azon megsértődni. A tavalyi évem első fele lelkileg elég mélypontra került és nagyon nehezen tudtam belőle kikecmeregni. Még nem emlitettem, de New Yorkban egy pincében éltem 2 és fél évig egy tömegszálláson. Erről egyszer majd bővebben is fogok irni. Annak ellenére, hogy nagyon jó munkám volt, viszonylag a szállás is olcsó és tiszta hely volt, de a nyár elejére besokalltam és semmi mást nem tudtam csak azt, hogy nekem el kell mennem New Yorkból. Szó szerint menekültem abból a városból. Az utolsó két hónapban már minden idegesitett. A metró, az emberek, a zaj, az utcán lévő kosz. Mindenben csak a negativumot láttam, mert azt akartam. Semmi más nem lebegett a szemem előtt csak az, hogy nekem innen mennem kell, és szünetet kell tartanom, egy csendes helyre kell mennem. Igy érkeztem meg Floridába, Miamiba. New Yorkhoz képest ez igenis egy nagyon csendes és unalmas helynek számit.

Most igy 6 hónappal az ide érkezésem után, 3 munkahellyel a hátam mögött úgy érzem, hogy eljött az ideje annak, hogy újra váltsak. Nem akarok beragadni ide. Imádom a kisbabát akivel vagyok, gyönyörű a lakókörnyezet, tényleg szavakkal leirni iszonyatosan nehéz, de ez ami igy megy 6 hónapja, nem engedhetem meg magamnak, hogy tovább folytatódjon. Idén Szeptemberben fogom a 30-at betölteni és nagyon fiatalnak tartom magamat ahhoz, hogy ennyi idősen egy 6 napos bentlakásos munkám legyen. Bár pénzt félre tenni csak igy lehet, de idő közben rájöttem, hogy az életemet élni és boldognak lenni sokkal fontosabb mint az, hogy minél több pénzem legyen. Nem igazán sikerült az elmúlt 6 hónapban túl nagy ismerettségi körre szert tennem, hiszen szinte végig dolgoztam. Most úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek. Eljött az ideje újra a váltásnak.



Hálás vagyok mindenért, amit az elmúlt 6 hónap alatt itt kaptam az ÉLETtől, hálás vagyok minden sikerért és kudarcért. Hálás vagyok azért, hogy csodálatosabbnál csodálatosabb helyeken jártam, hogy gyönyörű lakásokban éltem, újra felfrissitettem a spanyol tudásomat. De lépni kell. Szeretnék azokkal az emberekkel újra együtt lenni, akik a családommá váltak itt Amerikában, akikkel a mai napig ugyanolyan jó a kapcsolatom, mint ha el sem váltunk volna egymástól. Még ha nem is vagyunk vér szerint rokonok, de egymás családjává váltunk és nekem ez mindennél többet jelent. Eljött az ideje, hogy elköszönjek újra Floridától.

2016. február 21., vasárnap

A bentlakásos munka előnyei és hátrányai

Amit eddig még nem emlitettem az az, hogy 4 héttel ezelőtt beköltöztem ide az új munkahelyemre. Legfőbb oka egyébként az volt, hogy ha valamit nagyon utálok, akkor az a lakbérért és az azzal együtt járó költségekért fizetni. Mert ugyebár ha bérelek egy szobát valahol, akkor az minimum egy heti fizetésembe kerül, plusz még mellé jön az összes vele járó rezsi, valamint a kocsi törlesztés, a biztositás, a telefonszámla, és hupsz, már el is ment közel 3 heti fizetésem. Egyértelműen a legegyszerűbb és legkényelmesebb az, ha oda költözik az ember, ahol dolgozik. Vagy mégsem?!

Beköltözni egy idegen család otthonába közel sem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elsőre gondolja az ember. Ez már a második család ahová beköltöztem. Az első még ugye az ősszel, ami elég jól indult, de a második héttől kezdve kezdett szó szerint rémálommá válni. A mostani munkahelyemmel mondjuk úgy, hogy elvagyok. Nyilván nem tervezem azt, hogy örökre itt fogok élni velük, és ezt ők is tudják, nem is várják el. Bár alapvetően kényelmes az, hogy nem kell korán kelni reggel, a dugóban ülni órákon át amig odaér az ember a munkahelyére, hanem elég egyszerűen csak fél órával kezdés előtt felkelni, amikor végez akkor pedig csak szépen besétál a szobájába és vége is a munkaidőnek.



Egy bentlakásos munkánál annak a személynek aki a családnál lakik rendelkeznie kell egy saját szobával, saját fürdőszobával. Ez egy amolyan iratlan szabály, mindig igy van, ugyanis mindenkinek kell a privátszféra. Nyilván az ember mivel a családdal él, igy nem kell azon gondolkodnia, hogy mit egyen aznap. Vagy mégis?! Igen, sajnos sokszor alkalmazkodni kell a családhoz, mert az van, amit ők esznek. Bár megszokták kérdezni, hogy mit szeret az aki beköltözik hozzájuk és olyankor elkezdik azt is vásárolni, de ez általában a második hét után abba is szokott maradni és a saját életüket folytatják. Nem egyszer volt rá példa, hogy a hűtő szó szerint üres volt, és alig találtam bármit is enni. Itt most nem csak a saját példámból indulok ki, nagyon sok ismerősöm van akinek bentlakásos munkája van, ez úgy látszik egy visszatérő probléma tud lenni a családoknál. Ugye akkor most jön a kérdés, hogy miért nem vásárol be az ember magának, vagy esetleg miért nem rendel valamit? Ez is egy úgynevezett iratlan szabályba tartozik bele. Amint az ember elkezd bármilyen kaját is venni vagy rendelni, a család ezt azonnal úgy veszi, hogy nekik akkor már nem kell ezzel foglalkzoniuk, és akkor te megoldod magadnak az étkezésedet. Tehát marad a megszoksz, vagy megszöksz. Ez a család ahol én vagyok nem nagyon szokott főzni, inkább kimennek esténként étterembe enni, vagy rendelnek valamit, az ebéd is általában házhoz jön. Egy héten 2-3 alkalommal engem is magukkal szoktak vinni. Szerencsére még nem kértek meg, hogy főzzek, igy nem is áll szándékomban. Ugyanis ha az ember egyszer elkezd főzni, akkor azt ők már úgy veszik, hogy bizony az illető mostantól rendszeresen fog a sok munka mellett még nekik főzni is. Ez olyasmi mint a saját magadnak be ne vásárolj dolog.



Mint ugye emlitettem kap az ember egy saját szobát, ahol tud relaxálni. Nos, amint beköltözünk egy családhoz a munkaidőnk azonnal megnövekszik, mert ugyebár kéznél vagyunk. Az előtte 8 órás munkaidőt felváltja a 12, esetleg 14 órás munkaidő. A szülők tisztában vannak vele, hogy te ott vagy, ők nyugodtan elmehetnek szórakozni az éjszakába, nem kell nekik extra pénzt fizetni. Sok esetben az 5 napos munkaidő is megnő 6 napra. Volt már arra is példa, hogy az éjszaka közepén felköltöttek, mert túl hisztis volt a gyerek és azt akarták, hogy én aludjak a gyerekkel. Nyilván nem állitom azt, hogy ez minden családnál igy van, mert hallottam már olyat, hogy a család fizet túlórát ha elmennek hétvégén szórakozni, és igen van 5 napos bentlakásos munka is. De a nagytöbbség akiktől visszahallottam az elmúlt évek során mindenki ugyanebben a cipőben járt, amelyikben én is vagyok.



A héten a kocsimat szerelőhöz kellett vinnem, ugyanis az olajcserénél kiderült, hogy van egy probléma amit amilyen hamar csak lehet rendbe kell hozni. Szerencsére a főnököm jött utánam és miután leraktam a műhelyben a kocsit, ő hazahozott, majd mikor készen lett, akkor elvitt érte. Egy bentlakásos munkánál a munkaidő alatt nem igazán lehet semmilyen időpontot kérni szinte sehova sem csak akkor ha nagyon sürgős, például az orvos. De egyébként azt szokták mondani, hogy bármi van, intézd el a szabadnapodon. Ami ugye azért is nehézkes, mert a szabadnap általában a hétvégén van, és ha csak egy szabadnap van, akkor még nehézkesebb, mert mindent egy napba kell bele zsúfolni.

Tény ami tény, nem egyszerű egy ilyen munka, mert az ember a saját szabadságáról mond le annak érdekében, hogy minél több pénzt tudjon félre tenni minél rövidebb idő alatt. Mindezért cserébe ingyen lakik, nem kell költenie jóformán semmire, és az esetek többségében még egy gyönyörű panoráma is jár a munka mellé, legalább is itt lent délen. Bár nekem New Yorkban is gyönyörű panorámám volt a munkahelyemen. Most már csak azt kell mindenkinek eldöntenie magában, hogy mennyit bir elviselni mind idegileg, mind fizikailag. Én nem akarok se jót, se rosszat irni, maradjunk annyiban, hogy semmi sem tart örökké, minden csak egy átmeneti állapot.

2016. február 14., vasárnap

Hétvégi állatkerti túra

Tegnap a főnököm, a két gyerek és én elmentünk a Miami Állatkertbe. Én személy szerint egyáltalán nem szeretek állatkertbe járni, mert nagyon sajnálom az ott lévő állatokat. Tisztában vagyok vele, hogy ezek az állatok már fogságban születtek, igy valójában fogalmuk sincs arról milyen lehet a vadonban élni, de rólam tudni kell, hogy hatalmas nagy környezet- és álladvédő vagyok. Mivel dolgoztam a hétvégén, igy muszáj volt mennem.




New Yorkban a Brooklynban található Prospect Park Állatkertbe vittem el egyszer a két kisfiút még 2014-ben, amikor Bronxban dolgoztam. Oda is csak azért mentem, mert a szülő szó szerint zavart a két gyerekkel. Nem is értem miért nem a Bronxi Állatkertbe kellett mennünk, hiszen az csak 15 percre lett volna. 2014 előtt utóljára 2010-ben jártam Nyiregyházán, de akkor 20 perc után elsirtam magamat és közöltem az akkori párommal, hogy én nem vagyok hajlandó maradni annak ellenére, hogy a Nyiregyházi Állatkert elég nagynak számit.


Ha azt vesszük, a Miami Zoo is elég nagy. Az állatoknak van bőven mozgásterük. A New York-i Prospect Park Zoo elég kicsinek számit, nem sok mozgásteret kapnak az állatok. Van egy icipici állatkert a Central Parkban is, de annak én még csak a környékére sem mentem.


A Miami Zoo több részre van felosztva. Rögtön a bejártanál van egy állatsimogató, ahol pónilovak, kecskék találhatóak. Ez után találhatjuk az Ázsia részleget, ahol az Ázsiában őshonos állatokkal találkozhatunk. Engem itt leginkább a Komodo Sárkány érdekelt, mert még élőben egyszer sem láttam.




Ezután következnek az afrikai állatok, összesen 5 gorillája van az állatkertnek. Egyik kedvenc filmem a Gorillák a ködben, gombóc volt a torkomban amikor néztem őket, hogy teljesen másmilyen körülmények között élnek, mint ahogyan valójában kellene.
Ezután következnek az esőerdei állatok és növények, majd végül az Ausztrál élővilággal találkozhatunk. Majd ezzel körbe is jártuk az állatkertet. Persze az állomások között rengeteg kisebb büfével és játszótérrel is találkozhatunk. Van egy csónakázó tó is az állatkert közepén, ahol lehet vizibiciklizni.


Az állatkertben található egy úgynevezett Monorail nevezetű vonat, ami az út felett halad. A vonatnak összesen 4 megállója van. Iszonyatosan lassan megy, igy lehet csodálni a panorámát, és a kabinok nagyon picik. Egy 4 tagú család fér el benne, plusz egy összezárt babakocsi. A Monorail nem ingyenes, 3 dollár 50 centbe kerül a jegy rá.

A 18 hónapos kislány nagyon élvezte a kis kirándulást, vettünk jegyet a zsiráf etetésre is, de annyira hosszú volt a sor, hogy az anyuka úgy döntött inkább majd valamikor máskor visszamegyünk egy hétköznap, amikor nem lesznek olyan sokan, ugyanis ez a jegy a vásárlástól számitott 1 évig érvényes. Aki szereti az állatkertet és egyszer Miami környékén jár, annak javaslom, hogy jöjjön el, mert egy egész napos kikapcsolódás. Nagyon remélem, hogy egy jó darabig nem fog kelleni mennem.






2016. február 7., vasárnap

Új év, új kezdetek

Nem teltek unalmasan az elmúlt hónapok, elég sok változás történt az életemben. A legfontosabb az, hogy December elején felmondtam a bentlakásos munkahelyemen. Elég hosszú lenne leirni a történteket, a legegyszerűbb talán az, hogy az álom hirtelen átváltozott rémálommá. 8 hetet töltöttem abban a hatalmas házban, ahol a 2. hét után a napi 10 óra helyett már 16-17 de volt rá alkalom, hogy 20 órát is dolgoztam, amikor a szülők elmentek az éjszakába. Elég sűrűn előfordult ez az eset. Valamint az, hogy nannynek lettem felvéve, nos a 4. hét után már szinte mindent kellett csinálnom, még egy lombfúvót is kaptam. Kimerültem, felmondtam és eljöttem.


Decemberben nem igazán akartam dolgozni, mert jöttek az ünnepek valamint a barátnőm és a fia New Yorkból, tehát azt a hónapot jóformán pihenéssel töltöttem. Persze próbáltam munkát is keresni, mert valahol idegesitett a dolog és nem akartam Januárig várni a keresgéléssel. 12 interjúm volt csak Decemberben. Volt ami nekem nem tetszett és inkább már az interjú alatt megmondtam, hogy mi nem passzolunk egymáshoz. Volt olyan, ami nekem tetszett volna, de valamiért én nem voltam szimpatikus.


Végül jött a Január és már szó szerint a hátam közepére nem kivántam a további interjúkat. Január 4-én délutánra volt egy időpontom, de már úgy indultam neki, hogy engem már nem érdekel, elfáradtam. Előtte persze a Google-n megnéztem, hogy hová is megyek, tehát tudtam, hogy egy viszonylag átlagos amerikai családi házról van szó. Mikor csengettem egy fiatal, de eléggé lepukkant lány nyitott ajtót egy kisbabával a kezében. Egy pillanatra megrémültem, mert nagyon lepukkanva nézett ki, kócos haj, foltos póló, valamint láttam a lakásban a nagy rendetlenséget. Legszivesebben sarkon fordultam volna, de úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok lássuk mit ajánlanak és mit akarnak. A lány 27 éves ügyvéd, akinek van egy 18 hónapos lánya és egy (most már) 3 hónapos kisfia. 


Végig sirta az interjút. Igen, ő sirta végig. Mondta, hogy nagyon fáradt, két gyereke van, semmire nincs ideje, a férje nagyon sokat dolgozik, most már neki is vissza kell mennie lassan dolgozni, és bizony a ház szalad, ő is elhanyagolta saját magát. Nem akart sose babysittert a gyerekei mellé, de nincs más választása, mert nagyon szétcsúsztak a dolgok. Egy pillanatra megijedtem, mert ennyire pici babával én még korábban nem voltam de mondta, hogy ne aggódjak, hamar belejövök. Végül elvállaltam a munkát, már másnap kezdtem is. Egy hét alatt sikerült a lakást rendbe szednem, valamint a két picivel is viszonylag hamar egymáshoz szoktunk.

Már egy hónapja vagyok itt, de hosszú ideje ez az első olyan munkahelyem ahol jól érzem magam és érzem azt, hogy engem is szeretnek. Jó érzés az, hogy van egy korombeli (oké 2 évvel fiatalabb) lány, akivel teljesen egyhullámon jár az agyunk. Jó érzés az, hogy olyan munkám van, amibe nem szakadok bele sem fizikailag sem pedig szellemileg. Jó érzés az, hogy végre jól érzem magamat. Itt tartok most, egy jó munkával és egy sci fi függő főnökkel akivel jó barátnők lettünk. 



2016. január 30., szombat

Filmek vs. valóság

Valamelyik este egy régi, na jó kinek mi a régi, de egy régebbi (kb. '95-'96-ból) horror film ment a tv-ben. Utálom a horror filmeket, mert utána napokig nem tudok miattuk aludni, de ezzel valahogy úgy voltam, hogy egy közel 20 éves filmről van szó, aminek kb. 4-szer láttam az elejét, de sose mertem végig nézni. Most megtettem. Mint mondtam, nem vagyok horror filmes, de ezen a filmen elgondolkodtam, hogy miért is féltem tőle ennyire, hiszen nem is olyan félelmetes. Viszont a filmben feltűntek apró momentumok, amiket ugye sose értünk, hogy például miért nem fordul hátra, vagy miért csak egy retesz van az ajtón stb. Kicsit úgy elgondolkodtam, hogy akkoriban is feltűntek már ezek a dolgok, de nem csak a horror filmekben, hanem esetleg sorozatokban is. 


4 éve lesz nyáron, hogy már itt vagyok. Annyira megszokott lett nekem már itt minden ezidő alatt, hogy a minap egy másik lány blogját olvasva jöttem rá, hogy mikor megérkezdtem én is mennyire le voltam döbbenve dolgokon. Például, hogy Amerikában minden nagy. Az ételadagoktól kezdve, a flakonos vizen keresztül az autókon át egészen a házakig. Mára ez mind annyira megszokott lett, hogy ha egyszer hazamegyek, akkor biztonsan tátani fogom a számat egy darabig.


Na de térjünk most vissza a filmekhez. Több államban is jártam már, és meg tudom erősiteni, hogy a legtöbb helyen ugyanaz tapasztalható. Keritést a ház körül nagyon ritkán lehet látni, kevesen vannak akik rendelkeznek vele. Általában 2-3 autó is áll egy ház előtt. Ennek leginkább az az oka, hogy a használt autókat szinte potom összegért lehet megvenni, majdnem, hogy dobálják az emberhez hozzá, csak vigyék el. Valamint a másik nagy divat a lizingelés. 2-3 évig használnak egy vadonat új autót, amelyet havonta egy bizonyos összeggel fizetnek, majd visszaviszik és kapnak egy másik új autót. Most ahol dolgozom is ugyanezt csinálják a főnökömék.


Nagyon sok helyen üvegajtó van. Nem mindenhol, nem akarok általánositani, de a legtöbb helyen ezzel rendelkeznek és a legtöbbször 1 vagy maximum 2 zárral. Tehát amit a filmekben látunk, az teljesen megegyezik a valósággal. Viszont ugyanakkor szinte minden ház be van riasztózva és kamerázva. Az már más kérdés, hogy a kamera működik-e is, vagy csak ijesztgetésnek van. Találkoztam már mind a két esettel. 


Itt Floridában a szerencsésebbek megengedhetik maguknak, hogy a viz mellett lakhatnak, igy esetleg (sőt szinte mindig) saját kis hajóval is rendelkeznek. Ilyenkor viszont a viz felől is simán be lehet jönni ha valaki nagyon akar. De hát ugye mint már mondtam, vannak kamerák és riasztó. Valamint ahol én vagyok van 3 nagy kutya is. De hát ha a Sikolyból ismert figura be akarna jönni, szerintem könnyedén megtehetné, ugyanis a hátsó udvarra néző ajtók nagy többsége is szinte mindig üvegből van, a szokásos 1 vagy maximum 2 zárral. Több lakásban jártam már, és szinte mindenhol ez volt a felállás, és ez nem csak Floridára érvényes.

Beszélgettem a főnököm lányával miközben egy szintén régebb kategóriába tartozó gimis film ment a tv-ben és kérdezgettem, hogy valóban ilyen itt a gimis élet mint ahogy mi azt anno a filmekben láttuk? Samantha mondta, hogy minden ugyanúgy van, a való életről voltak a filmek mintázva. Szóba került a Valentin nap is, melyen egy jót mosolyogtam amikor ő mondta, hogy ez egy "american holiday", vagyis magyarul ők ezt egy ünnepnapnak veszik és igenis sokat jelent ha valakitől kapnak valamit. Ugye ez nekünk mind fura és nevetséges, de itt ez a megszokott. Hiába, Amerika az mégis csak Amerika...




2016. január 24., vasárnap

Szabad élet egy "szabad" országban

A mai bejegyzésemhez kicsit vissza kell menni az időben. 2012-ben amikor megérkeztem Floridába Magyarországról az új lakótársak azzal fogadtak, hogy ne lepődjek majd meg, ha lövöldözést hallok akár fényes nappal. Ex-rendőrként ezt én akkor úgy értelmeztem, hogy oké oké láttam én is az elmúlt 7 év alatt ezt és azt, engem nem igazán tudnak már dolgok meglepni. A harmadik estémen az utca végében lövöldözés volt. A rendőrökre lőttek ki egy házból, ők pedig vissza. Én ledermedten ültem az erkélyen, mig mások vigan sétáltak ki az utcára és kamerázták az eseményeket.


Ugyebár időközben azt is megtudtam, hogy Amerikában szinte mindenkinek van fegyvere, de én ezt azért annyira nem vettem véresen komolyan mindaddig, amig egyszer a buszon munkába menet a mellettem ülő férfinek az oldalán megláttam. De utána annyira nem is foglalkoztam a dologgal. Majd ezután elköltöztem Texasba, ahol az egyik amerikai szomszédunk mindig a kesztyűtartóban tartotta a fegyverét. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért hordja mindig magánál? Mire hangosan felnevetett és mondta, hogy "Amerikában az életeddel játszol, ha nincs fegyvered". De ekkor sem érdekelt engem igazán a dolog, úgy voltam vele, hogy Texas azért mégis csak Texas, ha van neki, hát legyen. Majd ugye következett a következő állomás New York City, ahol szintén mindennaposak a lövöldözések. Én Coney Islanden laktam, ami köztudottan egy gettó része New Yorknak. Mindig sokan kérdezgettek, hogy nem félek-e este és éjszaka egyedül járkálni a metrón, valamint a metrótól 3 blokkra lévő lakóhelyemhez egyedül. Az igazat megvallva, egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy bármi is történhet velem, mindig magabiztos voltam, ráadásul mindezt úgy, hogy a fülem be volt dugva és hallgattam a zenét.


Mindezek után ugye jött, hogy újra Floridába költöztem és vettem egy autót. Amikor először elvittem szervizbe a kocsit, a szerelő első kérdése az volt felém, hogy megengedem-e, hogy kinyissa a kesztyűtartót. Először csak néztem rá, nem értettem hogyan tud ilyen marhaságot kérdezni és rá kérdeztem, hogy miért kérdez ilyet? Mire közölte, hogy "de hát Floridában vagy, egyértelmű, hogy megkérdezem mielőtt kinyitom, hiszen ha ott van a fegyvered, akkor nem fog egyinkőnket sem meglepetés érni". Ekkor eszembe jutott, hogy tényleg, itt mindenkinek van fegyvere. Számomra ez tényleg egy olyan dolog, amit nem tartok észben. Viszont ma tényleg meglepődtem. 

Vasárnaponként eljárok egy 5 tagú családhoz, segitek az anyukának a gyerekekkel. Ide már egy hónapja járok, de ma reggel nagyon meglepődtem a fogadtatáson. A konyhában lévő pulton a férjének töltött fegyvere fogadott, a pult mellett pedig játszottak a 2 éves ikrek, simán képesek elérni dolgokat a pultról ha nyújtózkodnak. Kérdeztem az anyukát, hogy a fegyverrel mi a helyzet? Az anyuka mondta, hogy "jaj a férjem megy a lőtérre és elővette, most zuhanyzik". Én teljesen le voltam döbbenve, hogy képesek a gyerekek előtt egy töltött fegyvert hagyni. Folyamatosan a fegyveren volt a szemem és próbáltam az ikreket elterelni a konyha részből, az anyuka meg csak mosolygott rajtam. Kb. fél óra múlva előkerült az apuka aki megfogta a fegyvert, megnézte, hogy a tár benne van-e, majd kibiztositotta, csőre rántotta és eltette. Ezt követően közölte, hogy ő most elmegy akkor lőni. Bennem a vér egy pillanatra megállt annak ellenére, hogy amikor csőre rántott, egyáltalán nem tartotta senki felé a fegyvert. 

A délután folyamán az anyukával beszélgetésbe elegyedtem és kérdezgettem arról, hogy milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy valaki fegyvert tarthasson magánál. Itt a szabályok egyáltalán nem olyan szigorúak, mint nálunk Magyarországon, és hihetetlen, de mindenki éles lőfegyverhez és engedélyhez tud jutni, amit én egy hatalmas nagy felelőtlenségnek tartok. Pusztán már csak azért is, mert ha valaki otthon tárolja a fegyverét, akkor azért azt illene biztonságban tartani pláne akkor, ha gyerekek is vannak a házban. Valamint mint ahogyan azt az anyukától megtudtam, itt nem jön ki a rendőrség a házhoz megnézni, hogy a lőfegyver hogyan van tárolva.

A családról tudni kell, hogy egy erősen vallásos keresztény családnak tartják magukat, a gyerekek katolikus magániskolába járnak, a teljes család pedig minden vasárnap misére. Senki ne kezdje most el azt gondolni, hogy itélkezni próbálok a család felett, de mint volt rendőr teljesen felelőtlen szülőnek tartom őket és többet nem fogok hozzájuk menni dolgozni.


2015. december 26., szombat

Ez az év is eltelt...

Eljött az idő, hogy megirjam 2015 utolsó bejegyzését. Igen, az utolsó lesz annak ellenére, hogy még az évnek nincs vége, hiszen alig 18 órán belül itt lesz New Yorkból a bartánőm és a fia, és a 2015 utolsó egy hetét együtt fogjuk tölteni. Ennél szebb befejezése szerintem ennek az évnek nem is lehetne, hiszen ez egy hihetetlenül fantasztikus 365 nap volt minden negativum ellenére, ami szintén megjelent.


Egy évvel ezelőtt semmi mást nem kivántam csak azt, hogy végre elkezdhessek utazni és követni az álmaimat. Ez az év utazásokkal teli volt, mindenhová eljutottam az elmúlt 12 hónap során, ami a bakancslisátom szerepelt. 


Pózoltam Baywatch kocsival Santa Monicaban, teáztam Bostonban, futottam ugyanazon a lépcsőn fölfelé ahol Rocky Balboa, integettem Mr. Obamának, valamint eljutottam Key Westre is. Arról nem is beszélve, hogy hihetetlen alacsony költségvetéssel sikerült mindezt kiviteleznem.


Számomra a 2015-ös év volt a tökéletes év, ettől szebbet és jobbat kivánni sem lehetett volna. Nem tagadom, bőven voltak mélypontok az életemben ebben az évben is, de hát kinek nincsenek?! Viszont ha összességében nézem, akkor egy nagyon boldog évet tudhatok magam mögött. 


De, hogy mi lesz a folytatás 2016-ban? Egy sokkal jobb, még több utazással teli 365 napot szeretnék magamnak kivánni és megvalósitani. Mivel már van autóm, igy kitűztem egy célt magam elé, és még a tavasz elején szeretném a nyakamba venni az országutat, és elindulni egyenlőre itt az Egyesült Államokon belül. Bár már korábban meséltem róla, hogy a hatalmas álmom Ausztrália, de egyenlőre a USA az a hely, ahol lennem kell. Terveim között szerepel a Route 66, a Monument Valley, a Grand Canyon több pontja, valamint Los Angelesből fel egészen Seattle-ig a Csendes-óceán mentén. Mivel Szeptemberben fogom átlépni azt a bizonyos 3. X-et, szeretném egy nagyon különleges helyen megünnepelni, amelyet egyelőre még nem találtam ki, de ami késik nem múlik.

Az én Új Évi kivánságom az, hogy MINDENKI kövesse az álmait, mert igenis valóra tudjuk váltani ha igazán akarjuk, ne féljünk az ismeretlentől, erősek és bátrak vagyunk, sokkal többre vagyunk képesek, mint ahogyan azt el tudnánk képzelni, és ne törődjünk azzal, ha mások az álmaink miatt kinevetnek bennünket, hiszen tudjuk, hogy valójában csak az irigység szól belőlük, az irigység, hogy mi igenis megcsináltuk!

Minden kedves blog olvasómnak nagyon boldog és utazásokkal teli új évet kivánok!




2015. december 20., vasárnap

A valódi szeretet Ünnepe

Negyedik Karácsonyomat fogom tölteni az Egyesült Államokban távol a családomtól. Valójában egyetlen karácsonykor sem voltam egyedül, mert mindig barátokkal töltöttem, igy kellemesen elviselhető volt. Viszont idén egy kicsit megijedtem, mivel zsidó vallású családnál dolgoztam, hiszen vallás ide vagy oda, a Karácsony azért mégis csak Karácsony. Eléggé megviselt az ünnep közeledtének a gondolata, elég sok álmatlan, pityergős éjszakám volt emiatt. Aztán egy hónappal ezelőtt váratlan meglepetésben volt részem.

Gondolom azzal mindenki tisztában van, főleg azok akik már nem Magyarországon élnek, hogy a barátok jönnek-mennek az életünkben, mint a buszok. Elmegy az egyik, jön a másik, de tartós nem igazán marad. Nagyon nehéz igaz barátot találni, egy olyat aki nem beszél szemét dolgokat a hátad mögött rólad, hanem azt a szemét dolgot bizony a szemedbe fogja megmondani mert tudja, hogy ezzel nem fog megbántani, hanem csak segiteni akar. Egy barátot, aki bizony mindent megtesz azért, hogy amikor depressziós vagy bármilyen úton-módon, de felrázzon, ha kell szó szerint lekeverjen egyet, csak térjél már észhez. Egy barátot, aki képes 18 órát vezetni azért, hogy veled töltse az ünnepeket. Én találtam egy ilyen barátot.


A New York-i munkaadóm egyben a legjobb barátommá vált. Nagyon féltem akkor amikor Augusztusban elváltunk, hogy majd ez a barátság is, mint ahogyan az legtöbbször lenni szokott, szépen lassan majd elmúlik, elmaradoznak majd az üzenetek és a végén már csak lájkolgatjuk egymást a Facebook-on. Nos, ez nem igy történt. A mai napig minden ugyanúgy van, mint mielőtt eljöttem, mintha nem lenne távolság közöttünk.



Amikor megtudtam a hirt, hogy jönnek le New Yorkból Miamiba egy hétre, nem akartam elhinni. Úgy voltam vele, hogy jó-jó bármi közbejöhet még. De ahogyan egyre jobban közeledik a nap, egyre jobban tervezzük a közös programokat rájöttem, hogy semmi más nem lehet mint az, hogy azokkal töltsük az Ünnepeket, akik a családunk. Igen, a családomnak hivom őket, mert annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy már szó szerint családtagnak éreztem magamat mellettük. Bár mint ahogyan az lenni szokott, voltak kellemetlen pillanatok is, inkább az én részemről, ugyanis én hajlamos vagyok sokszor túlreagálni, jóóóóócskán túlreagálni dolgokat, de egy ilyen barátság mindennél többet ér a világon, és ezt az érzést bizony nem cserélném el semmire.

Hogy a munkával mi lesz abban az egy hétben? Erre most nem akarok gondolni, mert ez az én életem, az én boldogságom, az én családom, és ez minden pénznél többet ér. Nem a pénz tesz minket boldoggá, hanem a szeretet. 

Igy kivánnék én most mindenkinek, aki a blogomat olvassa nagyon szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket!

2015. december 6., vasárnap

Ha Karácsony, akkor csakis New York City

Isten hozott az Amerikai Egyesült Államokban, a giccs, a pucc, a nagyzolás hazájában, ahol mindent lehet, mi szem-szájnak ingere, ami ízléstelen, csillogó és persze nem utolsó sorban hatalmas feltűnést kelt. Az USA-ban hagyománynak számít, hogy a Thanksgiving (Hálaadás) követő nappal megkezdődik a Holiday Season, vagyis az ünnepi időszak. Itt nem tartják az Adventet, viszont a Black Friday-től (Fekete Péntek) kezdve itt már minden csak a karácsonyról szól. Viszont rengeteg üzletben már szeptember utolsó hetében ki vannak rakva a karácsonyfák, a díszek és a különböző táncoló fenyők és éneklő Mikulások annak ellenére, hogy még a Halloween is csak egy hónap múlva esedékes. 
Azon államok közül ahol eddig éltem, a karácsonyi felhajtás szerintem New York City-ben a legnagyobb. Minden csillog-villog, zenél, táncol és csakis a karácsonyról szól. Nincs olyan épület, ember vagy akár tűzoltóautó ami ne karácsonyi pompában tündökölne. Az üzletekben az eladók táncra perdülnek és bizony gőzerővel körbeugrálnak és éneklik teljes hangerővel Mariah Carey-től az All I want for Christmas is you című számot, rénszarvas aganccsal a fejükön. A családoknál is hagyománynak számít, hogy a karácsonyfát felöltöztetik már a Thanksgiving vacsorára, és ezzel kezdetét is veszi az ünnepi időszak. 

De nézzük meg akkor, hogy melyek is a legkedveltebb és legcsillogóbb, leglátványosabb helyek a Holiday Season alkalmával New York City-ben. 
Első helyen szerepel természetesen a Rockefeller Center a karácsonyfájával és az ünnepi fényeivel. Ez a hely New York City leghíresebb turistalátványossága. Nem hiába, bizony a város ki is tesz magáért, hogy naponta emberek tízezrei menjenek el vásárolni, korcsolyázni vagy éppen csak fényképeket készíteni ide az ünnepek ideje alatt.

Második helyre tenném Fifth Avenue Department Stores-t és annak a minden évben a falra kivetített másfél perces videóját, amelyen idén táncos kislányok korcsolyáznak körbe-körbe, majd a végén egy hatalmas "Happy Holidays" felirattal le is zárul a műalkotás. Ez a kisfilm kb. 15 percenként ismétlődik, napnyugtától folyamatosan, a Reszkessetek betörőkből megismert csilingelős karácsonyi zene kíséretében.
Nálam a harmadik helyen szerepel a Bryant Park, ahol hatalmas karácsonyi vásár veszi körül a jégpályát, és ahol hosszú órákig is akár sorba kell állni, ha valaki szeretne korizni egy kis ideig. De magáért az élményért megéri annak, akinek van kedve és persze tud is korcsolyázni. A Bryant Parkban szintén van egy hatalmas és csodaszépen, csillogósan felöltöztetett fenyőfa, amire helyenként egy-egy fagyöngy is el van rejtve. Sokan az itteni hagyománynak megfelelően odaállnak és “szabad a csók” módjára csókolgatják egymást kortól és nemtől függetlenül.

Az én listámon a negyedik legcsillogóbb hely a 34. utcában található Macy’s Üzletház ünnepi dekorációja. Itt sem hagynak bizony alább a pompában, fényekben és karácsonyi zenékben. Nincs az üzletnek olyan pontja, ahová ha néz az ember, ne a K.A.R.Á.C.S.O.N.Y.T. látná. 
Végül ebben a felsorolásban ötödik, azaz utolsó helyre tenném a Brooklynban található Dyker Heights negyedet, ahol aztán tényleg megmutatkozik “az enyém akkor is csillogóbb és fénylőbb lesz mint a szomszédé” jelmondat. Ebben a negyedben az ott lakók tényleg kitesznek magukért. Nem sajnálják az időt, de legfőképpen a pénzt, amit majd a villanyszámlára kell kifizetni, hogy bizony az ő házuk legyen a legfényesebb, a leglátványosabb és a leggiccsesebb. Évente turisták tízezrei mennek el ebbe a negyedbe, hogy fényképeket, videókat készítsenek a kidíszített házakról.

Persze a sort még hosszasan lehetne folytatni, főleg mivel New Yorkról beszélünk. Kismillió hely van ebben a városban, amiről még bizony oldalakat lehetne írni az ünnepek kapcsán (is). Én azért ragadtam ki ezt az öt helyet, mert számomra ezeknek a helyeknek van meg a legnagyobb varázsuk, de mindenkinek más a kedvence. 

2015. november 28., szombat

Autó nélkül sehova!

Nem igazán beszéltem róla, csak a közeli ismerőseimnek, hogy egy hónappal ezelőtt vettem egy autót. Nem akartam, nagyon nem, hiszen aki ismer az tudja, hogy én bizony nem vezetek, tehát akkor most tádáááám, igen végre vezetek, közel 10 év után! Bár van jogositványom, hiszen a Rendőrséghez kötelezően meg kellett csinálnom, de mindig is utáltam vezetni. Mivel már éltem korábban Floridában és Texasban is tudtam, hogy amint New York Cityből elköltözöm, nem lesz elég a munkába járáshoz a helyi tömegközlekedés, ezért is szereztem be legelőször egy biciklit. De utána sajnos kénytelen voltam venni egy autót. A kénytelen alatt valóban kénytelent értek.


Az autó persze még nem az enyém. Viszont az Egyesült Államokban kocsit venni olyan, mint bemenni a boltba vásárolni. A legegyszerűbb és leggyorsabb módja, ha bemegyünk egy autókereskedésbe, lerakunk annyi összeget amennyit akarunk és az úgynevezett "Buy here, Pay here" módszerrel megvesszük. Ez azt jelenti, hogy az autókereskedő hitelezi meg nekünk a kocsit, és mi azt hetente vagy havonta, ahogy mi akarjuk, törlesztjük. Bár a szerződésben benne van, hogy mennyi összeggel törlesztjük, de valójában annyival fizetjük, amennyivel csak szeretnénk. Én Karácsony után már ki fogom teljes egészében fizetni a kocsit annak ellenére, hogy a szerződés szerint még 10 hónapom van rá. Viszont ameddig a kocsi nincs teljesen kifizetve, addig a tulajdonos papirforma szerint az autókereskedő. De ez nem jelent akadályt a rendszám megvételében sem. Egyszerűen csak besétálunk a kocsi papirjaival a DMV-be (helyi Okmányiroda) és megmondjuk, hogy szeretnénk egy rendszámot. Ez kb. 20-40 dollárba kerül, ha mi magunknak intézzük. 30 napon belül postázzák a rendszámot, addig próbarendszámmal közlekedünk. Az autóra a vásárlástól számitott 10 napunk van, hogy bármilyen biztositást kössünk rá. Nos igen, mivel az eladóé a kocsi, igy egy kicsit drágább a biztositás, de amint már az én nevemen lesz, lejjebb fog menni ennek is a havi dija. Valamint a jogositvány is szintén számit, hogy "milyen idős", tehát ha friss, pl. 1-2 éves jogositványunk van, akkor számitsunk rá, hogy nem fogunk olcsó biztositást kapni függetlenül attól, hogy kié az autó. Egy 11 éves kocsit vettem, ami szerintem nagyon jó állapotban van kivülről és belülről is, nincs benne sok mérföld sem. Persze az első utam a kereskedésből azonnal egy auto szervizbe vitt. Bár a kereskedőnél átnézték a kocsit, én biztos ami biztos alapon inkább átnézettem egy másik szerelővel is. 




A rendszám érdekessége még, hogy itt Floridában évente meg kell hosszabbitani. A jobb felső sarokban látható sárga matrica mutatja, hogy mikor fog a rendszámom lejárni. 2016 Szeptemberében majd be kell mennem a legközelebbi DMV irodába ahol egy újabb évre meghosszabbitják majd, ha szeretném. Ami még érdekes, hogy ha eladom az autót és veszek egy másikat, akkor nem kell új rendszámot kérnem, hanem az előzőt egyszerűen csak felszerelem egyik kocsiról a másikra, bemegyek a DMV-be és közlöm a változást.

Maga a vezetés az Egyesült Államokban, azon belül is Floridában egy rémálom. Itt szó szerint bárki jogositványhoz juthat, annyira egyszerű a Kresz vizsga valamint maga a vezetési vizsga is. Erről majd később szerintem egy másik bejegyzésben bővebben beszámolok, mert ez bizony sokkal hosszabb lélegzetvételű lesz.


2015. november 24., kedd

%%%% avagy újra itt a Black Friday!

Holnap Hálaadás Ünnepe lesz az Egyesült Államokban. Ez az az ünnep, amit én egyáltalán nem tartok, és számomra az ünnepek közé sem tartozik. Mindennek történelmi okai vannak, és szerintem ezt a napot egyáltalán nem kéne ünnepelni. De a másik legfontosabb dolog az az, hogy a Hálaadást követő napon, ami minden évben ugye Péntek, Black Friday-nek nevezik. Azért ez a neve, mert ezen a napon a kereskedők tömegesen adnak el árut, ezzel jelentős bevételt termelve. A számlakönyvekben a fekete a nyereség szine a könyvelésben, és ez győzedelmeskedik a piros felett, amely a veszteséget jelenti.


Én amikor 2012 nyarán kijöttem elhatároztam, hogy amint lesz egy kis spórolt pénzem az első dolgom egy új laptop beszerzése lesz. Szeptember vége felé már elérkezettnek láttam az időt, de mindenkitől azt hallgattam, hogy várjak a Black Friday-ig. Fogalmam nem volt róla, hogy mi is az valójában mindaddig amig el nem magyarázták. Mint ahogyan az Amerikában van, itt mindig minden Sale-en, vagyis akción van, de ezen a napon az akciós ár akciós árának az akciós árán kaphatjuk meg a termékeket. Vagyis hisszük ezt mi. Mert bár valóban minden hihetetlenül akciós, de a sok "olcsó" ár miatt sokkal több pénzt költünk el, mint azt egyébként megtennénk. Az Egyesült Államokban Halloween után a reklámok már másról sem szólnak csak a Black Fridayről és a Karácsonyról.


Ezen a pénteken az üzletek már reggel 6 vagy 7 órakor kinyitnak és hihetetlen tömeg várja minden évben a nyitást. Vannak akik a Hálaadási vacsora után azonnal a kiválasztott üzlethez mennek és bizony ott töltik az éjszakát az üzlet előtt a nyitásra várva teljesen függetlenül attól, hogy éppen minuszok vannak. Tavaly New Yorkban volt olyan üzlet, amely már Hálaadás napján este 7 órakor megkezdte az árusitást és egész éjszaka nyitvatartott.

Valójában tudni kell, hogy általában a Black Friday-re meghirdetett árak a teljes hétvégére vonatkoznak, tehát mindent ugyanazon az akciós áron megkapunk még Szombaton és Vasárnap is, már amennyiben marad raktáron az adott termékből. De hát persze, hogy marad, hiszen jön a karácsony. És ez után a hétvége után sem nagyon kúsznak fel magasba az árak. Amerika az eladásról szól. Itt mindig minden akciósan beszerezhető, főleg hogyha van még hozzá kuponunk is, amelyről itt irtam.

Én személy szerint nem vagyok egy nagy költekező, még egyszer sem vettem részt a hires Black Friday tolongáson, és nem is áll szándékomban, az új laptopot 2012 December 23-án vettem. Viszont ami már tényleg kicsit röhejesnek számit az az, hogy Január 1-én már a legújabb nyári kollekciót vásárolhatjuk meg a bikinikből, szandálokból, és ha téli ruhát akarunk venni, azt majd Július közepétől újra kereshetjük a boltok polcain.

2015. november 22., vasárnap

Néha ilyen is kell...

Szombaton fogtam magamat, és ismét lementem Key Westre. Key West egyébként elég messze van tőlem, közel 4 órát kell autózni oda, majd 4 órát vissza, és mivel egyedül vagyok, igy útitárs nélkül mindezt, amit most egyébként nem is bántam. Valójában szinte mindig egyedül utazom mindenhová, de most kellett ez a 8 óra csak velem.


Egy hónapja vagyok az új munkahelyemen, most már heti 6 napban, napi 12-14 órában. Elég nyomasztó tud lenni, hogy bár mindened megvan, kapsz enni, inni, kedves veled mindenki, de látod, hogy mégis be vagy zárva és egy teljesen idegen család életét éled, ami egyébként egyáltalán nem könnyű. 5 másik ember, plusz 3 gyerek napi kálváriájának folyamatosan a része lenni, nem egyszerű egyáltalán.


Mivel én egyáltalán nem tervezek itt nagyon hosszú távra, igy minden nap próbálok arra fókuszálni, hogy mi a célom, miért is vagyok itt és mind emellett próbálok még jó képet is vágni. De ez a hét lelkileg eléggé megviselt, a hét közepén konkrétan szedni akartam a sátorfámat és a pénteki nappal elhúzni innen a fenébe, annyira idegesitett már mindenki, a gyerekek hisztije, a felnőttek civakodása, egymás piszkálása a háta mögött. Bár hiába többüket nem értem, de azért a testbeszéd mindent elárul és ez bizony egy idő után már jócskán megterhelő tud lenni.


Aztán tegnap bár az időjárás megtréfált, de nem tett keresztbe a terveimnek. Az esős idő ellenére én lementem Key Westre és önmagammal töltöttem 8 órát. Ezt a 8 órát a kocsiban a még véletlenül sem megáldott jó hangommal végigénekeltem a rádióval torkom szakadtából és hallgattam a gondolataimat. Valójában rájöttem, hogy ez a hét leginkább azért volt annyira kimeritő lelkileg, mert beteg voltam és mint tudjuk, egy beteg embert szinte minden idegesit, ezért sikerült annyira nehezen lenyelnem a dolgokat. De panaszra nem igazán lehet okom. A gyerekek szeretnek, a kollégáimmal is szintén nagyon jól kijövök, és a főnökeimre sem lehet túl sok panaszom. De ezt az Én és Én időt azt hiszem gyakrabban be fogom vezetni, mert igencsak le tudnak az ember gondolatai tisztulni és utána már úgymond minden világos lesz a számára.



2015. november 17., kedd

Fő az egészség!

Tehát mint azt korábban itt irtam, az egész család szépen sorjában lebetegedett, kivéve a babynurset. Hétfőn reggel taknyom-nyálam egyben, maszkal a fejemen megyek be a lakásba és elkezdem késziteni a lányoknak a reggelit, valamint az iskolai felszerelést, mikor jön Lupita a babynurse és szépen dudorászva elővesz egy fűszert a szekrényből, melyből egy keveset egy bögrébe tesz, mézet és forróvizet önt rá és mosolyogva a kezembe nyomja "medicina Judy" szöveggel.


Először nem nagyon akartam meginni, mert gőzöm nem volt róla mi a fenét is akar velem megitatni, mivel ugye Lupita nem beszél angolul, valamint elég fura szine is volt az egész italnak. Nem sokkal később jött is a főnökasszonyom és mondta, hogy igyam meg nyugodtan, Tumericot (vagyis másnéven Kurkumát) adott Lupita. A Tumericnak (mint ahogyan ezt most már én is tudom) köztudottan jótékony hatása van az emberi szervezetre, immunerősitő, valamint rákos betegeknek is gyakran javasolják. Egy teáskanálnyi Tumericot leforrázunk vizzel, mézet adunk hozzá és megisszuk. Izre sem rossz, a méztől kellemesen édes. Lupita például nem is forrázza le, hanem a teáskanálnyi Tumericra simán mézet rak és úgy lenyeli egyben. De állitólag lehet kapni kapszulában is. Viszont nem szabad egy nap csak egy pohárnyival meginni, mert annyira erős fűszerről van szó. 


Majd ezt követően előkapta a hűtőből a gingert (vagyis a gyömbért), letört egy pici daradot (kb. egy ujjpercnyi nagyságot) lereszelte, leforrázta vizzel és bő fél órát állni hagyta. Ezt követően leszűrte, mézet adott hozzá és úgyszint "Judy medicina" szöveggel a kezembe nyomta. Nem volt rossz ize, viszont nagyon erős. Ezt napi 2-3 alkalommal lehet inni. Azt tudtam eddig is, hogy a gingert az ázsiai emberek szeretik rágcsálni, mert szintén jótékony hatása van a szervezetre, gyomorrontás esetén könnyiti az emésztést, de nem tulajdonitottam neki eddig nagyobb jelentőséget.


A köhögést elmúlasztását pedig úgy oldottuk meg, hogy lila-és vöröshagymát főztünk, majd annak a levét ittuk meg. Hihetetlen, hogy az egész család pillanatok alatt helyrejött, és Lupita pedig egyáltalán nem is kapta el ezt az egész nyavaját.

Tisztában voltam eddig is azzal, hogy a natural termékek mennyire jótékony hatással vannak és sokkal hamarabb rendbe teszik az embert, mint a gyógyszerek, de eddig nem igazán foglalkoztam ezzel. Ezek után minden nap megiszok egy pohár Tumeric és ginger teát, hiszen fő az egészség!